Jobb-Állás Blog

Az utóbbi egy hétben sok álláspiaci szereplővel beszélgettem. Mindenkivel más-más témában, ám mindebből néhány trend körvonalazódott számomra. Ezeket összegzem most. Várom visszajelzéseitek is. Mit gondoltok erről? Milyennek látjátok a helyzetet? Van más trend is szerintetek? Írjátok meg ide kommentbe, vagy facebook-oldalamra, esetleg a karacsony_zoltan@freemail.hu mailcímre.

1. Lelassult a kiválasztás.
Elsősorban a külföldi hátterű cégeknél figyelték meg forrásaim, hogy lassabban megy az új munkatársak felvétele. Több körben tesztelnek, hosszabb ideig mérlegelnek. Ennek egyik oka lehet a felelősség megosztása (több interjú több vezetővel), a másik a bizonytalan gazdasági környezet. 

2. Az álláskeresők mindenre lőnek.
A kevés álláshirdetés és a sok álláskereső jelenség következménye, hogy sokan minden szóba jöhető kiírásra pályáznak. Még azokra is, amelyeknél fontos feltételeknek nem felelnek meg. Ennek a következménye, egy-egy népszerűbb hirdetésre több száz pályázat érkezik. A mindenre lövő álláskeresőket pedig egy idő után frusztrálja a 30-40 sikertelen pályázat.

3. Nem akar váltani, akinek van munkája.
A fejvadászoknak egyre nehezebb dolguk van, ha állásban levő szakembereket akarnak elcsábítani. (Ezt hívják a szaknyelvben a direkt megkeresés módszerének). Vélhetően azért, mert túl kockázatosnak látják a váltást ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben. Számukra most a stabilitás a legfontosabb. Korábban ez a réteg sokkal nyitottabb volt új lehetőségekre.

4. Hiánycikk a tanulni vágyó, ingyenmunkát is elvállaló gyakornok.
Hadd említsem meg a saját példámat: én az egyetemi évek alatt egy futballújságnak (Focivilág) dolgoztam. Külsősként írtam cikkeket a német labdarúgásról kéthetente. Négy év alatt egy fillért nem kaptam a munkámért, viszont láttam egy működő szerkesztőséget, visszajelzést kaptam cikkeimről, több nyugat-európai futballtúrán jártam a kollégákkal, interjúkat készítettem német futballistákkal, menedzserekkel. Egyszóval tanultam, kapcsolatot építettem. Fontos momentum volt ez az újságírói pályafutásom elindulásában.

Egyre több helyről hallom, hogy a mostani egyetemistákat nem érdekli az ingyenes gyakornoki munka. Ők azonnal pénzt akarnak látni, pedig a pályakezdés befektetés. Csak a megfelelő helyen kell kezdeni még az iskolás évek alatt. (Persze, értem, sokan vannak, akiknek egzisztenciális okokból szükségszerű a pénzhez jutás. Akiknek vannak megtakarításaik vagy némi szülői háttér, nekik érdemes a fent vázolt stratégia.)

5. A 45 év feletti álláskeresőknek és a kirúgott vezetőknek egyre nehezebb.
Erről korábbi posztomban írtam és az utóbbi napokban HR-esektől szerzett impulzusok csak megerősítettek. Hiába a szakmai tapasztalat, az iparági ismeret, a „fiatal, dinamikus” kell, mert ő kevesebb pénzért elvállalja. Ugyancsak pokoli nehéz az állásukat vesztett vezetőknek. Kevesebb a vezetői poszt, itt is racionalizálnak a cégek.

Tavaly november elején indult blogom két bejegyzésében is foglalkoztam az 50 év feletti álláskeresők helyzetével. Aki kíváncsi rá, itt és itt érhető el.

Most hadd osszak meg önökkel / veletek két példát, amelyet testközelből figyeltem az utóbbi másfél évben. Neveket a téma érzékenységére tekintettel hadd ne írjak, de biztosíthatok mindenkit valós személyekről és valós eseményekről van szó.

Két történet sok tanulsággal

Rokonsági körömben ketten is munkanélkülivé váltak 2010 elején. Mindketten 50 év felettiek, szorgalmas, szakmájukhoz értő emberek. Addig ismeretlen volt számukra ez a státusz. Annyi a hátrányuk, hogy egyikük sem beszél idegen nyelvet és életkorukból adódóan már nem is fognak megtanulni. A hölgy főkönyvelőként dolgozott, az úr mérnöki végzettségű és egy autójavító vállalkozás tulajdonosa volt. A hölgy a munkahelyi pszichés terror elől menekült felmondásba óvva egészségét, az úr a válság áldozata: eltűntek az ügyfelek, cége folyamatosan veszteséget termelt, amit egy idő után nem akart finanszírozni.

A hölgy nagy szaktudású, de rutintalan az álláskeresésben. Már a felmondása napján elkezdett állást keresni, de belefutott minden csapdába. Egy példa: Meglátott egy hirdetést, és mindenféle kísérősor nélkül elküldte önéletrajzát, majd két hétig ölbe tett kézzel várt a válaszra. Nem jött és eltelt 1 hónap előrelépés nélkül. Majd némi átképzés után (ebben az én kezem is benne volt), elkezdett intenzíven állásokra vadászni: naponta beadott két pályázatot, a kiírásra szabott kísérőlevelet írt és láss csodát, egyre több visszahívást kapott. Két hónapon belül el is tudott helyezkedni. Nem főkönyvelőként, hanem sima könyvelőként, de lett munkája és máig megbecsüli azt.

Az úr nehezebb helyzetből indult. Neki másfél évébe telt, míg munkához jutott. Az egyik gond abban leledzett, hogy kevés hirdetés szólt neki. Az autóipar vergődik, így az autószervizekbe elvétve keresnek új munkatársat. Mérnöki munkákra pedig feltétel a nyelvtudás. Szóba jöttek még a karbantartói, karbantartási vezetői, a logisztikai, a műszaki áruházakban végezhető munkák.  Körülbelül 40-45 helyre adta be összesen a pályázatot, összesen két helyről jött visszajelzés.

Munkaügyi központ: hiányzó humán segítség

Regisztráltatta magát álláskeresőként a lakhelyéhez tartozó munkaügyi kirendeltségen, semmiféle „humán” támogatást nem kapott, csak a neki egyébként is járó álláskeresési járadékot. Úgy látta, ennek oka, hogy a pult másik oldalán ülő tisztviselőknek nincs tapasztalata az álláskeresésben, nem tudják, hogy működik a piac, ők szimpla bürokraták.

Jártam vele a munkaügyi központok által szervezett egyik állásbörzén is júliusban. Itt többek között a hivatal álláskeresői tréningjére toboroztak embereket. Nem akartam hinni a szememnek, amikor azt láttam, hogy a tréning novemberben indul. Aki júliusban keres állást, az valószínűleg nem novemberbe szeretné fejleszteni ebbéli képességeit....

Nagy lelki megpróbáltatás a tartós munkanélküliség

Lelkileg pokoli nehéz megélni az állástalanságot. Egy idő után még a magabiztos ember önbizalma is csökken, és kezd az ember belesüppedni a munkanélküliségbe. Hogy nem kell senkinek. Hogy még válaszra sem méltatják próbálkozását. Hogy nem kap személyes bemutatkozási lehetőséget, és így nem tudja elmagyarázni, mire képes, mennyire motivált. Nem azért lett ő munkanélküli, mert nem akar dolgozni vagy összeférhetetlen figura.

Kellett a kapcsolat, de nem az döntött

Már úgy tűnt, hogy nem fog menni, amikor rámosolygott a szerencse. Meglátott egy műszaki vezetői állásajánlatot. Mint kiderült, van ismerőse a cégnél, aki szólt az igazgatónak még aznap. Csak annyit kért, hallgassa meg, hívja be interjúra. Semmi mást. Az igazgató sem ígért semmit. Sőt, jelezte, már nagyjából körvonalazódik, ki lesz a befutó, de azért jöjjön be. Fellépésével aztán meggyőzte a cégvezetőt. Őt vették fel. Most járt le a próbaideje és elégedett. Ahogyan vele az ügyvezető is.

Mindkét történet happy enddel végződött, de az odavezető úton nagyon sok akadály magasodott.

Mit lehet tenni, ha nem megy?

Sok kedves olvasó keres meg ebből a korosztályból is, hogy segítsek. Tanácsot tudok adni, merre érdemes elindulni, de személyre szabott tuti tippeket nem.

Hogy miért nem?
- Nem vagyok munkavállalási tanácsadó. Csupán egy ember, aki nagyon sok információt gyűjt és szintetizálva, sallangok és PR-máz nélkül továbbadja.
- Az utat mindenkinek magának kell kitaposnia, a külsős tanácsadó mindig külsős marad. Interjún nem tud súgni és az álláskereső lelkébe sem lát bele.
- Az 50 felettiekkel szemben sajnos sok az előítélet, ami ellen önmagában az álláskereső és a tanácsadó keveset tehet. Az már óriási siker, ha az ember eljut interjúig. Ha azonban még a cv-jét sem olvassák el, akkor az álláskereső egyszerűen tehetetlen

Hogy ne legyen annyira kesernyés ennek a posztnak a vége, hadd írjak néhány biztató szót.

1. Úgy látom, ebben a korosztályban azok a sikeres álláskeresők, akik a kapcsolatrendszerüket mozgatják meg és nem a hivatalos álláshirdetésekre pályáznak.

2. Sokszor a határozatlan idejű munkaszerződés helyett meg kell elégedni kevesebbel: vállalkozási szerződés, részmunkaidő, távmunka a kölcsönzötti státusz. Ha megéri, a távolabbi ingázást vagy netalántán a költözést is meg kell lépni. Aztán következő lépésben lehet ennél előnyösebb szerződést kialkudni.

3. Fontos szerepe van az önképzésnek. Nem hiszem, hogy 55 évesen érdemes a nulláról indulva nyelvtanulásba fektetni (a munkában legalább középfokú szint kell és ide 2-3 évnyi tanulás és folyamatos gyakorlás kell), de például a megkopott nyelvtudást még lehet csiszolni. Ennél látványosabb, ha számítástechnikai tudásunkat javítjuk (Excel, Powerpoint). Szakmánkban továbbképzésre is elmehetünk, akár saját zsebből finanszírozva. Ennek az előnye, hogy közösségbe kerülünk, ismerősöket gyűjtünk. És minél több info, annál több esély. És nagyon fontos az álláskeresési technikák megtanulása. CV-írás, interjúra készülés satöbbi: ez viszonylag könnyen elsajátítható, csak egy szakember kell hozzá.

Kérdéseim a döntéshozókhoz

Még egy utolsó megjegyzés, de ez már a kormányzati döntéshozóknak. A nyugdíjkorhatár emelése a következő évtizedekben elengedhetetlen lesz, Nyugat-Európában már 67 évről beszélnek.

Miért nincs komplex stratégia az 50 felettiek elhelyezésére? Hol vannak a munkaadókat az ötvenes álláskeresőkre felkészítő programok? Ha van „Családbarát”, „Legjobb női” munkahely díj, miért nincs olyan elismerés, ami az 50-55 év felettiek felvételét ismeri el?  
 
Ez a téma látszólag az ötveneseknek szól, ám a fiatalokat is érinti, beleértve magamat a 36 évemmel. Mert én is leszek egyszer 50 éves...

A facebookon is ott vagyok. Ha tetszett vagy követnétek/követnének, minden lájkot szívesen fogadok.

Mailben a karacsony_zoltan@freemail.hu címen vagyok elérhető.

Hétfőn a Tempus Közalapítvány konferenciáján jártam, amelyen egy pódiumbeszélgetést moderáltam. A gondolatébresztő vita az idegennyelv-tanulásról és a munkaadói nyelvi igényekről szólt. Jelen voltak cégek, oktatási intézmények képviselői. Rengeteg szempontról szó esett, pörgős kis beszélgetés lett belőle. Hadd emeljek ki ebből egy kisebb témát, a nyelvvizsgákat, pontosabban, mire is jó a nyelvvizsga az álláspiacon.

Nem vagyok nyelvvizsga-párti. Sőt…

Nem tagadom azonban, hogy bizonyos helyzetekben szükséges letenni.
Mikor jó a nyelvvizsga?
- Egy nyelvvizsga plusz pontot ér egyetemi felvétein,
kell a diplomához,
- a közszférában pedig státusztól függően nyelvpótlék jár érte
- külföldi egyetemre jutáshoz előfeltétel (példéul az USA-ba készülőknek a TOEFL, Németországban a Goethe Intézet viszgája).

DE ezeken az eseteken kívül más értelmét nem látom annak, hogy valaki nyelvvizsgázzon. A versenyszférában a cégek maguk mérnek (gyorsan és hatékonyan megtehető ez...) és az azonnal előhívható tudás számít. Nem az, hogyan beszéltünk németül, angolul 3 évvel ezelőtt.

Persze sokaknak kifejezett motivációt jelent az erőpróba. Célzottan és intenzíven készülnek rá és siker esetén az elégedettség érzése tölti el őket.

Nekem ellenben több kárt okozott a nyelvvizsga, mint amennyi hasznot hajtott és úgy vélem, nem vagyok egyedül.

A pódiumbeszélgetésen is elmondtam, 18 évesen két nyelvvizsgát tettem le sikeresen: egy felsőfokú „c”-t németből és egy középfokú „c”-t angolból. Mivel később németből felvételiztem az egyetemre, és német szakon is végeztem (a média mellett), nekem a némettel sohasem volt gondom.

Az angollal viszont annál inkább. Úgy látom ugyanis, hogy a nyelvvizsga elaltatja a nyelvtanulót. Hiába replikázik sok nyelvtanár ekként: „Nem úgy kell felfogni a nyelvvizsgát, hogy révbe értünk. Ez csak egy állomás, amelyet sikerrel vettünk.”
Kevés olyan embert ismerek, aki egy-egy nyelvvizsga után ne eresztett volna le. Mert a nyelvvizsgára készülés azt sugallja, céllal van dolgunk.  Ha pedig ezt elértük, utána automatikusan jön a motivációvesztés. A nyelvtanulásban ez a gondolkodás veszélyes.

Leereszt az ember nyelvvizsga után...

Én is leeresztettem az angol középfokú nyelvvizsga leltétele után. 6-7 évig azt hittem magamról, hogy tudok angolul, pedig egyre jobban kopott a tudásom. Néha elvétve a kezembe akadt egy-egy angol újság vagy belenéztem a tévébe, de igazából nem foglalkoztam a szinten tartásással. Kollégista lakótársaimra, akik a nulláról indultak és 2-3 év alatt kínkereservesen eljutottak középfokú szintre, magamban enyhe felsőbbrendűséggel tekintettem, pedig valójában ők már elhagytak engem.

A pofon az álláspiacra kilépve érkezett, amikor azt tapasztaltam, nagyon kevés az, amit tudok. Hiába áll a cv-ben a „Középfokú nyelvvizsa” megjelölés, hiába tudom díszes oklevelemet szkennelve elküldeni, a munkaadót az azonnal előhívható nyelvtudás érdekel. Semmi más. Nekem szerencsém volt, mert erős németemnek köszönhetően beslisszantam első munkahelyemre, ahol kínkeservesen hoztam vissza az angolomat. Ekkor tanultam meg, hogyan is kell nyelvet tanulni, miként lehet megszereni egy nyelvet (enélkül nem megy) és hosszú távú motivációt gyűjteni.

Hogyan tanulok én?

Sok évig tartott, amíg rájöttem erre. Manapság eszembe sem jut nyelvvizsgát tenni, ellenben hetente kétszer egy órát online tanulok a világ másik részén élő angol anyanyelvű tanártól webkamerán, mikrofonnal. Excelben szójegyzéket vezetek, amelyet hetente frissítek és minden héten  időt szánok ennek átnézésére. Reggelente a magyar kereskedelmi rádiók műsorai helyett a BBC World Service adását hallgatom az okostelefonomról autóban vagy buszon ülve. Nem sokat csak 20-30 percet. Mert a valódi nyelvtanulás nem nyelvvizsgára készülés, hanem a mindennapok szerves része. Olyan természetes elem, mint egy pohár ásványvíz...

Ha van vélemény, a karacsony_zoltan@freemail.hucímen várom, de írhattok ide is kommentet. És a facebookon is jelen vagyok. Ha tetszik,  lájkoljátok. Köszönöm előre is.:)

UPDATE: egy kedves olvasómtól kaptam nagyon jó tippeket az online nyelvtanulásra (főleg praktikus tanácsok.) Kíváncsian várom, kinek van még jó tippje, szívesen tesztelem, közzéteszem az ötleteket egy másik posztban.

Elhatároztam, hogy leszállok az egyetemi állásbörzék témáról, ám egy heti történés mellett nem tudok szó nélkül elmenni.

Ki ne ismerné Mark Zuckerberget, a facebook, alapítóját, felfuttatóját és máig ikonikus figuráját? Érdekes hírt olvastam róla a héten. Zuckerberg hétfőn átruccant Kaliforniából a keleti partvidékre, ahol kétnapos toborzókörúton vett részt. Amerika legjobb frissdiplomás programozóira vadászott. Több elitegyetemet keresett fel – egyebek között egykori alma materét a Harvadot, ahonnan diploma nélkül távozott, az MIT-t, a Carnegie Mellon University-t. Mindenhol rocksztárként fogadták, előadásaira csak a legszerencsésebbek juthattak be, az amerikai média pedig tudósított-tudósított.
 
Remek kis marketingakció volt. Jó példa arra, bármennyire erős egy brand, bármennyire is ismert egy vezető, a legjobb egyetemistákat helyben kell megdolgozni. Nehogy a Google-t, a Microsoftot vagy az Apple-t válasszák.

Öltözködésben Zuckerberg igazodott az egyetemista világhoz és oda-odaszúrt az ismert márkáknak. Csak egy példa: „A Microsoftnak, a Google-nak, az Amazonnak voltak olyan időszakai, amikor évről évre megduplázták az alkalmazotti létszámot. Így nagyon nehéz megtartani a céges kultúrát. Mi ezt másképp csináljuk, lassabban növekszünk.” És persze mindenhol volt egy elismerő szava az ottani oktatásról. „A CMU-ról vesszük fel a legtöbb frissdiplomást és ők a legjobb kollégák között vannak”.

Kell hozzá az első számú vezető is

Eddig Zuckerberg akciója. Hogy mi a tanulsága mindennek? Szerintem az, hogy a legjobb utánpótlás megszerzéséért az első számú vezetőt is be kell vetni. Nem csak a HR-asszisztensnek, a HR- vagy szakmai vezetőnek kell megjelenni a karrierrendezvényeken (céges nyílt nap, állásbörze), hanem magának a vezérigazgatónak. Ez jelenti ugyanis az igazi vonzerőt a pályázóknak és megtiszteltetés is egyben. (Zuckerberg egyébként elvitte magával a programozói részleg vezetőjét is.)

Tudom, egy első számú vezető mennyire elfoglalt, de ha Mark Zuckerberg tud erre időt szakítani, akkor ez másnak miért nem menne? Persze egy vezérigazgató sok esetben nem látja át ennek fontosságát. A HR, a marketing és a kommunikációs részlegek feladata őt meggyőzni és a megjelenéshez „nagy zajt csapni”. (Ezt egyébként az Audi felismerte: Martin Winterkorn a VW konszern első embere rendszeresen tart előadást a BME-n, igaz, nem az állásbörzéhez kapcsolódva.)

Kíváncsi vagyok, Csányi Sándor (OTP) vagy a többi topmenedzser mikor tűnik fel akár csak egy órára a Corvinus, a BME vagy a HVG állásbörzéjén a céges stand mögött, vagy a vállalati prezentáción... 

Stílszerűen a facebookon is jelen vagyok. :)

Napok óta bennem van ez a poszt, amelyet az utóbbi hetek állásbörzés élményei és olvasóim visszajelzései „generáltak”. Még mielőtt a részletekbe mélyednék, tisztázzuk a kiindulópontot. Miért jön egy cég állásbörzére? Hát persze azért, hogy a legjobb arcát mutassa, hogy sok és minőségi önéletrajzot gyűjtsön, amelyekből aztán a legjobbakat kiválassza.

Főleg nagy, sok állásajánlattal érkező, többnyire multinacionális munkaadóknál tapasztalom, hogy meglehetősen felületesen kezelik az álláskeresők megkereséseit. Ennek egyik oka, hogy akiket a standok mögé állítanak, nem igazán tudnak az álláskeresői kérdésekre reagálni, a rutinosabb HR-esek pedig vagy a sok munka vagy a látogatói roham elől menekülve inkább a cég főhadiszállásán maradnak.

Értem én, hogy nem könnyű több száz álláskeresőnek válaszolni, ráadásul egy részük felkészületlen, a maga világából indul ki, a „… szakon diplomázom, milyen állást tudnak ajánlani?” hozzáállással érkezik.  Egyszerűbbnek látszik a nehezen megválaszolható kérdésekre sablonszöveggel kibújni.

Például ilyen mondatokkal:

„Javaslom, menjen fel weboldalunkra, ahol minden állásajánlatunk megtalálható”
„Kérem, regisztráljon céges weboldalunk ’Karrier’ szekciójában, ahová feltöltheti önéletrajzát és ahol pályázhat állásainkra.”

Az álláskeresőnek pedig marad az az érzése, ezek velem nem foglalkoznak, ide csak tátogató hostesseket hoztak ki.  

De ez még mindig jobb, mint a dezinformálás. Egy kedves barátom mesélte, az egyik legutóbbi állásbörzén megkérdezte egy nagy üzlettámogató központ munkatársát, a „Kommunikációs és személyi asszisztens” pozíció mit takar pontosan: kommunikációs vagy szervezési munka inkább? A fiatal HR-es hölgy elmondta, ez főleg tartalmi munka. Majd kisvártatva a barátom megkérdezte, meddig lehet erre jelentkezni. A válasz: „Lezártuk a pályázást, már nem aktuális az állás.”. Kissé meghűlve hallgatta, hogy ha nem teszi fel a második kérdést, akkor azt sem tudja meg, erre felesleges az időt pocsékolnia.

Némi arroganciával a szememre hányhatják a HR-esek, mit is akarnak az álláskeresők, örüljenek, ha munkát kapnak és ne már a HR-es igazodjon az álláskeresőhöz, hanem éppen fordítva.

Ha 1 állásra 20 tökéletes pályázó jelentkezik, akkor valamennyire értem a hozzáállás okát (ha elfogadni nem is tudom), azonban a tehetségekért és a jó szakemberekért folyamatos a verseny. Ők oda mennek, ahol úgy érzik, foglalkoznak velük, ahol jól éreznék magukat. Egy céges stand, az ott álló emberek, az ő gesztikulációjuk, válaszaik az álláskeresők számára magát a munkahelyet testesítik meg.

Már az is sokat javítana az összképen, ha a közhelyek vagy a lerázó szöveg helyett a HR-es kicsit személyesre venné mondandóját és elmesélné pár mondatban, ő hogyan jutott be és miért szeret ott dolgozni.

A kontraszt kedvéért jegyzem meg: Szombaton az Európai Foglalkoztatási Szolgálat budapesti állásbörzéjén jártam, ahol tucatnyi nyugat-európai cég keresett szakmunkásokat az építő- és a vendéglátóiparba. Néhány standhoz odalépve (holland és svéd) magukkal a toborzási vezetőkkel találkoztam. Minden pozícióról részletesen beszámoltak, a fizetésről is nyíltan beszéltek eurócent pontossággal…

Természetesen nem akarok általánosítani, mert vannak munkaadók, akik érdemi válaszokat adnak és másként állnak a megkeresésekhez. A fent vázolt hozzáállás azonban jelen van a személyügyi világban.

A facebookon is megtalálható vagyok.

Október 22-én szombaton hatodik alkalommal tartják meg az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) külföldi munkát népszerűsítő állásbörzéjét. Most 26 európai munkáltató / munkaerőközvetítő jön el és 19 uniós tagország EURES-tanácsadójával lehet találkozni. Kinek hasznos a rendezvény? Mi várható tőle? Egy kis szubjektív útravaló…

Jól ismerem a rendezvényt, amely ha jól emlékszem 2007-ben kezdődött. Akkor egy pénteki napon még egy esztergomi „kihelyezett börzét” is tartottak, majd szombaton a budapesti Benczúr Házban folytatták. Ezt követően néhány éven át a Magyar Telekom székház aulájába költöztek, míg idén tavasszal már a Corvin Bevásárlóközpontba invitálták a Nyugatra vágyókat. Idén áprilisban az osztrák és a német álláspiaci nyitás tette forróvá a témát.

Annyit leszögezek, nekem tetszik a rendezvény. Szeretem azt, hogy sok ország képviselőivel lehet találkozni, hogy minden előadó hozza a maga kultúráját, hogy színes kavalkád az állásfórum. Persze ez a saját újságírói szempontom. Én nem keresek külföldön munkát, nem akarom nyugati egzisztenciateremtésemet megalapozni, csupán szívom magamba az információt, az impulzusokat, amit aztán szintetizálva írásokban, riportokban továbbadok Kedves Olvasóimnak.

Kinek is szól?

Mivel a legtöbb állásbörze úgy hirdeti magát, hogy itt aztán mindenkinek terem babér, aztán a helyszínre érkezve a látogatók nagy része zavartan kering a standok között, érdemes pontosabban definiálni, kinek is szól ez a rendezvény, mi is hozható ki belőle.

Tanácsos az állásbörze oldalán az állásokat és a kiállító cégek listáját is átböngészni. Utóbbi nehezebb, ugyanis ezeknek a cégeknek a nagy részéről még nem hallottam (alaposabban megnézve nagy részük munkaerő-közvetítő, tehát nem saját állományba keresnek munkaerőt, hanem megbízóiknak közvetítik tovább a jelentkezőket).

Ha ezt megtettük, akkor a következő szakmák képviselői számára lehet érdekes a karrierfórum:

- Diplomások közül mérnököket és informatikusokat keresnek a cégek.
- A szakmunkások közül az építőiparban (például: asztalos, hegesztő) és a vendéglátóiparban (pincér, szakács) dolgozóknak szólnak állások.
- Máltán takarítói munkát ajánlanak, Angliába idősgondozókra vadászik egy ügynökség.

E felsorolásban számomra semmi meglepetés, ezek a klasszikus nyugat-európai hiányszakmák. Talán még az orvos és a diplomás ápoló hiányzik a felsorolásból. Így azt javaslom, aki ezeken a területeken helyezkedne el, neki érdemes kilátogatni, hiszen neki szólnak állásajánlatok.

Mi van, ha nincs állásajánlat?

Mit tegyenek azok, akik más területet céloznak meg? Számukra mit ad a börze? Nekik azt javaslom, ha van idejük, infogyűjtési céllal menjenek ki, ne várjanak sokat a rendezvénytől. Már az is hasznos, ha a célország egyik állásközvetítőjével szót váltanak. Mondják el bátran mi a végzettségük, kérdezzenek a szóba jöhető munkákról, kérjenek tippet weboldalakról, cseréljenek névjegykártyát a külföldi cég képviselőjével vagy hallgassanak bele az adott ország EURES-tanácsadójának előadásába. Utóbbiakat korábban óránként tartottak elég vegyes minőségben. Sajnos voltak többen, akik sok trivialitást említettek, kevés konkrétummal, olyan hivatalnokos érzése volt az embernek. Ám benyomás azért szerezhető az adott ország kultúrájáról és valami hasznosat mindig hall az ember.

Arra is jó ez a rendezvény, hogy az ember lássa, hol tart az idegen nyelvű kommunikációban. Ha gondok vannak a megértéssel vagy gondolataink kifejezésével, már azért megérte elmenni, hogy ráébredtünk, a versenyképességhez előbb be kell iratkozni egy angoltanfolyamra…

Szóval hajrá, én is kinézek 1-2 órára...

Végezetül hadd linkeljem be a legutóbbi, idén áprilisi EURES-börzén készített videóriportomat:

A héten két karrierrendezvényt tartanak. Hétfőn startolt és péntek estig tart a Monster állásportál virtuális állásexpója, amelyet a www.allasexpo.hu oldalon rendeznek. Szombaton pedig az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) tart állásbörzét a külföldi munkára nyitott álláskeresőknek. Most a virtuális állásexpóról írok.

Tavasszal már volt a Monsternek egy hasonló karrierfóruma, most nagyjából ugyanannyi munkaadóval (33) és közel 1000 állásajánlattal várják az álláskeresőket.

Hogy mi is ez pontosan? Egy állásbörze, csak nem az egyetemi aulában, hanem az álláskereső monitorján. Olyan mint egy számítógépes játék, amikor az ember benéz a 3D-s grafikával kialakított standokhoz, elolvassa az álláskínálatot, chaten kérdez a cég képviselőjétől, majd leadja önéletrajzát. Az egyik munkaadó azt mondta, azért szereti ezt, mert itt senki sem fut felesleges köröket. Célirányos kérdésekre célirányos válaszok születnek. A látogatóknak nem kell kiöltözniük, elmenni a város másik végébe, ha pedig dolgoznak, akkor nem szükséges egy „hosszú ebédidőt” beiktatni; csupán regisztrálni és már lehet is lépegetni az egérrel a standok, az előadások között.

Annyiban bizonyosan kevesebb egy hagyományos állásbörzénél, hogy a személyes benyomás neten nehezen jön át és a standoknál sem lehet csokoládét, kávét vagy golyóstollat megcsípni és a kiadóvállalatok ingyenújságjai is hiányoznak…  

A legtöbb állásajánlat – ahogy az állásbörzéken – műszaki és gazdasági diplomásoknak szól, de például a Tesco aktívan toboroz Expressz üzleteibe és a Hungarocontrol is keresi a jövő légiirányítóit.

Mi tudható meg a standoknál?

Hasznos lehet benézni a céges előadásokra, tematikus chatekre, már csak az infogyűjtés miatt is. Kedden például a Deloitte könyvvizsgálót a munkaerőfelvétel egyik részéről, a tesztírásról lehet kérdezni; a Tesco a megváltozott munkaképességűek kiválasztásáról beszél; a Teva gyógyszergyárnál, a Bosch csoportnál, a Marsnál, az Avivánál, az SAP-nél a HR-es várja a kérdéseket. 

Tegnap bekukkantottam egy tematikus chatre, hogy benyomást gyűjtsek, milyen is ez. A Liszt Ferenc repülőtér légiirányításáért felelős Hungarocontrol standjához tévedtem, ahol légiirányítók válaszoltak a kérdésekre. Tetszett, hogy lazák, humorosak voltak, tömören és tartalmasan reagáltak. Megtudtam, a formális követelmények nem összetettek (angol középfokú nyelvvizsga, érettségi, betöltött 20. életév), a fő szűrő egy teszt, FEAST a neve, amely a munkához szükséges képességeket vizsgálja (stressz-, monotóniatűrés, határozottság stb.) Beszéltek nehéz helyzetekről, arról, mennyire megterhelő a munkájuk (nem lehet hibázni), és mennyire nagy élmény, amikor egy gépet lehoznak. Azt már csak én teszem hozzá, nagyon jól fizet a szakma, tapasztalattal 600-800 ezer forint bruttóban megkereshető, ám ennek ára van. És az is körvonalazódott, erre én nem vagyok alkalmas... Ha van kedvetek, nézzetek be, nem kerül semmibe sem, csak regisztrálni kell: www.allasexpo.hu.

A hét második felében a szombati EURES-börzéről írok előzetest.

A blogomnak van egy facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306 Minden lájknak örülök... :)

A következő másfél hónapban nagyon sok hasznos rendezvény segíti a karrierépítést és az álláskeresést. Hadd ajánljak néhányat saját szemszögből kedves olvasóim figyelmébe.

Kezdem a legfrissebbel. Aki még ma (szerdán) olvassa e sorokat, az holnap (csütörtökön) kilátogathat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjére, a Műegyetem rakpartra. Az egyik legrégebbi hazai állásbörze, idén 140 munkaadó keresi az utánpótlást. Annak ajánlom, aki mérnöki, informatikai területen tanul vagy éppen végzés előtt áll.

Szombaton a Millenárison második alkalommal rendezik meg a kormányzati karrierexpót Regeneráció címmel. Voltam a tavalyin: Jól szervezett esemény, de konkrét állásajánlatokat nem láttam. Így szerintem inkább infogyűjtésre alkalmas a miniszteriális szférába igyekvőknek. A rendezvény kommunikációja nagyon fiatalos, így vélhetően a frissdiplomásokra vagy még tanulókra lesz kihegyezve. A közszférás meglengetett leépítés pedig arra enged következtetni, hogy szűk kör érhet révbe. Azért akit érdekel, legyen ott!

Jövő hétfőn (október 17.) kezdődik a Monster állásportál „virtuális állásexpója” a www.allasexpo.hu oldalon, amely 5 napon át tart. Már most lehet rá regisztrálni. Mivel én is benne vagyok a projektben, csak annyit javaslok mindenkinek: ha van ideje nézzen be, próbálja ki, nem kerül semmibe. Szerintem ez  egy újszerű, látványos és hatékony módja az álláskeresésnek és a toborzásnak. A 3D-s grafikának köszönhetően az álláskeresők sétálhatnak a standok között, kérdezhetnek a HR-esektől, leadhatják önéletrajzukat, sőt skype-on is beszélgethetnek. Elég hozzá egy számítógép és internet. Több tucat ismert cég lesz ott, többekkel beszéltem, készülnek, várják a kérdéseket, önéletrajzokat. Előny, hogy rövid idő alatt, akár a munkahelyről... felkereshetőek az e-standok.

Október 22-én szombaton a külföldi munkát megcélzókat várják az EURES Állásbörzéjére a budapesti Corvin bevásárlóközpontba. Szinte minden évben kint voltam az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (ezt jelenti az EURES) állásfórumán. A börze főleg az építőiparba, az egészségügybe és a vendéglátóiparba készülő szakmunkásokra van kihegyezve, diplomásoknak szóló ajánlattal alig találkoztam. Itt is az infogyűjtést tartom hasznosnak. Az egyes országok EURES-tanácsadóinak az előadásai szerintem nem erősek, viszont jönnek valódi munkaadók is. A tavaszi hasonló fórumot az osztrák és a német nyitás előtt rendezték. Az osztrák stand előtt hosszú-hosszú sor kígyózott..

Október 26-27. Ekkor tartják a Budapesti Corvinus Egyetem állásbörzéjét, amely a gazdasági szakokon tanuló egyetemisták, főiskolások „etalonrendezvénye”. Általában nincs annyi kiállító, mint a BME-n vagy a HVG Állásbörzén, de nagyon jól szervezett, nívós fórum.  A főszervező Andrási Monika (aki egyébként a kilencvenes években először rendezett felsőoktatási állásbörzét Magyarországon) minden évben kitalál valami újat. Nekem nagyon tetszett a „Rapid randi” nevű szolgáltatás, amikor is az álláskeresők gyorsinterjúkon mutatkozhattak be a munkaadóknak rotációs rendszerben. Azóta már talán máshol is megjelent, de innen indult.

A november a vidéki egyetemekről szól majd. Lesz állásbörze Veszprémben (november 8.), Dunaújvárosban (november 15.), Győrben (november 21-22.) és Debrecenben (november 23.) is.

Tud még valaki valamiről? Ha igen, akkor kiegészítem.

Elnézést, hogy elmaradtam a bejegyzéseimmel. Jelentősen csökkentette blogolási energiáimat egy örömhír: szeptember 19-én megszületett első gyermekünk, Bálint, így a friss apukák életét élem, élvezem, tanulom…

Persze ezek a nagyszerű pillanatok nem veszik el a kedvemet a blogolástól. Azóta is naponta követem a híreket és rengeteg téma halmozódott fel bennem. Szerencsére sok levelet is kaptam, amelyekre igyekszem válaszolni és amelyek muníciót szolgáltatnak a folytatásra.

Most hadd emeljem ki egyik kedves olvasóim írását. Éva (nevezzük így a kedves levélírót) korábban HR-vezetőként dolgozott egy közepes méretű, külföldi tulajdonú cégnél. Két évvel ezelőtt a vállalat kivonult, azóta keresi helyét a HR-es szakmában. Hogyan látja ő a személyzeti szakemberek álláspiacát?

Milyennek látja a HR-es álláspiacot?

„A HR-es munkaerőpiacon elég rossz a felhozatal. Az ismerőseim gyakran mondják: “dehát annyi HR-es hirdetés van!”. Erre az a válaszom: a “személyzeti tanácsadó” címen meghirdetett állások inkább sales, mint HR, az ilyen-olyan nyelven beszélő HR contact center representative az SSC vagy call center, köze nincs a valódi HR-hez. Persze ezen felül keresnek sok ingyenes gyakornokot és asszisztenst, ez nekem kilőve a tapasztalatom és a korom miatt (a hölgy harmincas éveinek végén jár – K.Z.). Hallomásból tudom, hogy HR generalistának több helyre behívtak nullkilométeres pályakezdőt, vagy olyant, aki más területről jött. Sok cég HR-vezetője informatikus, vegyész vagy egyéb területről jött.”

Vezetőből adminisztrátor

Éva több hónapos sikertelen álláskeresés után lejjebb adta elvárásait, „lebutította” cv-jét. Kapott is állást az ex-HR-vezető, mégpedig bérszámfejtőként, majd a vezetőjével való konfliktusokat megelégelve egy munkaerő-kölcsönző céghez került, ahonnan jelenleg egy call center munkatársainak munkaügyi papírjait intézi.

Így folytatja: „Életem legstresszesebb munkahelye a mostani. Nem tudok olyan gyorsan és olyan mennyiségben dolgozni, hogy nekik az jó legyen. Szinte minden nap közlik velem, hogy örüljek, hogy állásom, van, és hogy nekik semmi nem elég. A kölcsönzött munkaerőkkel sem bánnak jobban: 60-100%-os (!) a fluktuáció egyes üzletágakon. Ez válasz lehet azokra a kérdésekre, hogy miért van folyton annyi álláshirdetés, és miért mindig ugyanazt hirdetik.

Sok helyen öregnek titulálnak, hiszen konkrét szakmai tudás nem annyira kell az egyre inkább tért hódító szolgáltatóiparban, ahol az átlagéletkor 24-25 év. Az kell nekik, hogy az ember tudjon napi 14 órát dolgozni egy katonai diktatúrára emlékeztető szervezetben. Olyan ember kell, aki nem szól vissza, nem kérdez, csak csinálja.

Mondanom sem kell, hogy január óta ismét állást keresek, és most jutottam el arra a szintre, hogy bármit elvállalok. Kezdi az egészségem látni a kárát.”

Mennyi HR-es állás van az állásportálokon?

Eddig Éva levele, amelyben biztosan szerepet játszik a kétségbeesettség, a sikerélmény hiánya. Biztosan nehéz feldolgozni, hogy közel 10 éves HR-vezetői munka után adminisztrátori feladatok jutnak neki.

A levél elolvasása után körülnéztem az interneten, valójában mennyi állásajánlat is található. A nagy állásportálok keresői 100-150 találatot dobtak ki és valóban, főként adminisztrátori, asszisztensi ajánlatokat (igaz, akadt néhány vezetői is, de körülbelül 15-ből 1). Ilyen pozíciónevek fordultak elő leggyakrabban: HR-asszisztens, tb-ügyintéző, HR-gyakornok, HR-koordinátor, bérszámfejtő, HR recruitment specialist, junior trainer. HR-generalista.

35 felett a kapcsolatok fontosabbak

S hogy mi lehet Éva leveléből a tanulság?

Meggyőződésem, hogy 35-40 éves kor és bizonyos szakmai tapasztalat felett nem az álláshirdetésre pályázás a leghatékonyabb megoldás. Inkább abból az ismeretségi körből kell meríteni, amit 10-15 évnyi munka alatt szerzett az ember. Éppen ezért arra bátorítok mindenkit, folyamatosan keresse a kapcsolatot szakmabeliekkel, járjon el szakmai klubokba, HR-es rendezvényekre és legyen aktív a netes közösségi fórumokon. Biztos vagyok benne, hogy a vonzó HR-es állások jelentős részét nem hirdetik meg, hanem ajánlások, ismeretségi körből való merítés révén találnak gazdára. Aki pedig nincs szem előtt, őt nem találják meg.

Én ennyit tudtam a témához hozzátenni. Ha valakinek van véleménye, kérem írja meg. Vagy ide kommentként vagy a karacsony_zoltan@freemail.hu címemre.

Tehát a kérdések: Vannak-e jó HR-es állások? Hogyan lehet ezeket megszerezni? Tényleg csak a fiatalok kellenek? Mit tehet az állástalan egykori HR-vezető?

A blog facebook oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306

Két nappal ezelőtt ez a levél landolt a postaládámban blogom egyik olvasójától: „Kedves Zoltán! Tíz éves külföldi tartózkodás után készülök hazatelepülni.  Mivel nem ismerem a jelenlegi magyarországi álláspiacot, tanácsot szeretnék kérni az álláskereséssel kapcsolatban.”

A levelet olvasva két történet jutott eszembe a múltból.

2005 áprilisát írta a naptár, amikor az interneten böngészve figyeltem fel a Project Retour nevű civil szervezetre, amely a külföldről visszatérni akaró magyar munkavállalók beilleszkedését volt hivatott segíteni. Azon nyomban telefont ragadtam és hívtam a szervezet vezetőjét, Saphier Reginát, aki azonnal következő klubestjükre invitált. El is mentem a kötetlen beszélgetésre egy belvárosi teázóba, ahol tucatnyi szimpatikus fiatal hölggyel és úrral találkoztam. Közös vonásuk: diplomások, hazatelepültek, de nem találnak állást. Abban a 3-4 órában szembesültem a külföldről visszatérés nehézségével. Azzal, hogy a munkaadók idegenkednek tőlük. Azt gondolják róluk, túlzóak a fizetési elvárásaik, nagyképűek, nem értik a magyar munkakultúrát, ők akarják megmondani a frankót. Korábbi egyetemi tanulmányaik, munkahelyeik pedig egy magyar cégvezetőnek, HR-esnek nem mondanak semmit.

Néhány hónapnyi sikertelen keresés után aztán persze elmegy az álláskeresők többségének a kedve, önbizalma, és tovább egyre reménytelenebb lesz az álláskeresés. Ekkor toppantak be Reginához, aki próbálta egyengetni sorsukat.

A kellemes este tapasztalataiból cikk született, majd évekig követtem a szervezet sorsát. Regina próbált nyitni a kormányzati döntéshozók és a munkaadók felé, ám süket fülekre talált. Pedig ő csak abban akart segíteni, hogy visszajöjjenek a tehetségek. Néhány év után feladta a próbálkozást és ha jól tudom, teljesen kiszállt, és a Project Retour is eltűnt. Pedig most is égető szükség lenne ilyen vagy ehhez hasonló szervezetre, netán valamilyen állami kezdeményezésre…

A második történetem személyes ismerősi körből való. Amikor 11 évvel ezelőtt elkezdtem munkás életemet Budapesten, vidékről érkező srácként albérletben indítottam. Egyik lakótársam két hónap után jelezte, elköltözik, mert putnoki és ózdi barátai visszatértek az Egyesült Államokból. Megunták ugyanis kint, honvágyuk van, és itthon szeretnének boldogulni. Össze is bútoroztak, de egykori lakótársam három hónap után egyedül maradt. Barátai leléptek, ismét elhagyták az országot, ezúttal Londonba távoztak. Ők abba a csapdába estek, hogy szakképzettség nélkül vágtak neki a nagyvilágnak. Floridában szállodát takarítottak, gyermekekre vigyáztak, étteremben mosogattak, és ebből jól megéltek. Magyarországra visszatérve azonban azzal szembesültek, ezzel a munkával még a létminimumot sem lehet megkeresni albérletben élve. Bármennyire is visszahúzta őket a szívük, egyszerűen annyira hozzászoktak a magasabb életszínvonalhoz, hogy nem tudtak lejjebb adni az igényeikből, és vissza kellett menniük. Az itteni 70-80 ezer forint nekik aprópénz volt, többet pedig szakképzettség nélkül nem nagyon lehet keresni.

Nem az volt a célom e két történettel, hogy elkedvetlenítsek bárkit is a Magyarországra való visszatéréstől. Csupán annyi, ne gondolja senki, tárt karokkal várják őket a magyar munkaadók. Nekik is meg kell küzdeniük az állásért.

Aki azonban jól felépíti magát, megtalálja azt a kört, aki nyitott alkalmazásukra, értékes munkaerő, nem a nyugat-európai fizetésekből indul ki, az sikerrel jár. Például úgy, mint Zsófi, aki amerikai egyetemen végzett, kint fejvadász cégnél dolgozott, majd egy amerikai multi magyar leányvállalata igazolta le. Vagy Ági, aki Németországban egy világhírű kutatóintézet alkalmazásában állt, végül egy magyar egyetem kutatóintézetéhez szegődött.

Ők is ott voltak a teázóban Reginánál...

Augusztus 24-én távozott az első vonalból az informatika nagy alakja. Steve Jobs a világ második legértékesebb vállalatát, az Apple-t építette fel. Kétszer is. Érdemeiről, zsenialitásáról, munkabírásáról, maximalizmusáról cikkek százai jelentek meg a lemondás bejelentése utáni órákban. E blogban hadd idézzem fel hitvallását a karrierről, a jó állásról, ami őt hajtotta, és ami útravaló lehet a jövő szakembereinek.

A beszéd 2005-ből való, és az amerikai Stanford University-n tartotta a végzősök diplomaosztóján. A leirata a Wall Street Journal internetes oldalán elérhető.

Ebből egy részlet, saját fordításban:
(Hogy könnyebben érthető legyen a szöveg egy kis háttér: Steve Jobs 1976-ban alapította az Apple-t két társával. A semmiből futtatta fel, majd 1985-ben kirúgta őt a cégtől belső ellenzéke. Épített egy újabb vállalatot, a Nextet, amelyet 1996-ban az akkor hullámvölgybe került Apple felvásárolt . Jobsot pedig újra a cég élére nevezte ki. Innen íródik az Apple újabb sikertörténete.)

„Akkoriban nem érzékeltem, de utólag kiderült, a legjobb dolog, ami történhetett velem, az volt, amikor kirúgtak az Apple-től. Eltűnt a nyomás, hogy sikeresnek kell lennem, és helyette jött a könnyedség érzése, hogy újra kezdő vagyok, kevéssé vagyok biztos a dolgokban. Felszabadulva éreztem magam, és életem egyik legkreatívabb időszaka vette kezdetét.
…
Szörnyű íze volt ennek az orvosságnak, de úgy hiszem, a páciensnek erre volt szüksége. Néha az élet téglával ver fejbe. De ne veszítsétek el a hitet. Biztos vagyok benne, hogy az egyetlen dolog, ami engem előre vitt, az a munka szeretete volt. Meg kell találnotok, amit szerettek. Érvényes ez a munkára és a szerelemre egyaránt.

A munka életetek nagy részét fogja kitölteni, és az egyetlen módja annak, hogy elégedettek legyetek, ha azt csináljátok, amiről azt gondoljátok, hogy nagyszerű. És csak akkor tudtok nagyszerűt alkotni, ha szeretitek a munkátokat. Ha még nem találtátok meg, folytassátok a keresést. Ne alkudjatok meg! Tudni fogjátok, mikor találtátok meg. És mint minden nagyszerű kapcsolat, ez is csak jobb és jobb lesz az idő múlásával. Keressétek, amíg meg nem találjátok. Ne alkudjatok meg!”

A napokban akadtam az interneten böngészve egy ex-államtitkár blogjára, aki állást keres és a jogászi munkától a hegesztésig szinte mindent elvállalna. Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára – róla van ugyanis szó – nincs könnyű helyzetben. Büntetőügy zajlik ellene, ebből fakadóan ügyvédként nem dolgozhat. (Múltjával, ügyeivel e blogban hadd ne foglalkozzak. Épp elég információ található erről a hírportálokon vagy a google keresőjében nevét beütve. Az ítélkezést pedig inkább a bíróságra bízom.)

A Jobb Állás Blogban ennél érdekesebb Fapál László álláskeresési technikája. Egyrészt a nyilvánosságot próbálja megszólítani blog formában, másrészt az expressz.hu oldalon álláskeresői hirdetést adott fel „Jogász állást keresek - Budapest, XIII. kerület” jeligével.

Hogy mit tanulhatnak az álláskeresők mindebből? Az ex-államtitkár speciális helyzete ellenére is van néhány általános tanulság. 

Ami ügyes fogás:

A nyilvánosság használata. Álláskeresésnél gyakori hiba, hogy az ember szégyennek éli meg, hogy nincs munkája. Fapál László szerintem jól ismerte fel, a munkanélküliség nem szégyen, hanem olyan helyzet, amibe bárki belekerülhet. Minél publikusabbá teszi keresését, minél több ismerőséhez vagy szakmabelihez eljut annak a híre, hogy parlagon hever az ő munkaereje, annál nagyobb eséllyel ér célba. HR-szakemberektől hallottam, az esetek túlnyomó többségében nem az ismerős, hanem az ismerős ismerőse tud segíteni. Fapál blogjának kommentjeit olvasva látható, egyik ismerőse most látta, hogy bajban van az ex-államtitkár és megpróbál segíteni.

Minden szóba jöhető eszköz bevetése. Ennek egyik formája az álláskeresői hirdetés. Ez az álláshirdetés megfordítása: az álláskereső egy állásportálon (jelen esetben az expressz.hu oldalon) felajánlja munkaerejét a munkáltatóknak. Bemutatja szakmai múltját, erősségeit. Hogy mekkora az esély, hogy valakit így vegyenek fel? Őszintén megmondva csekély. De a hatékony álláskeresés lényege éppen abban áll, hogy minden létező csatornát megmozgat az ember. Ráadásul egy ilyen hirdetés nem kerül egy fillérbe sem.

Amit inkább ne kövessünk:

Ha már a blog műfajt választjuk, érdemes olyan címet adni és olyan tartalommal megtölteni, ami pozitív, ami szaktudásunkat hangsúlyozza. Érdemes arra fókuszálni, az álláskereső miben tudja előrébb vinni egy munkaadó szekerét. Fapálnál a „Viszkisdoboz” mint blognév inkább a múltbeli ügyekre való ráerősítés. Bár az ex-államtitkár a blogot más céllal is használja.

Fapál expresszes álláskeresői hirdetése sem a legjobban sikerült. Akkor jó egy álláskeresői bemutatkozás, ha az erősségekre összpontosít. Fapál a „szakma” rubrikánál többet is felsorol: jogász, katona, hegesztő, lakatos, gépészmérnök, adminisztrációs munka. Ki hiszi el, hogy ennyi mindenhez ért? A blogban egyébként ő maga hangsúlyozza, hogy igazából a jogászi munka jöhet szóba, abban érzi versenyképesnek magát. Csak a hirdetést olvasva olyan mögöttes jelentése is van a felsorolásnak, hogy igazából nem ismeri saját képességeit. A másik csapda: ha valaki a képzettségénél sokkal alacsonyabb szintű munkákra jelentkezik, eleve gyanús a munkaadónak. "Tényleg engem akar? Vagy csak ugródeszkának/átmeneti menedéknek tekint a cégemre?" - teszik fel sokan a kérdést. Éppen ezért ex-ügyvédként, plána ex-államtitkárként még akkor is sansztalan a hegesztői munka, ha alkalmas lenne rá.

Álláskeresői promóban elhagyható, mi miatt lett valaki munkanélküli. A „Kormányzati elszámoltatás miatt állástalanná vált nyugállományú honvéd ezredes” megfogalmazás inkább magyarázkodás. A „sajnálat” pedig nem szerepel a munkaadó szótárában.

Hétfőn elfogadott az országgyűlés egy sor munkát érintő törvénymódosítást. Többek között azt is, hogy az álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje a jelenlegi 270 napról 90 napra csökken. A jövőben ez azt jelenti némileg lesarkítva, aki 3 hónap alatt nem tud elhelyezkedni, annak közmunkát kell vállalnia, hogy bevételre tegyen szert. A járadék összegének felső határa pedig a minimálbér lesz (jelenleg 78 ezer forint) annak 120 százaléka helyett.
A kormányzat szándéka világos: arra akarja ösztönözni az embereket, keressenek munkát, és a munka nélkül kapott pénz legyen kevesebb, mint a munkával megkeresett.

Néhány kérdést hadd fogalmazzak meg és megpróbálok válaszolni is rá.

Akarnak-e az emberek dolgozni?
A kérdés azért jogos, mert a szigorítás egyik célja munkára ösztönözni az embereket.  Kivételek mindig vannak, és nehéz a pontos összképet látni, de meggyőződésem szerint a munkaképes korúak többsége akar dolgozni. Főleg, akik munkájukat vesztették és álláskeresési járadékra jogosultak. Egy apró példa: tegnap kolléganőmmel Kispesten jártam, ahol a hamarosan nyíló Köki Terminálba toboroztak elsősorban bolti eladókat (könyv, ékszer, ruha, élelmiszer, újság, minden, ami egy plázában van és még karbantartói munkákra is). Több ezren rohanták meg a börze helyszínét, 150 méteres sor kígyózott a bejárat előtt a 30 fokos rekkenő hőségben. Ott állt a sorban többek között a munkanélküli könyvelő, a cégét bezárt diplomás villamosmérnök, akiket annyira zavar a tétlenség, hogy már elmennének bolti eladónak, karbantartónak is. A Tesco standjához alig lehetett odaférni, egy-egy munkaadó pedig 300-500 önéletrajzot gyűjtött.

Elég-e 3 hónap az álláskeresésre?
Erre a határozott válaszom: csak a keresett szakmákban dolgozók esetében. HR-esektől tudom, hogy egy-egy kiválasztás 3-6 hét. Ha sok a jelentkező, többkörös interjúkat szerveznek, akkor még 2 hónapnál is hosszabb lehet.

Az álláskereső részéről pedig megnyújthatja a pályázást, ha képzettségéhez illő munkára vadászik. Egy állást vesztett vezető mondta nekem, neki kereken 1 évébe telt, míg újra vezetői munkát talált. Nála persze nem mondom azt, hogy az államnak ezt az egy éves keresést finanszírozni kellene. Inkább arra példa, mennyire kevés is a 3 hónap az álláskeresésben.

Lehet-e közmunka mellett állást keresni?
Itt a következő akadály. Akinek letelik a 3 hónap, és elmegy közmunkásnak, annak mekkora az esélye, hogy később képzettségének megfelelő munkát talál? Ha a közmunka napi 6-7 órát vesz el a napból utazással együtt, máris jelentősen csökken a versenyszférás álláskeresésre fordítható idő. Mert kinek van energiája egy fárasztó munkanap végén a számítógép mögé ülni vagy állásinterjúra járni. Ráadásul mennyire csökkenti egy korábban szellemi munkát végző önbecsülését, ha árokásás után próbál irodista munkát keresni. Rutinos munkavállalási tanácsadók megfigyelése: 6 hónapnyi sikertelen álláskeresés után jelentősen csökken a sikeres keresés esélye.

Elég-e az állam segítsége? Mi kellene még?
Valahol itt van a kutya elásva. Ha az állam harmadára csökkenti az ellátás időtartamát (270-ről 90 napra) és emellett a jogosultság megszerzéséhez szükséges időt a duplájára emeli (eddig 5 napot kellett dolgozni egy járadékos napért, a jövőben 10-et kell), akkor az állampolgár elvárhatná, hogy hatékony illetve hatékonyabb segítséget kapjon az állami munkaügyi hivatalokban. Az a gyakran hallott tanács ugyanis kevés, hogy „keressen a munkaügyi központok állás adatbázisában”. Ha megnézzük, hogy körülbelül 55 ezer állás érhető el és a regisztrált álláskeresők száma 572 ezer (2011. májusi adat), akkor látható, egy állásra 10 álláskereső jut. Akkor sem sokkal jobb az arány, ha hozzávesszük az internetes állásportálokon található körülbelül 10 ezer állásajánlatot.

Bővebb családomban látom: az álláskeresőnek az első naptól kezdve fogni kell a kezét, folyamatos visszajelzésre, bátorításra, személyre szabott tanácsra van szüksége. Mert az álláskeresés is szakma. Ennek is megvannak a fortélyai, a csapdái. Csak egy apró példa itt is: rengeteg álláskereső elköveti azt a hibát, hogy elküld 2 pályázatot, majd egy-két hétig vár a válaszra, semmit sem tesz. Válasz persze sosem jön, viszont máris elment 14 nap a 90-ből… 

A munkaügyi kirendeltségeknek a „láthatatlan álláspiacra” is fel kell(ene) készíteni. Azoknak a lehetőségeknek a felkutatására, amelyeket nem hirdetnek meg, de vannak. Tudom, létezik „Álláskeresők Klubja” több helyen, ám ezeket inkább elszigetelt, a többség számára nem ismert vagy nem hozzáférhető segítségnek érzem. A rendszer rugalmatlanságáról pedig csupán egy rövid történet: februárban egy trénert szerettem volna egy általam szervezett nonprofit hétvégi álláskeresési kurzusra „kikérni”, ugyanis olvasóim között ez felmerült igényként, mire azt a választ kaptam, hogy ez így nem megy… Pedig maga a tréner ajánlotta fel nekem a segítségét, de főnökei valami miatt elgáncsolták a kezdeményezést.

A már említett kispesti állásbörzén egy szóróanyag akadt a kezembe. Egy 15 órás álláskeresési technikák tréningre szóló felhívás volt, egy szépséghibával. A kurzus 2011. november 12-én kezdődik...

Elmaradásban vagyok az olvasói kérdések megválaszolásában. Igyekszek a héten mindenkinek válaszolni. Ha van észrevételetek, tuti recept, bejött húzás, kérlek, írjátok meg a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

2001. február 22-ét írta a naptár, amikor „A Színes Sport” nevű sportnapilap munkatársaként éppen otthonról gépeltem cikkemet a német futballbajnokság hétvégi fordulójáról. Már a cikk vége felé jártam, amikor egy netes hírportálra tévedtem, ahol ez állt: „Megszűnik a Színes Sport” (megvan még egy cikk erről, szerintem nem ezt olvastam akkoriban). Először azt hittem rosszul látok. Derült égből villámcsapásként ért a hír, ugyanis két héttel korábban még hosszabb távra szóló megbeszélésen vettem részt, amelyen biztosítottak arról, terveznek velem és az újság is biztos lábakon áll... Azonnal felhívtam egyik szerkesztő kollégámat, akik azt mondta, velük is nemrég közölték a hírt.

Hogy miért jutott eszembe ez a történet? Mert az utóbbi hetekben sok barátom, kollégám keres meg, tudok-e valamit, mert megszűnt a sajtótermék / leépítés áldozata lett. Ugyan most a közmédiás kirúgások kerültek a figyelem középpontjába, de sok más helyről küldtek/küldenek el újságírókat. És attól tartok, a folyamat még nem ért véget. Különösen a nyomtatott sajtótermékeknél dolgozók nem érezhetik magukat biztonságban. A médiaiskolák pedig továbbra is ontják magukból a pályakezdőket.

Felvetődik a kérdés, mit tehet az az újságíró, aki állását veszítette? Kezdem inkább ott, amit én akkor tettem. Mivel akkoriban 26 évesen pár éves szakmai tapasztalattal és gyér ismeretségi körrel rendelkeztem, internetes állásportálokon nézegettem ajánlatokat. A jobpilot.hu oldalon láttam böngészés közben egy „content manager” pozíciónévvel hirdetett állásra. Mivel nem tudtam, ez mi fán terem, majdnem tovább is ugrottam, ám a hirdetés szövegében egy mondat megfogott: „Újságírói ambíció előny”. (Kedves HR-es olvasóimnak írom: ilyen elemek számítanak egy álláshirdetés szövegében. Az angol pozíciónév megfelelő magyarázat nélkül szerintem inkább elriaszthatja még az arra alkalmas álláskeresőt is.)

Ekkor kezdtem el a google-ban keresgetni, mi is az a content manager és rájöttem, igazából ez egy online újságírói munka. Bejelentkeztem az állásra és megkaptam a munkát: a jobpilot.hu állásportál karriermagazinját kezdtem el felépíteni.

Ami az én akkori álláskeresésemből tanulság: nem csak az „újságíró” vagy „szerkesztő” néven hirdetett állások jöhetnek szóba. Érdemes alaposan felmérni – akár szakember segítségével - a lehetőségeket, ugyanis sok olyan munkára alkalmasak vagyunk, amire nem is gondolnánk.

Hogy ez ma is így van, erre jó példa egy kedves ismerősöm, aki vezető szerkesztőként dolgozott egy minisztériumi háttérintézménynél, ám csoportos létszámleépítés áldozata lett. Június közepén távozott és két héten belül állást talált. „Webmesterként” dolgozik egy multinacionális cégnél. Kedves újságíró kollégák: Gondolná valaki, hogy ez a munka is szóba jöhet? Az ismerősöm a cég weboldalának tartalmáért felel. Lefordítja, megszerkeszti, a weboldalra tölti a vállalat kommunikációs és marketinganyagait.

Újságíróknál kitörési pontnak érzem még a multimédiás fejlesztéseket. Ugyan egyre több vállalat él a webvideós bemutatkozással, reklámozza termékeit, szolgáltatásait ezen az úton, nyugat-európai vagy amerikai összevetésben még nagynak érzem a lemaradást. Akár saját vállalkozás keretében is lehet erre az igényre építeni illetve az ebben rejlő lehetőségeket bemutatni.

Szintén új terület a közösségi médiában rejlő potenciál (facebook és társai) kiaknázása. Itt multi cégeknél a kulcsszó a „social media manager”. Vannak ilyen állásajánlatok és szerintem irántuk nő az igény. Biztos vagyok benne, hogy egy angolul beszélő újságíró számára könnyen megszerezhető az ehhez szükséges tudás.

A többi javaslatom talán szélesebb körben ismert:

Nagyobb az esély, ha ismeretségi körből indulunk és minél szélesebb körben publikussá tesszük álláskeresési szándékunkat. (a munkák zöme ugyanis a „láthatatlan álláspiacon” – ajánlás útján – kel el.) És azért örök igazság: a jó, megbízható szakember mindig kapós...

PR-ügynökségnél a jó kapcsolatrendszerrel rendelkezőknek lehet esélye. Úgy tapasztalom, nagy a tülekedés és kevés a valós, jól fizető lehetőség.

A szóvivői / kommunikációs vezetői állások köre szűk, alig látok mozgást. Ajánlás és egy „tuti, infó” kell egy-egy várható üresedésről.

Egy szakterület ismert alakjaként alternatíva lehet a blogolás. Ehhez azonban sok idő- és energiabefektetés szükséges, ugyanis egyelőre kevesen élnek meg ebből. De magunkat ügyesen felépítve nem tartom irreálisnak.

Nekem hirtelen ennyi jutott eszembe. Ha van ötlet, kitörési pont, írjátok meg!

Most kaptam a Gfk Hungária piackutató cégtől a „szakmák iránti bizalmi index” nevű felmérés 2011-es eredményeit (sok éve készítik). Nincs nagy változás: továbbra is a tűzoltókban, a postásokban és a tanárokban bízunk a legjobban, az újságírókban és a politikusokban a legkevésbé. Tanulságosak a számok európai összehasonlításban.

Kicsit bővebben a trendek:

Hazánkban továbbra is a tűzoltókban bíznak meg a legjobban. Őket a postások és a tanárok, tanítók követik. Az összes vizsgált ország közül Magyarországon a legmagasabb a postásokban megbízók aránya.

A toplista első felében a bizalom mértékét tekintve nem történt jelentős változás. A bíróság és a jótékonysági szervezetek „helyet cseréltek”. A jótékonysági szervezeteket övező bizalom évről évre növekedést mutat. Két év alatt 14 százalékpontot emelkedett, ami 2011-ben már a 9. helyet eredményezte.

A rendőrök esetében öt százalékponttal nőtt a bizalom 2010-hez képest. Európában magasabb arányban bíznak meg a rendőrökben, mint Magyarországon. (Európában 75%, Magyarországon 70%)

A vállalatvezetőknek sikerült a 17. helyről a 15. helyre feljönnie. A vállalatvezetőkben Magyarországon sokkal többen bíznak meg, mint Európában. Hazánkban a lakosság közel fele, míg Európában csak egyharmada bízik bennük.

A piackutatókat és a marketing szakembereket Magyarországon szintén nagyobb bizalom veszi körül, mint átlagban. Az európai országok közül Magyarországon bíznak meg leginkább az emberek a piackutatókban. Ennek ellenére a bizalom abszolút értékét tekintve jelentős különbség van a két szakma listában elfoglalt helye között (6. hely versus 12. hely).

A politikusoknak megszavazott bizalmi szint majdnem megegyezik az európai szinttel. Hazánkban azonban továbbra is ők állnak a lista legvégén, annak ellenére, hogy a tavalyi 9 százalék helyett idén 14 százalék szavazott nekik bizalmat. Svédországban és Hollandiában az európai átlaghoz képest sokkal nagyobb bizalom övezi a politikusokat.

Az egyes szakmák képviselőiben megbízók arányának alakulása Magyarországon

 Forrás: GfK Csoport, GfK Szakmák iránti bizalom index 2011. tavasz

Ha valakinek álláskeresői vagy karrierépítéssel kapcsolatos kérdése van, ide írjon: karacsony_zoltan@freemail.hu

Itt is megtaláltok

Egyre inkább előretör a közösségi média az álláspiacon. A Monster állásportál hétfőn bejelentett új fejlesztése kapcsán néhány tanácsot szedtem össze az új típusú karrierépítéshez.

Ahogyan a 2000-es évek az állásportálok térhódításáról szóltak, úgy tűnik, ez az évtized vagy legalábbis annak első fele a közösségi média felé viszi az álláskeresést. Egyelőre még csak az irány látszik, de a közösségi oldalak mindenképpen átrajzolják az álláskeresési és a toborzási piacot.

A trendet mi sem mutatja jobban, mint a Monster, a világ legnagyobb állásportáljának legújabb, hétfőn bejelentett fejlesztése. „Be known” (Légy ismert) néven a Facebook-ra készített alkalmazást (itt tölthető le: http://apps.facebook.com/beknown/login) indítottak, amely a közösségi médiás álláskeresés új eszköze. Az alkalmazás célja a szakmai kapcsolatépítés elősegítése (ebben hasonlít a már évek óta működő linkedin-hez és a xing-hez). A felhasználók önéletrajzszerű saját oldalt hozhatnak létre, állásajánlatokat kereshetnek maguknak, ismerőseiket meghívhatják saját hálózatukba, állást ajánlhatnak nekik, információkat oszthatnak meg egymással.

Ami újdonság: mindez a 3,7 millió magyar felhasználót számláló facebook-on belül található, 19 nyelven letölthető, illetve így a közösségi oldalon belül a privát és a szakmai kapcsolatok elkülöníthetőek (külön BeKnown-adatlappal). Utóbbi problémát a Monster egy friss felméréssel támasztja alá: a KRC Research júniusban négy nyugat-európai ország közel 3000 álláskeresőjét kérdezte: a facebookot használók 67 százalékát aggasztotta a privát és a szakmai kapcsolatok keveredése személyes oldalán.

A konkrét Monster-fejlesztés mellett érdemes madártávlatból is szemügyre venni a közösségi médiás karrierépítést.

Öt tanácsom karrierépítőknek:

1. Azt ajánlom mindenkinek, az „álláskeresés” helyett inkább az „élethosszig tartó karrierépítésre” helyezze a hangsúlyt és ehhez használja ki a web 2.0 minden eszközét, így a közösségi oldalakat is. Tudom, a most éppen munkanélkülieken ez nem segít, nekik állást kell találniuk, mégpedig azonnal. Aki azonban dolgozik, vagy van ideje kivárni az új lehetőségeket, annak érdemes megfogadnia ezt a gondolkodásbeli váltást. A tudatos karrierépítőknek ugyanis könnyebb állást keresniük, ha nagy a baj.

2. Egy közösségi médiás személyes oldal olyan, mint egy szakmai telefonkönyv. Aki nincs benne, azt kisebb eséllyel keresik. (Mert álláshirdetés nélkül is keresnek a cégek munkaerőt, nem is keveset…, a legjobbak pedig mindig kapósak).

3. A közösségi médiás jelenlét több is, mint egy egyszerű szakmai telefonkönyv. Az ügyes karrierépítők tudatosan formálják szakmai image-üket (van rá angol varázsszó is  tréningekkel: employee branding - munkavállalói márkaépítés.) Közösséget építenek a szakmájukban meghatározó döntéshozókkal, információkat osztanak meg velük, újdonságokra hívják fel figyelmüket. Jelzik, követik a legújabb változásokat. Míg az internet előtti időszakban személyes találkozásokon – például szakmai konferenciákon - át alakult ki a háló, mára ez sokkal gyorsabb. Azért annyit hozzáteszek, a személyes találkozás ereje megmaradt.

4. Ahogyan már jeleztem: a (közösségi médiás) kapcsolatépítést nem akkor kell kezdeni, amikor baj van, amikor állásunkat veszítjük. Akkor már sajnos sokszor késő. Folyamatos erőfeszítést igényel a kapcsolatok ápolása. Fontos, hogy ismerőseink lássák erősségeinket, előnyös tulajdonságainkat. Egy-egy munkára ugyanis csak az ajánl be minket, aki biztos abban, hogy velünk „nem égeti be magát”.

5. Egyre inkább figyelni kell arra, milyen információkat osztunk meg a közösségi oldalakon, illetve azokat ki számára tesszük elérhetővé. A munkaadók egy része (Németországban harmada) utánanéz a pályázóknak közösségi oldalakon és valószínűleg Magyarországon is kutakodnak a cégek. Aki vállalhatatlannak tűnik a cég számára, vagy nem egyeznek a pályázati és a neten talált információk, már állásinterjúra sem kap bebocsátást. Ennek az ellenkezője is igaz: egy „kellemes személyes oldal” erősítheti anyagunkat, könnyebben megnyílnak a kapuk.

Az utóbbi néhány órában svájci munkalehetőségek után kutattam az interneten.

A május eleji osztrák és német álláspiaci nyitás mellett ugyanis elsikkadt, hogy Svájc is feloldotta a korlátozásokat a magyar munkavállalók előtt, így munkavállalási engedély nélkül dolgozhatunk az alpesi országban. Az erről szóló cikk hamarosan megjelenik, a linket majd idemásolom, de nem is ezt akarom promózni.

Inkább egy érdekes megfigyelést szeretnék megosztani olvasóimmal. Közel 2400 svájci álláshirdetést találtam az EURES weboldalán. Ez az európai állami munkaügyi hivatalok közös adatbázisa, tehát az állami kirendeltségekhez bejelentett álláslehetőségek gyűjteménye. Főként építőipari és vendéglátóipari szakmunkásokat keresnek a munkaadók. (A keresőoldal linkje)

Ha valaki tüzetesebben megnézi a hirdetések szövegét, láthatja, a svájci munkaadók jelentős része megadja, milyen életkorú pályázók jelentkezését várja. Például egy építésvezetői kiírásnál 25-55 év közöttiek pályázhatnak, egy irodai alkalmazotti keresésnél 25-35 évesek, asztalos pozícióra 20-40, ácsra 20-45, call centeres ügyintézőire 20-50, női szakácsra 28-35 (itt már a nemet is megadják), titkárnőre 25-50, kockázatkezelési tanácsadóra 25-35, fodrászra 29-65 év közöttiek.

Csak emlékeztetésül: Ha ilyen életkori megkötéseket tartalmazó hirdetések Magyarországon megjelennének, nagy valószínűséggel hatósági ügy és valamilyen bírság lenne a következménye. Álláshirdetésben ugyanis többek között nemre, nemzetiségre, életkorra való utalás nem tehető, mert az sérti az egyenlő bánásmódról szóló törvényt. Az ilyen eseteket az Egyenlő Bánásmód Hatóság vizsgálja ki és akár több millió forintos büntetést is kiszabhat a diszkrimináló munkaadóra.

Amikor régebben ez a téma szóba került munkaadói és munkavállalói körökben, két nézet feszült egymásnak:

- az egyik szerint hadd határozza meg a munkaadó, hogy kit akar felvenni. Ha 30 év alattit keres, hadd írja ki, így legalább nem pályáznak hiába a 30 év felettiek. Szakmai indokok mögé bújva, rejtettem úgyis diszkriminálni fog.

- a másik tábor szerint az állam nem hagyhatja, hogy a munkaadó munkához nem kapcsolódó tulajdonságjegyek alapján nyíltan elvágja az álláskeresők útját. Mindenkinek egyenlő esélyt kell adni a startvonalon. A vegyes életkorú, nemű csapatok pedig éppenhogy jobban teljesítenek, mint a homogének.

Úgy látszik, Svájcban elmennek az ilyen hirdetések. Kérdezem olvasóimat: jó lenne, ha Magyarországon is meghatározhatná a munkaadó, milyen életkorú pályázókat vár?

A Jobb Állás facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-%C3%81ll%C3%A1s/164244410291306

Egyre több helyről hallom, az „Y-generációs” álláskeresőké a világ. A cégek körüludvarolják őket, ők pedig magabiztosak, nem szeretik a kötöttségeket, elvárásaik vannak a munkaadó felé. Egyszerre lógnak a facebookon és írnak céges prezentációt. Ha pedig elégedetlenek a munkaadóval, sebesen odébbállnak. Mi igaz ebből és mi hamis illúzió?

Az utóbbi egy évben 15-20 karrier témájú rendezvényen (állásbörze, szeminárium, fejvadász prezentáció, díjátadó) jártam. Ennek körülbelül felén téma volt az „Y generáció”, mint új álláskeresői réteg. Már rég terveztem, hogy írok erről néhány gondolatot, a végső lökést a Corvinus Egyetem mai karriermenedzsment rendezvénye és az ott kibontakozó apró „csörte” indította el.

Hogy kik is tartoznak az Y generációba?

Azok az 1980 után született egyetemisták, frissdiplomások, néhány éve dolgozók, akik nem ismerik a mobiltelefon és a számítógép nélküli világot. Akik úgy nőttek fel, hogy állandóan elérhetőek, akik szinte soha nem vettek papír alapú újságot, hanem az internetről tájékozódnak, akik naphosszat a közösségi oldalakon lógnak, és akiknek ez a virtuális pörgés lételemükké vált.

Milyen is az Y álláskereső?

Amerikai, nyugat-európai, magyar HR-szakemberek a következő jellemzőket állítják róluk: éhesek az információra
erős az önérdekképviseletük
fontos számukra a munka-magánélet egyensúlya;
jól akarják magukat érezni a munkahelyen (fontosak a munkahelyi emberi kapcsolatok);
egyszerre több tevékenységet képesek végezni (multi tasking);
kockázatvállalóak;
türelmetlenek;
a rugalmas munkaidőt szeretik, nem munkaidő-központúan dolgoznak;
elvárják a munkaadó megbecsülését, máskülönben gyorsan odébbállnak;
nehezen tűrik a kötöttségeket, nem szeretnek konvencionálisan öltözködni;
magas szintű informatikai ismereteiknek köszönhetően hatékonyabban szereznek információt; gyorsabban képesek egy-egy munkafolyamatot elvégezni, mint egy idősebb munkatárs;
a kihívást jelentő munkát keresik.

Egy magabiztos, pörgős, a cég felé elvárásokat támasztó réteg képe rajzolódik ki.

„Előttem hever a céges világ?”

A végső kicsengése ezeknek a leírásoknak: ehhez az álláskeresői réteghez a cégeknek másképp kell közelíteniük. Őket nem falragaszokon, újságok apróhirdetéseiben, hanem a facebook-on kell keresni. Csábító céges karrieroldal, tudatos munkaadói brandépítés, vonzó juttatási csomag és a web kettes lehetőségek kiaknázása nélkül reménytelen becserkészésük.

Nem tudom, hány Y-generációs álláskereső hallotta már ezt a gondolatmenetet. Ha frissdiplomás álláskereső lennék, akkor ez alapján azt gondolnám, enyém a világ. Én vagyok az álláspiac sztárja, előttem hever a Coca Colától a GE-ig mindenki.

Csak kevesen vannak alkupozícióban

Nem vitatom azt, hogy a digitális forradalom új munkavállalói típust teremtett, hiszen aki az anyatejjel szívta magába az informatikát, a közösségi oldalakat, más dimenzióban használja azokat, mint aki felnőtt korában tanulgatja. Az is világos, hogy huszonévesen az ember kevéssé hűséges munkaadójához, könnyebben vált munkahelyet, család-gyermek híján kockázatvállalóbb.

Inkább csak óvni szeretném a mai huszonéveseket, ne legyenek hamis illúzióik. A munkaadók között a legnagyobb harc a legtehetségesebb fiatalok megszerzéséért dúl, ez pedig a végzősök 10-15 százalékát jelenti (ez a múltban is így volt). A műszaki, pénzügyi, informatikai diplomások valóban alkuhelyzetben vannak, ők a mai álláspiac sztárjai. Nyelvtudással, meggyőző fellépéssel válogathatnak a lehetőségek között.

A maradék 85-90 százalék azonban egyáltalán nem tud diktálni, hiába Y-generációs. Nekik igenis alkalmazkodni kell a munkaadói igényekhez. És minden fiatalra igaz: alázat, szorgalom, tanulási vágy, önfegyelem és etikus magatartás nélkül bajosan találják meg helyüket a munka világában. Bármennyire is trendi diktálni, a munkát nem a munkavállaló adja. 

Egy május végi MTI-hír, amely elgondolkodtatott a tartósan állás nélküli diplomásokról, és a munka értékéről.  

Íme a hír: "Júniustól szaporodni fog a debreceni közterületi segédmunka-programban résztvevő diplomások száma - közölte az önkormányzati közmunkaprogramokat szervező cég igazgatója.

Pethe Tamás, a Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetője elmondta, hogy idén januártól az önkormányzati bérpótló juttatásban résztvevő állástalanoknak - iskolai végzettségtől függetlenül - kötelező elvállalniuk a regionális munkaügyi központ által felajánlott munkát.

Pethe Tamás ismertetése szerint májusban 400 állásközvetítői nyomtatványt küldtek ki, júniustól pedig 170 embert kívánnak felvenni közterületi segédmunkásnak. A kiküldött 400 értesítés mintegy 10 százalékát diplomásoknak kézbesítették, de azt még nem tudni pontosan, hogy közülük mennyien állnak munkába júniustól - tette hozzá.    
Az igazgató a tapasztalataikról elmondta, volt olyan fiatal diplomás, aki öngyilkossággal fenyegetőzött arra az esetre, ha utcaseprőként kell majd dolgoznia. Jellemzően a diplomások fele igyekszik valamilyen orvosi alkalmatlansági indokkal, vagy egyéb módon elkerülni az általa megalázónak tartott feladatot - fogalmazott Pethe Tamás."

Eddig a hír, most néhány megjegyzés.
Még mielőtt bárki is megijedne, hogy (ne adj’ Isten) munkahelye elvesztése után az állami segély feltétele az utcaseprés lesz, egy kis megnyugtatás: ez nincs így. A munkanélkülivé válás első szakaszában az álláskereső álláskeresési járadékot kap maximum 9 hónapon át (ez rövidül le jövőre 3 hónapra, de idén még a régi szabályok élnek). Itt csak az álláskeresést kell igazolni, közmunkát nem kell vállalni.

A cikkben említett bérpótló juttatást igénylők kimerítettek minden lehetőséget, jó ideje nem tudnak vagy nem akarnak elhelyezkedni. És az állam ezt a havi 28 500 forintos juttatást köti közmunkához, ami ebben az esetben utcaseprés is lehet.

Természetesen annak a pártján állok, hogy egy diplomás álláskereső kapjon szakmájához közeli közmunkát, ám mi van, ha nincs? És egyébként is miért szégyen utcaseprőként dolgozni?

Egy hete készítettem interjút egy diákmunkás fiatallal, aki Corvinus Egyetem hallgatója és 4 éve vállal diákmunkát. Ő azért csinálja, hogy ne szoruljon a szülők pénztárcájára. Először utcát sepert, kerítést festett a Városligetben, télen havat lapátolt a városban, raktárakban árut pakolt, majd jöttek az egyre jobb munkák. Szerinte nincs szégyellni való munka.

Azt már én teszem hozzá: nagyobb szégyen az, aki nem is próbálkozik állást keresni, hanem otthon ülve az állam segítségére vár és különféle orvosi igazolásokkal menekül a (köz)munka elől. Különösen fiatal diplomásként….

Persze elismerem, pszichésen diplomával a kézben nem könnyű beállni fizikai munkára. Az egyetemi lét azt sugallja, bekerültünk az elitligába, egy bizonyos szint alá nem mehetünk, diplomával a kézben jönnek a jól fizető állások, az ideális munkakörülmények. Annyit jegyezzünk meg: mindenkinek magának kell kitaposnia az ide vezető utat a diploma átvétele után. Nincsenek automatikus felvételek. Persze minden statisztika azt mutatja, hogy a felsőfokú végzettségűek között kisebb a munkanélküliség, magasabb az átlagkereset, de ez sem automatikus.

Ha nem építjük fel magunkat az álláspiacon, ha túlzottak az elvárások, ha nem vagyunk hajlandóak költözni, ha azt várjuk, hogy a munkaadó találjon meg bennünket, akkor előfordulhat, hogy munka nélkül maradunk. Akár tartósan. És ha pénzt akarunk az államtól, akkor az egy idő után utcasepréshez köti. Igazságtalanul?

A facebookon itt vagyok megtalálható: http://www.facebook.com/pages/Jobb-Állás/164244410291306

Lesújtó képet fest egy napokban napvilágot látott nemzetközi felmérés a 18-29 év közötti magyar munkavállalók elkötelezettségéről és munkahelyi elégedettségéről. A Gfk piackutató cég 29 ország 30 ezer fiatal munkavállalóját kérdezte munkája és munkáltatója iránti elkötelezettségéről. A magyar fiataloknak csak 6 százaléka „erősen elkötelezett” munkáltatója felé, és mindössze tizenegy százaléka érzi úgy, hogy nyitva állnak számukra karrierlehetőségek. Ezzel a nemzetközi összevetésben az utolsók között kullogunk. A környező országokban valamivel kedvezőbb a kép, de még ők sem érik el a nemzetközi átlagot: a cseh fiatalok huszonkilenc százaléka, míg a lengyelek negyvennyolc százaléka látja munkaerőpiaci helyzetét pozitívnak.

Elgondolkodtató, hogy honfitársaink 45 százaléka nyitott lenne a külföldi munkavállalás felé.
A fiatal munkavállalóknak emellett a munkahely-magánélet egyensúlya jelent az átlagosnál nagyobb problémát.

Hogy miért nem érzik jól magukat a fiatalok a munkahelyen? A válasz szerintem összetett, hadd emeljek ki néhány szempontot.

1. Hiú ábrándok a pályakezdők körében (ebben az iskola is hibás). Erre hadd szolgáljak egy példával. Tavasszal jártam a BME állásbörzéjén, ahol egy műszaki menedzser szakos hallgatót csíptem mikrofonvégre. Amikor pályakezdői karrierterveiről kérdeztem, azt mondta, multinacionális cégnél szeretne elhelyezkedni menedzseri szinten. Tény: a BME az ország egyik legnevesebb iskolája, ám pályakezdőként hiú ábránd menedzseri szintet megcélozni. Legfeljebb az asszisztensi, a junior vagy a kezdő szintek jöhetnek szóba. Az egyetemek persze igyekeznek hangzatos neveket adni szakjaiknak, ám ott nagy a gond, ha valaki 3-4 évnyi tanulás után ilyen célokkal vág neki az álláspiacnak. És valószínű, hogy ebben az iskola is hibás, amelynek az álláspiacra is fel kell(ene) készítenie végzőseit.

2. Munkaadói kizsákmányolás. Hány példát hallok ismeretségi körben, hogy szerződés nélkül vagy minimálbérért alkalmaznak pályakezdőket, ügyvédi irodák egy részénél még a jelöltnek kell fizetnie, hogy ott lehessen… Aztán a próbaidő végeztével indoklás nélkül elküldik őket. Az a cég, amely így bánik a fiatalokkal, ne csodálkozzon, hogy munkavállalói oldalról is hasonló hozzáállást kap vissza. Szintén csökkenti az elkötelezettséget, ha a túlórákat nem fizetik ki, ha a képzettséghez képest alacsonyabb szintű munkákat adnak.

3. Munkahelyi légkör. Ahogyan tapasztaltam, a fiatal munkavállalókat gyanúsan méregetik az idősebb kollégák. Utóbbiak féltik munkahelyüket, pozíciójukat, így megpróbálják visszafogni a fiatalokat. Egy jó vezető ezt a helyzetet képes kezelni és fel tudja mérni, a fiatal tehetségek egy-egy vállalat fontos utánpótlásbázisát jelenthetik. Az irigység, a fúrás, a fiatalok lekezelése azonban sok munkahelyen létező feszültségforrás.

4. Fiatalos hév. Nem magyar unikum, hogy a fiatalok elégedetlenebbek, mint az idősek. A korosabbak jobban megbecsülik munkájukat, a fiatalok család, gyermekek híján hajlamosabbak kockáztatni, egy-egy sérelem után felmondani. Ebből a kutatásból is ez a trend rajzolódik ki minden országban. Igaz, eltérő nagyságrendben.

5. Irreális munkaadó elvárások. A munkaadók hajlamosak az álláshirdetésekben a tökéletes munkavállalót keresni. Legyen dinamikus, kreatív, terhelhető, precíz, több éves szakmai tapasztalattal, beszéljen 2-3 nyelvet felsőfokon, legyen birtokában vezetői képességeknek. A cégek Supermant keresnek, de csak esendő álláskeresők léteznek. Az „Amit nyújtunk” rovatban pedig alig-alig egy-két bejegyzés… Ezek az állásajánlatok inkább elveszik az álláskeresők kedvét, fokozzák a bizonytalanságot.
 
6. Karrierterv hiánya. Ez kapcsolódik az első ponthoz. Nem érzem még azt, hogy a fiatalok tudatosan építenék karrierjüket, sokan csak sodródnak az árral. Nem vitatom, hogy a felsőoktatási karrierirodák felállításával elindult valami. De egy karrierterv nem csupán a pályázási technikák megtanításából áll. Hol vannak az egyetemeken a puha képességeket fejlesztő kurzusok (prezentáció, asszertív viselkedés, kommunikáció, öneladás, kapcsolatépítés), amelyek legalább olyan fontosak egy-egy jó állás megszerzésében? Ki az, aki tudja, hogy szakterületén melyik a top 20 munkaadó? Vagy a szűk szakmán kívül merre kínálkozik kitörési lehetőség? Ha diplomázás után idő nyomása alatt kezdünk neki az álláskeresésnek, nagy valószínűséggel rossz első munkahelyre kerülünk.     

És még lehetne folytatni a felsorolást… Ha van kedvetek, írjátok meg, miért elégedetlen a fiatal magyar dolgozó a karacsony_zoltan@freemail.hu címre és én hozzátoldom.

Elnézést, hogy az utóbbi hetekben elmaradtam a bejegyzésekkel. Sok minden jó történt a magánéletemben (esküvő…) Mostantól ismét aktív leszek. Ha esetleg van témajavaslatotok, írjátok meg azt is. 

A megkérdezettek 12 százaléka kipróbálná a külföldi munkavállalást - áll az origo.hu friss cikkében, amely egy Tárki-felmérésről szól. Erre rímel egy közelmúltban kapott olvasói kérdés. Válaszomban néhány általános tanáccsal szolgálok.

„Arra szeretnék választ kapni, hogy milyen álláslehetőségek vannak külföldön, hol lenne érdemes "kezdeni". ? Valamilyen segítség, akire lehet "számítani", gondolok itt állásközvetítő cégekre, vagy valami ehhez hasonlóra. Nem igazán vagyok tisztában a "hivatalos" és "biztonságos" meneteiben a külföldi munkavállalásnak. Ezekhez kapcsolódó segítségét kérném. Erika”

Kedves Erika! Mivel nem ismerem szakmáját, végzettségét, nyelvtudását és a célországot, ahová menne, nehéz konkrét választ adni kérdésére. Inkább az utóbbi tíz évben tett megfigyeléseimet összegzem.

Mielőtt bármit is elkezdene, tisztázza magában, mi az, amiért szeretne kimenni. Ha például kizárólag a pénz motiválja és kötődik Magyarországhoz, akkor nem valószínű, hogy megtalálja a számítását. A külföldi munkához kell egyfajta személyiség: nyitottság, tanulási vágy, motiváltság, jó alkalmazkodókészség, problémamegoldó képesség.    

Álláspiaci helyzet. Érdemes ezt országra lebontva megnézni. A magyarok többsége az Egyesült Királyságba ment, sokan választották – szintén az angol miatt – Írországot. 2008 óta egyértelműen kevesebb az állás, az ír gazdaság válsága miatt pedig ott különösen nehéz új munkaerőként álláshoz jutni. Ugyanez a helyzet Spanyolországban is. A másik véglet Ausztria és Németország, amelyek májustól kinyitották álláspiacukat. Az osztrákoknál rendkívül alacsony a munkanélküliségi ráta és 32 ezer üres álláshely van, így itt nagyobb lett a sansz. Erről korábbi blogbejegyzésemben részletesen írtam.

Álláskeresési csatornák. Szellemi munkáknál az internetet ajánlom. Például a Monster állásportál nyugat-európai oldalait. De minden országban vannak helyi állásportálok is. A nyomtatott sajtó ezzel szemben jelentősen visszaszorult az álláshirdetési piacon. Érdemes még az állami munkaügyi központokba (Angliában: Job Center) is ellátogatni. Fizikai munkáknál működhet a helyben keresés (pincéri állásra pályázva végigjárni egy-egy város kocsmáit, éttermeit – különösen Angliában van ennek hagyománya). Emellett ajánlom még vendéglátós és szakipari munkákra pályázóknak a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (www.afsz.hu) weboldalát, ahol bizonyos időközönként hírt adnak toborzásokról. Az utóbbi években a német és az osztrák munkaügyi kirendeltségek évente többször jöttek Magyarországra, hogy szezonális munkákra keressenek magyar álláskeresőket.

Tervezze meg a kimenetelt! Az itthoni élet feladása nem egyszerű. Főleg ha jelzáloggal terhelt a lakás, ha gyermekek vannak. Még a hitel nélkül élő egyedülállóknak is készülni kell, megfelelő anyagi tartalékkal. Ha nincs állás, akkor legalább 400-500 ezer forint és egy retúrjegy feltétlenül kell egy angliai álláskereséshez. Még annak is, aki gyorsan talál állást, ugyanis az első fizetés csak az első munkanap után egy hónappal érkezik, az albérlet lefoglalása kaucióval és a kinti élet nem olcsó…    

Legyen óvatos a munkaerő-közvetítőkkel! Rendszeresen felröppennek hírek, hogy „közvetítők” pénzt csalnak ki álláskeresőkből azzal az ígérettel, hogy 100-200 ezer forintért vagy még többért nyugat-európai állást szereznek. Már többször leírtam, de nem lehet eléggé hangsúlyozni: álláskeresőtől közvetítés címén nem kérhető pénz. A munkaerő-közvetítő „fizetős” ügyfele az a cég, amely megbízza őt új munkatársak toborzásával.

Külföldi szállás ígéretével vagy nyelvoktatás szervezésével már kérhető pénz, ám mindig ellenőrizzük a közvetítő cégek. Már az segíthet, ha megnézzük weboldalát, megkeressük a pontos elérhetőségét (ha csak mobilszámot adnak meg, az már gyanús). Félreértés ne essék: nincs bajom a munkaerő-közvetítőkkel: a többség nagyon korrekt és alapos munkát végez, de legyünk résen.

Nyelvtudás nélkül inkább ne. Ez is egy gyakori fordulat részemről. Persze, eperszedésre vagy takarítói munkára nem kell feltétlenül nyelvtudás, ha van egy nyelvet tudó csapatvezető, aki közülünk való. Ennek ellenére nagy a kiszolgáltatottság, ha nincs nyelvtudás.

Külön kategóriát képviselnek az Európai Unió intézményeinek állásajánlatai. Ide a bejutás versenyvizsga alapján történik. Főleg diplomás álláskeresőknek szólnak a toborzási akciók. A legközelebbiben fordítók és tolmácsok jelentkezését várják valamikor nyáron. Minden info itt: http://europa.eu/epso/ Ennek előnye, hogy az EU biztos munkaadó, bruttó 1,3-1,5 millió forintnak megfelelő euró a diplomás kezdő fizetés, bőséges a juttatási csomag, viszont rendkívül nehéz bejutni.    

Belinkelem még ide az osztrák nyitás kapcsán készített videóriportomat, amelyben megszólal az osztrák állami munkaügyi hivatal vezetője is.

Nagyvonalakban ennyit útravalót tudok adni. Remélem, tudtam segíteni.

Üdvözlettel:

Karácsony Zoltán

Az utóbbi hetekben rengeteg időt foglalkoztam az osztrák álláspiaci határnyitással. Bújtam a statisztikákat, beszéltem kint dolgozó magyarokkal, az osztrák munkaügyi szervezet egyik vezetőjével valamint a bécsi magyar egyetemisták szervezetének vezetőjével. Ennek utolsó állomása a múlt pénteki, budapesti EURES nemzetközi állásbörze volt.

Amit érzékeltem: Magyarországon – főleg Budapesten és a nyugati határszélen – nagy volt a várakozás. Például a budapesti állásbörzén egész nap 15-20 méteres sor kígyózott az osztrák munkaügyi stand előtt, míg az összes többinél egy-két percen belül sorra lehetett kerülni. A határ mentén élő munkavállalási tanácsadók ugyancsak élénk érdeklődésről számoltak be. A jelenséget a megkérdezettek részben a kiemelt médiaérdeklődéssel magyarázták. Szinte nem lehetett olyan híroldalra tévedni, ahol nem foglalkoztak (-tunk) volna a munkaerőstop feloldásával, a nagyobb portálokon pedig terjedelmesebb anyagok jelentek meg a kint elérhető mesés fizetésekről. A másik tényező pedig a csodavárás.

Kevés új munkavállalóval számolnak az osztrákok

Egy hete még csak sejtettem, most már tudom: az egésznek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Múlt pénteken sikerült mikrofonvégre csípnem az osztrák állami munkaügyi szervezet nemzetközi osztályának vezetőjét, aki meglehetősen kimérten és nyugodtan reagált a „magyar rohamot” firtató kérdésemre. Elmondta, alaposan felmérték a helyzetet és Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából és Csehországból összesen 20-25 ezer munkavállaló érkezésével számolnak a következő 1 évben, amit „szerény számnak” minősített.

Inkább attól félnek, hogy azok a szakemberek, akik a korlátozások miatt az utóbbi 7 évben nem jöttek, már más országban dolgoznak. És egyébként is Ausztria a hiányszakmákban dolgozókat eddig is beengedte, szinte automatikusan. Akit még ez sem nyugtatott volna meg, annak a politikusok azt mondták, szigorúbb munkaügyi ellenőrzésekkel, a kollektív szerződésekben rögzített minimális bérkorlátok betartatásával garantálják, hogy a keletiek alacsonyabb bérigénnyel ne halásszák el az állásokat. 

Ma kora délután körbenéztem az osztrák médiában, milyen visszhangja volt az álláspiaci nyitásnak és szinte semmi. Kisebb cikkek elrejtett helyeken, miniszteri interjú a szigorú ellenőrzésekről, csak ennyi. 

Illúziók nélkül: a munka nem jön házhoz

Hogy miért volt nagyobb a füst, mint a láng? Nem akarok senkit sem elkedvetleníteni, csupán az illúziókat szeretném eloszlatni. Az állás - és a több ezer eurós havi fizetés - nem jön házhoz. Hiába nem kell munkavállalási engedély a magyaroknak Ausztriában, az álláshoz vezető utat az álláskeresőnek kell kitaposnia: az állások felkutatásával, a munkaadók feltérképezésével, a német nyelvű pályázati anyag összeállításával és a sikeres német állásinterjús szerepléssel.

Ez azt is jelenti, a szakképzettséggel nem rendelkezők és nyelvet nem beszélők számára továbbra sem lesz munkalehetőség.

Ha van diploma és/vagy szakképzettség, akkor sem sétagalopp a karrierépítés. A hiányszakmák és a telített munkakörök ugyanis hasonlóságot mutatnak mindkét országban. Jogászként, a médiában, a marketingben, tanárként nincs esélyünk felvenni a versenyt az osztrákokkal (legfeljebb multinacionális cégen belül), informatikusként, orvosként, pincérként, szakácsként, hidegburkolóként viszont eddig is voltak lehetőségek.

Előnyök és veszélyek

Ettől függetlenül több ponton is előnyösnek tartom a magyarok számára a nyitást.

- Több száz (vagy ezer?) – eddig feketén dolgozó - magyar munkavállaló legalizálhatja munkáját, így csökken kiszolgáltatottságuk

- Az Ausztriában tanuló több ezer magyar fiatal könnyebben finanszírozhatja tanulmányait diákmunkával/szezonális munkával. Eddig ide is kellett munkavállalási engedély.

- Egyszerűbb lesz a magyar fiataloknak a munkatapasztalat megszerzése. Egy soproni, szombathelyi vagy győri egyetemista munkavállalási engedély beszerzése nélkül német nyelvterületen szerezhet szakmai gyakorlatot, ami a pályakezdésnél nyerő lehet. Egy Bécsben, banki szektorban dolgozó – magyar fiatalembertől hallottam, a nagy multi (pénzügyi, gazdasági) tanácsadó cégeknél sok magyar, cseh, szlovák frissdiplomás fiatal dolgozik.

Feszültséget látok a nyugat-dunántúli régióban az Ausztriába távozó munkaerő pótlásában. Éppen ma olvastam, hogy szemfüles kőszegi közgazdász fiatalok a burgenlandi Alsópulyán tanácsadói irodát nyitottak magyar munkavállalóknak. Bizonyára több személyzeti tanácsadó cég szakosodik majd ausztriai közvetítésre. Már csak azért is, mert az osztrák idegenforgalom, vendéglátás, építőipar, egészségügy tényleg munkaerőhiányban szenved. Ennek pedig előbb-utóbb a nyugat-dunántúli munkaadók fizetik meg az árát...

Hadd hívjam fel a fiatal álláskeresők figyelmét két rendezvényre, ami segítheti álláskeresésüket. Április 29-én pénteken én is ott leszek a „Fiatalok Európai Állásbörzéje” címet viselő egynapos karrierfórumon és minden olyan (fiatal) álláskeresőnek ajánlom a részvételt, akit érdekel a külföldi munkavállalás. Különösen a május elsejei osztrák és német álláspiaci nyitás adhat jó apropót a tájékozódásra.

Hogy én milyen hasznát látom álláskeresői szempontból a részvételnek?

Egyrészt az információgyűjtés miatt érdemes kijönni. Fel lehet venni a kapcsolatot a célországok munkavállalási tanácsadóival. Budapestre például 16 uniós tagországból érkeznek EURES-tanácsadók, akiknél az adott ország álláspiacáról, a munkakeresés fortélyairól lehet érdeklődni.

Másrészt a beharangozó anyagok szerint nyugat-európai munkaadók is eljönnek Budapestre, akiktől lehet kérdezni és elindítható egy-egy pályázat is. A www.afsz.hu oldalról érhető tájékoztató szerint Belgiumba egészségügyi, Németországba építőipari, vendéglátóipari, Hollandiába építőipari, Görögországba, Spanyolországba animátori, Angliába egészségügyi és szociális területre keresnek új munkaerőt a kiállító cégek. Szólnak még állásajánlatok Hollandiába, Máltára, Svájcba. Sőt, aki Szlovákiába és Bulgáriába (!) is keresnek informatikusokat.

Az állásbörzére Budapesten a Corvin Bevásárlóközpontban kerül sor. Pénteken 10 órakor startol és 18 órakor zárja kapuit.

Akit főként a nyugat-európai továbbtanulási lehetőségek vagy az önkéntes munka érdekel, annak az április 29-30-i „Youth on the move” (Mozgásban az ifjúság) rendezvénysorozat ajánlott, amelyre ugyancsak a Corvin sétányon kerül sor.

Jövőre 9-ről 3 hónapra csökken az álláskeresési járadék („munkanélküli segély”) folyósításának időtartama. Ezt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelentette be a közelmúltban. Mire elég ez a három hónap? Lehet ennyi idő alatt állást találni manapság? – teszem fel a kérdést sok százezer álláskereső nevében.

Ha KSH statisztikái nézzük, akkor meglehetősen borús a kép. December és február között a munkanélküliek 52 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos hossza pedig másfél év (egészen pontosan 18,3 hónap).

Hogy ez a 3 hónap mind európai, mind amerikai összevetésben nagyon kevés, azt nem részletezem. Az origo-n Galambos Péter kollégám készített erről egy összeállítást. 

Személyzeti tanácsadókkal beszélve ugyancsak az a kép körvonalazódik, hogy még ideális esetben is 2-3 hónapos keresés szükségeltetik. Ha pedig olyan szakmában dolgozik valaki, ahol nagy a túljelentkezés, kevés az állásajánlat vagy ötven év feletti, akkor fél évnél is tovább tart.

Ezek persze a makacs tények, ami az álláskeresőket nem vigasztalja. Éppen ezért összeszedtem 7 útravalót, ami ugyan nem garantál állást, ám kikerülhetőek hibák, és meggyorsítható a munkakeresés folyamata.

- Időben kezdjük el a keresést. Ha úgy érezzük, rossz piaci pozícióban van munkaadónk, nincs fizetés hónapok óta vagy „kifelé áll a rúdunk”, azonnal nézzünk szét az álláspiacon. Ha még munkavállalóként pályázunk, kisebb rajtunk a pszichés teher, hogy „állást KELL találni”, jobban teljesítünk állásinterjún. Akkor is előrébb járunk, ha a felmondási idő alatt vetjük bele magunkat a keresésbe.

- Az álláskeresés főállás. Előforduló tévhit, hogy az álláskeresés egyen önéletrajzok „copy-paste” módon történő elküldéséből áll. Valójában azonban az álláskeresés kemény munka. Ha nagyon kell az állás, akkor napi 8-10 órát foglalkozzunk vele. Az állásajánlatok felkutatása, a cégre, pozícióra szabott önéletrajzok és kísérőlevelet megírása, az állásinterjúkra készülés, az adminisztrálás rengeteg időt vesz igénybe.

- Ne állunk le az első pályázatok után. Gyakori hiba álláskeresőknél, hogy 1-2 pályázat elküldése után leállnak, várnak a válaszra, a napok-hetek pedig telnek. Sajnos sok esetben válasz nem érkezik, csak annak, aki továbbjut az első válogatáson. Éppen ezért folyamatosan küldjük pályázatainkat cégekhez.

- „Elmegyek a munkaügyi központba, ők majd szereznek nekem állást”. Vannak álláskeresők, akik itt is az állam mindenhatóságában bíznak. Ugyan az álláskeresési járadék folyósításának feltétele a hivatali regisztráció és az álláskeresés igazolása (ezt már annyira nem veszi komolyan a hivatal, elég 2-3 állásajánlatot beírni), mindenkinek magának kell kitaposnia a karrierútját. Ráadásul a munkaügyi hivatalok adatbázisaiban főleg szakipari és kisegítő munkák találhatóak, így diplomásként eleve hiba rájuk építeni az új állás megtalálását. Ugyancsak csalfa remény a személyzeti tanácsadókban/fejvadászokban bízni. Ugyan érdemes hozzájuk bejelentkezni, de ez még messze nem jelent állást.

- A megfelelő csatornát használjuk. Mindegyik szakmának megvan a maga toborzási csatornája/csatornái. Érdemes ezt feltérképezni és ezen az úton elindulni. Mérnököket, informatikusokat, pénzügyi diplomásokat például az interneten keresnek, a PR, az újságírás, a minisztériumi pozíciók viszont már sokkal inkább a személyes ismeretségen múlnak, felsővezetői pozícióra pedig a kapcsolatok és a fejvadászokkal való jó viszony könnyítheti meg az utat. Szakmunkáknál a munkaügyi központnál lehet érdeklődni, ám itt a munkaadók személyes megkeresése is nyerő lehet.  

 - Csak aláírt munkaszerződés (vagy szándéknyilatkozat) után álljunk le a pályázással. Sajnos előfordulhat, hogy egy sikeres állásinterjú után a szóbeli állásígéret nem válik valóra. Így csak akkor hagyjuk abba a pályázást, ha valóban megkaptuk a munkát. Vannak cégek, amelyek szándéknyilatkozatot adnak, hogy az álláskereső biztonságban érezze magát. Egy közeli kezdési időpont szintén megnyugtató lehet.  

 - Ha kell, adjuk lejjebb igényeinket. A rugalmasság fontos erénye az álláskeresőnek. Ha töb hónap sikertelen keresés után úgy látjuk, reménytelen a helyzet, ám kell a pénz, merjük lejjebb adni igényeinket. Például vezetői posztról beosztottira (főkönyvelőről könyvelő).

Ha van észrevételetek, tuti recept, bejött húzás, kérlek, írjátok meg a karacsony_zoltan@freemail.hu címre.

Blogom Facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-Allas/164244410291306

Örülnék, ha lájkolná, akinek tetszik:) Közelítünk a százhoz...

Már harmadik napja követem a virtuális állásexpót (www.allasexpo), azért is akadoznak az utóbbi időben a bejegyzéseim. Három munkanap után már kezd határozott vélemény körvonalazódni bennem az álláskeresés és a toborzás e formájáról. Annyit a tisztánlátás kedvéért hadd írjak: nem vagyok ebben a szerepben „független elemző”, részt veszek a szervezők oldaláról a kommunikációs munkában.

Azért is merek írni az eseményről, mert jónak tartom, a belülről jövő véleményem és amit hivatalosan képviselek, ugyanaz.

A hétfői start előtt semmilyen személyes tapasztalatom nem volt arról, hogyan zajlik egy virtuális állásexpo. Éppen ezért elhatároztam, kíváncsiságból „mezei felhasználóként” jártam/járom a standokat, úgy is mint infogyűjtő, érdeklődő újságíró. (Kontroll egyébként bárki lehet, aki ellátogat az oldalra és leírja ide kommentbe a véleményét. Ezt egyébként megköszönöm és csak a trágár hozzászólásokat moderálom.)

Aki most hall először a virtuális állásexpo, -állásbörze fogalmakról, annak egy rövid magyarázat: a hagyományos állásbörze és az internetes állásportálok ötvözete az ilyen, több napos esemény, amely olyan, mint egy számítógépes játék. A 3D-s grafikával megrajzolt, térhatású standok mögött HR-esek/ a munkaadók képviselői várják a kérdéseket, az önéletrajzokat.

Jómagam az első nap délelőttjén még csak kerestem a helyemet a virtuális térben. A regisztráció és a belépés után próbálgattam a funkciókat, benéztem egy-egy céghez, „vaktölténnyel” lövöldöztem a kérdéseimet, a „Programok” menüpontot frissítgettem. Nem csak én voltam így, a munkaadók is hasonlóképpen ízlelgették a „virtuális álláspiacot”.

Ezt követően kezdtem ráérezni a rendezvény ízére, különösen a HungaroControl standjánál, ahol kétóránként más-más légiirányító válaszolt chaten a kérdésekre. A cég ugyanis erre a posztra keresett pályázókat és úgy gondolták, úgy tudják még közelebb hozni a munkát, ha nemcsak a HR, hanem a munka valódi gyakorlói - maguk a légiforgalmi irányítók - mutatkoznak be. Nagyon érdekes életpályák rajzolódtak ki a kérdésekre adott válaszokból. Előjöttek a szükséges képességek, a szakma szépsége, a nagy felelősségű munkában felgyülemlő stressz kezelése és persze az átlagnál sokkal magasabb fizetés (bruttó 664 ezer forint a havi átlagos alapfizetés). Ugyan számomra - humán értelmiségi számára - hiányzott a személyes kapcsolat a stand mögött ülő/álló szakemberrel, mégis információban rengeteget megtudtam a munkáról.

Szintén érdekes és hasznos volt a céges előadás műfaj, amikor videón beszélt a Procter & Gamble képviselője, majd a résztvevők chaten kérdezhettek, és ő az előadás végén mindenkinek szóban válaszolt.

Úgy látom, a virtuális karrierfórumok hozadéka álláskeresői szempontból az infogyűjtés, a munkaadóval az első kapcsolat felvétele, az időspórolás. Munkaadói szemszögből pedig az önéletrajz-gyűjtés, a márkaépítés, a tehetséges álláskeresők elcsábítása.

Amire a virtuális tér viszont nem alkalmas: személyes benyomás kialakítására (hiányoznak a gesztusok, a nonverbális jelek, a fizikális megjelenés) erre később, állásinterjún kerülhet sor.

A virtuális állásexpón 32 multinacionális céggel lehet találkozni, amelyek elsősorban mérnöki, informatikai, ügyfélszolgálati munkákra keresnek nyelvet vagy nyelveket beszélő fiatalokat, szakembereket. A magyar kkv-k és más munkakörök meghirdetői egyelőre távol maradnak a virtuális toborzástól. Aki kíváncsi rá, próbálja ki (www.allasexpo.hu), és ahogyan fent jeleztem, írja le nyugodtan a véleményét. Kíváncsi vagyok minden reakcióra!

Nem szoktam aktuális napi munkámmal terhelni Kedves Olvasóimat, ám most úgy érzem, érdemes kivételt tennem. „Virtuális állásexpóra” készülök illetve készítem fel az álláskeresőket.

Hogy mi is ez pontosan? A Monster állásportál rendezvénye, amely ötvözi a hagyományos állásbörzét az internet adta lehetőségekkel.

Úgy kell ezt elképzelni, mint egy videójátékot: regisztráció után az álláskereső egy virtuális kiállítótérben találja magát, ahol „sétálhat” a standok között, leadhatja önéletrajzát és chaten kérdezhet a kiállító – főként nagy, multinacionális – munkaadóktól, meghallgatja/megnézheti előadásaikat. Egyszóval kapcsolatot építhet, információt gyűjthet, és ehhez nem kell ellátogatnia más városba. Sőt, ki sem kell mozdulnia a nappalijából.

Bizonyára elfogult vagyok a rendezvénnyel, de biztos vagyok benne, hogy kíváncsi álláskeresőként jómagam is kipróbálnám. A részvétel ingyenes, számítógép és netkapcsolat kell csupán hozzá.

Az állásexpo április 11-én kezdődik és hét napon át tart, a www.allasexpo.hu oldalon lehet rá regisztrálni. S hogy kik lesznek jelen? Főleg nagy, multinacionális vállalatok, akik gazdasági és műszaki frissdiplomások és tapasztalattal rendelkezőket vadásznak majd. Például: a Bosch, a Magyar Telekom, a Mars, a Procter & Gamble, a Vodafone stb. Néhányukkal személyesen beszéltem, jönnek, toboroznak, várják az álláskeresőket.

A börze hét napján figyelem a történéseket és beszámolok a tapasztalatokról. És persze a visszajelzéseket is várom.

A minap olvastam egy érdekes cikket az egyik legtekintélyesebb német napilapban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, amely az 50 év feletti álláskeresők problémáiról szólt. A kiindulópont az Xing nevű közösségi kapcsolatépítő portálon zajlott vita, amelyben egy személyzeti vezető nem is palástolja, hogy az időseknek kicsi az esélye, ugyanis „a pályázatokat első körben frissdiplomás fiatal HR-esek bírálják el”. Ezt követően a lap újságírója szeretett volna interjút készíteni a HR-vezetővel, aki ettől elzárkózott, munkaadójának sajtóosztálya úgysem adna erre engedélyt… Pedig egy nagy német multinacionális cégről van szó.

Ebből történetből kitűnik, hogy az ötvenesek álláspiaci diszkriminációja nem hungaricum, a fejlettben tartott nyugat-európai álláspiacokon is ugyanúgy jelen van. És - ezt már csak újságíróként teszem hozzá – a sajtó része is ugyanaz. A cégek személyügyben nálunk is szeretnek szépíteni, kínosan ügyelnek arra, hogy egy szóval se legyenek megosztóak, diszkriminatívak, mindenki felé a tökéletes munkaadó képét sugározzák. Aztán ha lenne rá lehetőség megnézni az ötven feletti pályázók és az ötven feletti felvettek arányát, gyanítom érdekes számokat látnánk…

No, de ez még nem ér meg egy posztot, mert sok újdonságot ezzel nem mondtam. Ami számomra érdekes, ennek a pszichológiai vetülete, amivel ebben a cikkben foglalkoznak. Miért idegenkedik egy 25 éves HR-es egy 53 éves pályázótól? Az egyik okot „hasonlósági effektusként” (Ähnlichkeitseffekt) írják le. Az emberek azokhoz vonzódnak, akik hasonlóak hozzájuk. A fiatal HR-es azért idegenkedik az idősebb pályázótól, mert más korosztály. Az apját látja benne és akár tudat alatt elutasító a reakciója.

A másik ok a sztereotípia, amelyek az idősekről a köztudatban keringenek. Lassúak, nehezen tanulnak, fiatalabb csapatba nem illenek stb. És ha egy pozícióra több tucat vagy akár száz pályázat érkezik, máris velük kezdik a szelekciót. Akad olyan vélekedés is, hogy nem az előítélet, hanem az üres pozíció pontos ismeretének a hiánya az elutasítás oka. Mert nem tudja a tapasztalatlan, fiatal HR-es, hogy pontosan milyen profilt keresnek.

A cikkben megszólaló HR-esek szerint a jó HR-es munkához nem csak szakmai tudás, hanem élettapasztalat is szükséges. Vannak cégek, amelyeknél a kiválasztás összetettebb, több a kontroll, rutinosabb kollégán is átmegy minden beadott pályázat.  

Gyógyszerrel vagy tuti megoldással sajnos nem szolgálhatok. Ha bárkinek van kérdése, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldje. Elnézést, hogy elmaradtam a posztolással, most újra igyekszem belelendülni…

Blogom Facebook-oldala: http://www.facebook.com/pages/Jobb-Allas/164244410291306

Örülnék, ha lájkolná, akinek tetszik.:)

Szakmai kötelesség és egyben hobbi is részemről egyetemi állásbörzére járni. Minden évben márciusban és októberben legalább 3-3 nagy állásfórumra kilátogatok, hogy szívjak egy kis friss levegőt az álláspiacról. Mert szeretem élőben látni amint az öltönyös, kosztümös munkaadók mosolyogva próbálják elvarázsolni a frissdiplomásokat, utóbbiak pedig a standok között botorkálva mérik fel esélyeiket, adják le önéletrajzukat vagy éppen a standok nyalánkságait kóstolgatják.

Két hete a Corvinus Egyetem, múlt csütörtökön pedig a Duna másik oldalára, a Műegyetemre ugrottam ki néhány órára. Ebben az évben különösen a műszakisok álláskiállítása hagyott nyomokat bennem. Igazából ekkor látszik, mennyire pörög az álláspiac, mennyire akarják a nagy, multinacionális munkaadók behálózni a fiatalokat. A műegyetemi börze a kiállítók és az állásajánlatok számában visszatalált a válság előtti értékekhez. Egy gombostűt nem lehetett leejteni a BME aulájában annyi cég (egészen pontosan 145) vadászott műszakis végzősökre. A hírekben csak az Audi, a Mercedes vagy (mai hír) az Opel nagyberuházásai bukkannak fel, ám emellett rengeteg lehetőség várja a gépész- és villamosmérnök végzősöket az autóipari beszállítóktól kezdve az elektronikai gyártó cégekig. (Érdemes a kiállító cégek listáját böngészni)

A kezdő fizetések bruttó 220-240 ezer forint körül startolna, ám vannak helyek, ahol a 300 ezer forint sem elérhetetlen. Mindenhol kötelező a nyelvtudás, főleg az angol, de például az Audinál a német az etalon. Ha 18 éves gyermekem lenne és biztos egzisztenciát jelentő munkát akarnék neki, valószínűleg a javasolt szakmák között lenne a villamos- és a gépészmérnök. Már persze, ha van érzéke hozzá és ő is szeretné…

Világmegváltó gondolatokkal, eddig nem ismert összefüggések bemutatásával nem készülök a Nemzetközi Nőnapra. Csupán néhány számmal, adattal, amelyekből mindenki levonhat következtetéseket.

Íme néhány adat publikusan elérhető forrásokból illetve saját gyűjtésből.

A női átlagkereset bruttó 188 ezer forint, a férfiaké 218 ezer forint – 15 százalék a nők bérhátránya (forrás: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2009-es felmérés)

A 21-30 év közöttiek körében a nők többet keresnek mint a férfiak (bruttó 173 700 Ft kontra 172 900 Ft)

A 31-40 év közöttiek körében viszont már havi 31 500 forint a férfiak kereseti előnye - 230 500 a férfi, 189 ezer Ft a női bér (adatok: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2009-es felmérés)

A 386 fős magyar Országgyűlésben a 2010-es megalakuláskor 35 női képviselő dolgozott, ami tíz százalék alatti (egészen pontosan 9,1 százalékos) részvételt jelent. Ezzel világszerte a 135 mért országból a 104. helyen állunk. A régiós versenytársak mindegyike előttünk jár - Csehország 22, Lengyelország 20, Szlovákia 15 százalékkal. (forrás: Interparlamentáris Unió)

A tavalyi kormányváltáskor az állami hivataloknál és cégeknél körülbelül száz helyen történt vezetőváltás. Összesen kilenc nő kapott elnöki vagy vezérigazgatói posztot.

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett „A” kategóriás cégeknél a 340 igazgatósági, menedzsment és felügyelőbizottsági pozícióból 20-at tölt be hölgy (6 százalék).

A kereskedelmi bankok közül egy élén áll nő (Papp Edit, Erste – ő egyébként májusban távozik posztjáról)

A női foglalkoztatottak száma: 1,7 millió, a férfiaké: 2,0 millió

A női munkanélküliségi ráta: 10,7 százalék, férfi: 11,5 százalék (Foglalkoztatási adatok: Központi Statisztikai Hivatal 2011. február) 

Előző, diszkriminációról szóló bejegyzésem kiverte a biztosítékot sok munkaadónál és álláskeresőnél ellentétes irányban. Visszatérek majd néhány nap múlva hasonló esélyegyenlőségi kérdéshez, mert többen írták: a gyermekre vonatkozó állásinterjús kérdések is megérnének egy posztot, sztorikat is kaptam adalékként.

Megteszem, de szeretném ennek a blognak a tanácsadó jellegét is megőrizni, így most hadd válaszoljak egy pályakezdés előtt álló fiatal, Gergely kérdésére. Nagyjából így foglalható össze levele: Vannak-e abszolút „jó” válaszok az állásinterjún feltett kérdésekre. Érdemes-e betanult válaszokkal készülni? Íme Gergely általam kissé rövidített levele.

„Tisztelt Zoltán! Az interneten böngészve a munkaadók, de inkább csak a HR-esek mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel. Eddig még nem voltam állásinterjún, úgyhogy saját tapasztalatot nem tudok ehhez hozzákapcsolni. Mi a megfelelő válasz a feltett kérdésekre? Ahogy olvasgattam az adható válaszokat, nekem az derült ki az egészből, hogy csak egy helyes válasz létezik a kérdések többségére.

Most ha a HR-esek tudják, hogy mi a helyes válasz, mivel így szűrik a munkavállalókat, ha megtanulom a kidolgozott válaszokat, akkor akármilyen tudatlan bekerülhet a multikhoz az en felfogásom szerint. Jó, tudom, írjam át a saját személyiségemre a válaszokat, de nem ezt akarom kérdezni. Mi a jó? Pont a sablont tanuljam meg vagy legyek egy kicsit kreatív, de ezzel lehet, magam alatt vágom a fát a HR-esek szemében, mert még ezt a 40 választ se képes megtanulni? – gondolja.

Es a mimika és a gesztikuláció milyen mélyen ágyazódik be a HR képzésbe, mert akkor ennek is utánanézek, mi mutat magabiztosságot, meg hasonlók.”

Kedves Gergely! Csak az ön érdekében fogalmazok kicsit sarkosabban. Felejtse el azokat a cikkeket, amelyek megmondják a tutit, mit kell az állásinterjús kérdésekre válaszolni. Ilyen nincs, minden helyzet-, munkakör- és személyiségfüggő. Inkább próbálja megragadni ennek a műfajnak a lényegét. Ha sikerül, akkor önmaga fogalmazza majd meg a legjobb mondatokat és azok hatnak majd igazán hitelesen.

Az állásinterjú ugyanis egy vásár illetve értékesítési helyzet. Ön szeretné eladni magát és szaktudását, a munkaadó (HR-es) pedig szeretné az adott munkakörre legalkalmasabb pályázót megszerezni, és a munkaadó meg akar győződni, hogy a pályázó az-e, aminek mutatja magát. Ennek megfelelően álláskeresőként önmagát adja, abból is a legjobbat. Talán hölgyeknél jobban ül a hasonlat, még ha itt átvitt értelemben is értem: az állásinterjún „kisminkelve” kell személyét megmutatnia. Ha akarja az állást, akkor mutasson lelkesedést, felkészültséget, kíváncsiságot, mindezt természetesen. És egyébként is, egy rutinos HR-es azonnal „leveszi” a bemagolt mondatokat. Egy-egy belekérdezés után pedig azonnal látszik a valós arca. Ön venne valamit olyan értékesítőtől, aki sablonszöveggel próbálja meggyőzni?

Mimika, gesztikuláció. Lehet ezzel manipulálni, de nagyfokú tapasztalat és minimum színészvéna szükséges. Inkább néhány alapvető tényezőre figyeljen (legyen szemkontaktus, határozott kézfogás, „mosolygós” hozzáállás), ennyi elegendő.

Amire lehet (és kell is) készülni, azok inkább a kérdések, amelyeket feltehetnek.

Kérem, ne vegye ezeket a mondatokat kioktatásnak. Nem ön a hibás, hanem azok, akik úgy gondolják és írják, vannak tuti, mindenható válaszok. Remélem, ezzel némileg továbbsegítettem. Ha esetleg HR-es szakavatottaknak van még tanácsa, kérem, írják meg kommentbe.

Egyre furfangosabbak és ravaszabbak a munkaadók. Nagyjából ezt szűrtem le, amikor néhány hete a bővebb családom egy tagja megkért, segítsek neki állást találni. Ő 55 éves, villamosmérnök, nem beszél idegen nyelven, de nagyon ért a műszaki dolgokhoz, remek  a szervezőkészsége, korábban egy autójavító vállalkozást vezetett Budapesten, amelyet aztán a válság elsodort.

Több mint száz állásajánlatot átolvastam, már csak kíváncsiságból is mindenhonnan – internet, újság, utcai vagy fali hirdetések. Úgy tűnik, egyre dörzsöltebbek a munkaadók, mióta egy-egy vállalkozást az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál pellengérre lehet állítani olyan álláshirdetések miatt, mint „50 év felettiek ne jelentkezzenek” vagy „kismamák kíméljenek”. Na jó, a „női pultost keresek” még megtalálható a palettán (a Kosztolányi Dezső téren még láttam egyet fél éve), ám az is egy sarki bodé oldalán.

Én csak „puha diszkriminációnak” hívom azt a jelenséget, amikor a szavakban nem lehet kifogást találni, a kiváltott hatás azonban diszkriminációra utal. Illetve utalhat, így aztán nem is minősül diszkriminációnak. Mire is gondolok? Több formája is tetten érhető, íme néhány.

„Fiatalos csapatunk keres”… Ilyen és ehhez hasonló mondatok. A cég ilyenkor megfordítja a történetet. Nem mondja ki, hogy fiatal munkatársat keres, hanem ők fiatalok és érezze azt a korosabb álláskereső, hogy ő nem odavaló.

Ugyanez a jelenség, ha a munkaadó a „nemdohányzó csapatunk keres…” nyelvi fordulatot használja. Ezzel a dohányzókat szeretné kiszűrni.

Ugyanígy lehet finoman jelezni például kismamáknak vagy megváltozott munkaképességűeknek a „nagy munkabírás” vagy a túlóra megvillantásával, nem őket keresik.

Vagy itt van az angol nyelvtudás, mint elvárás. Vannak olyan esetek, amikor egy pályázónak igazából nem is kellene angolul tudnia, az álláshirdetésben mégis előírja a munkaadó. Bizonyítani nem tudom, de szerintem némely esetben ennek hátterében a fiatalabbak odacsábítása és a korosabbak taszítása áll. Ezzel persze nem vonom kétségbe, hogy egy multinál a nyelvtudás fontos és én vagyok az első, aki az álláskeresőket nyelvtanulásra buzdítom illetve fontos tényezőnek tartom. Csak annyit akarok mondani, úgy fair, ha csak akkor írjuk le elvárásként, ha nincs hátsó szándék, és valóban nélkülözhetetlen a sikeres napi munkavégzéshez.

Angol állásnevek. Nem feltétlenül az angolul nem tudók elhajtása áll a háttérben, hanem a pozíció magasabb pozicionálása. Így lesz egy irodaház üzemeltetési vezetői munkaköréből „facility manager”, egy pénzügyi üzletkötőből „financial advisor” amire egy angolul nem tudó (sokszor korosabb) ember már nem is pályázna.

Most csupán a finom jelzésekre és csak az álláshirdetések szövegére koncentráltam. Biztos vagyok benne, hogy van még jónéhány. Tud még valaki ehhez hasonló „jelzéseket”?

UPDATE: Amint a kommentekből látszik, élénk vita alakult ki, aminek örülök. A reakciók megmutatták a főbb törésvonalakat. Köszönöm a visszajelzéseket (az e-mailben küldötteket is) ezúton is. A tanácsadás mellett ennek a blognak a célja, hogy véleményt cseréljünk álláspiaci jelenségekről, vitatkozzunk. Szeretném hangsúlyozni, nem vagyok munkaadóellenes. Blogommal éppen azt szeretném elérni, hogy jobb és felkészültebb pályázók jelentkezzenek. Csak annyit kérek, kedves cégvezetők, HR-esek: a szaktudás, a munkához kötődő kompetenciák számítsanak egy-egy kiválasztásnál, ne a nem, a gyermekek száma, az életkor...  

Egy ismerősöm mesélt egy szomorú, de az álláspiaci helyzetet ismerőnek nem meglepő történetet. Egy magyar középvállalkozás takarítói pozíciót hirdetett meg decemberben. Három hét alatt 200 feletti jelentkezés érkezett. A pozíciót pedig egy diplomás fiatal nyerte el, akinek nagyon kellett a pénz a napi betevőhöz. Két hónapja az új munkatárs takarítja a cég székhelyét a főnöki irodától a wécéig.

Több gondolat is forrong bennem a sztori hallatán.

1. Együttérzek és tisztelem azt a fiatalt, aki az állami támogatások helyett munkából akar pénzt szerezni.

2. Sajnálom azokat az álláskeresőket, akiknek ugyancsak kellene az állás, szakképzetlenek, így sok lehetőségük nincsen, és most egy túlképzett diplomás happolta el előlük a munkát.

3. Kissé értetlenül állok a cég ügyvezetőjének a döntése előtt. Miért diplomást vesz fel ilyen munkára? Nem valószínű, hogy hosszú távra érkezett a fiatal és szerintem már most állást keres, az első adandó alkalommal pedig továbbáll. A cégnek pedig újra meg kell hirdetnie a munkát.

4. Takács Gabi kolléganőm készített egy remek és tanulságos interjút egy Angliában dolgozó fiatallal, aki egy érdekes jelenséget világított meg a cikk vége felé. Sok magyar diplomás, aki Angliába költözik, fizikai munkákat céloz meg, hogy kezdetnek ez is jó lesz, majd később megpályáznak diplomás állásokat. Szerinte ez csapdahelyzet (és szerintem is). A többség egy idő után belesüllyed ebbe a világba, később pedig a diplomásokat toborzó munkaadók furcsán nézegetik az önéletrajzát. Azt gondolják, valami stiklibe keveredett, hogy konyhai kisegítőként dolgozott mérnöki diplomával vagy pedig semmi ambícíó nincsen benne (utóbbi Magyarországon lehet gyakori munkaadói érv az elutasítás mellett).

Így a tanácsom: csak akkor pályázzunk meg képzettségünknél sokkal kisebb tudást igénylő pozíciót, ha nagyon kell a pénz.

Néhány héttel ezelőtt egy ismerősöm keresett meg, hogy szeretne pályázni egy multi ruhabolt üzletvezető-helyettesi posztjára. Megkérte, segítsek a motivációs levél összeállításában. Egy óra alatt össze is hoztuk a dokumentumot. Gondoltam, nevek és konkrétumok nélkül közreadom a levél vázát. Talán több információt tartalmaz, mint tanács szinten általánosságokban írni a műfajról.

"Tisztelt Hölgyem/Uram !

Ezúton szeretnék jelentkezni az Önök cégénél megüresedett üzletvezető-helyettesi pozícióra.

Amint csatolt önéletrajzomból kitűnik, 7 éve dolgozom kereskedelmi területen. Ebből 6 évet a … viszonteladó partnerénél töltöttem.

Főnökeim megbízható, ügyfélközpontú, határozott munkatársnak tartottak / tartanak, a kitűzött célokat mindig sikerült teljesítenem. Alkalmazkodóképes, ember hírében állok, eddig minden munkahelyi csapatba sikeresen beilleszkedtem.

Munkámban fontos érték a precizitás, az ügyfél igényeinek szem előtt tartása és kielégítése. Irányítottam már korábban csapatot, ment is, és most újra szeretnék vezetői posztot betölteni.

Úgy érzem, az Önök cégénél betöltendő pozíció előrelépés lenne számomra.

Hogy miért az Önök cégénél szeretnék dolgozni? A … termékeit nagyon jónak tartom, személyesen is több darabot hordok. Emellett szeretnék egy 11 országot átfogó hálózat tagjává válni, és  a cég magyarországi sikereihez hozzájárulni. Fontos számomra a stabil munkáltatói háttér, ugyanis hosszú távra szeretek tervezni és a … ilyen vállalatnak tartom.

Amennyiben referenciaszemélyre lenne szükségük, kérem, jelezzék és elküldöm egyik volt főnököm nevét, elérhetőségét.

Bízom benne, hogy lehetőséget kapok egy személyes bemutatkozásra.

Válaszukat várva, tisztelettel:

..."

UPDATE: Reakciókra válasz: A posztom elején írtam, hogy ez a váza a levélnek, ismerősöm személyiségi jogait és a beazonosíthatóság elkerülése miatt kivettem sok személyes információt ebből, ami valóban sablonossá tette.

Az utóbbi tíz évben több százas nagyságrendben beszéltem munkaadókkal. Nekem az körvonalazódott, hogy olyan pályázóknak nagyobb az esélyük, akik motiváltak, pozitívak, találnak kapcsolódási pontokat a cég és őközöttük. És nem kell annyira túldimenzionálni a motivációs levélnek a szerepét sem. Ez egy beköszönés, amire valaki vagy ajtót nyit vagy nem.

Amit fontosnak vélek: cégre és pozícióra kell íródnia, tehát két ugyanolyan motivációs levél nincsen. Persze voltak olyan vezetők is, akik elborzadnak  a közhelyektől, a sablonosságtól, kreatív területre bizonyára más stílus dukál.

De a többség ódzkodik olyan álláskeresőtől, aki igazából nem akarna ott dolgozni, zéró kedve van, csak otthon az asszonyt el kell tartani… Szerintem a motivációs levél óvatos udvarlás a cég felé, amit a másik oldalon vagy „vesznek” vagy nem. És szerintem ennek a valódiságát munkaadóként később lehet ellenőrizni (referencia felhívása, állásinterjú).

Ha van még megjegyzés, szívesen veszem. Senki se kímélje magát (és engem sem). :)

Néhány napja kaptam az alábbi levelet, amelyben a kérdező egy siket álláskereső számára kért tanácsot.

„Tisztelt Karácsony Zoltán Úr!

Álláslehetőség után kutatok a párom számára, aki 43 éves rokkantnyugdíjas és siket. Nem nagyothalló, hanem betegség miatt teljesen megsüketült felnőttként, viszont a beszéde hibátlan, szájról olvas.

Előnye, hogy nem magántelefonálással, beszélgetéssel tölti a munkaidőt, nem zavarja semmilyen háttérzaj (legyen az csak beszélgetés vagy akár hangos gépek működése).  :))  Egy rokkantnyugdíjas foglalkoztatása további előnyöket is jelent egy munkáltató számára. A megszerzett ismeretei, gyakorlati tapasztalatai nagyrészt még hallóként születtek, de azóta új területen is dolgozott.

Bármilyen fizikai, irodai munka szóba jöhet, ahol nem feltétel a telefonok kezelése, valamint a személyes kommunikáció (nem e-mailon, sms-ben, chat-en történő) minimalizált, illetve személyre szabott (lassabb, szemből érkező beszéd).

Sajnos egy fogyatékos számára még nehezebb az elhelyezkedés, mint egy egészségesnek. Szinte csak ismerősökön keresztül lehet munkához jutni, ám még így is sokszor belefut az ember olyan foglalkoztatókba, akik kihasználják a szorult helyzetet, hogy szinte bármit kénytelen elvállalni.

Megköszönném, ha foglalkozna ezzel a témával is, illetve értesítene, ha bármilyen ötlete lenne számunkra.

Köszönettel
Ildikó”

Kedves Ildikó!

Bő fél évvel ezelőtt egy újságcikkben foglalkoztam a témával. Akkoriban munkaadói szempontból közelítettem a kérdéshez annak kapcsán, hogy tavaly januártól hétszeresére emelték a rehabilitációs hozzájárulás összegét. Hogy mit is jelent ez pontosan? Ha egy 20 fő feletti cégnél a dolgozói létszám 5 százalékát nem éri el a megváltozott munkaképességűek aránya, akkor annyiszor 964 500 forint illeti az államkasszát, ahány ilyen dolgozó hiányzik. Egy 21 fős cégnek közel egymillió, egy 100 fősnek már majdnem ötmillió forintot kell utalnia. Ez már megváltozott munkaképességű álláskeresőként érv lehet a munkaadó előtt.

Akkoriban beszéltem a Hotel Panda vezetőjével, Kocsy Bélával, aki csak megváltozott munkaképességűeket alkalmaz (!!!). Az övé egy igazi mintavállalkozás. Sajnos inkább a kivételek közé tartozik, de egy telefont megér.

Tudok ajánlani még munkaerő-közvetítő cégeket, amelyek rehabilitációs közvetítésre szakosodott üzletágakat alapítottak. Ők azokat a munkaadókat (főleg multi cégek) szolgálják ki, akik saját erőből vagy szakértelem hiányában nem tudnak mit kezdeni a látás- hallássérült jelentkezőkkel, de szeretnék kikerülni a rehabilitációs hozzájárulás megfizetését. Ilyen közvetítő például a Workforce és a Trenkwalder. A Trenkwalder például 2009 januárjában rehabilitációs üzemet létesített, ahol bérgyártást végeznek megváltozott munkaképességű munkavállalók: betanított munkások, targoncavezetők, bérszámfejtők. Fóliázást, nyomdai behúzást, csokoládé és teacsomagolást, textilszövést végeznek, valamint a szellemi munkák közül lehetőség van call centeres és adatrögzítési szolgáltatásra. Szóval náluk is lehet próbálkozni.

És hadd említsek egy újdonságot: Friss hír, hogy „munkaszimulátorokkal” tervezi felmérni a megváltozott munkaképességűek alkalmasságát a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal. Mi is az a munkaszimulátor? Egy olyan több tízmillió forint értékű berendezés, amely különböző képességeket - például fizikai erőnlét, reflex, memória - képes felmérni. A gép a vizsgált személynek feladatokat ad, majd a bevitt válaszokat értékeli. A megállapított erősségek-hiányosságok alapján a gép egy 13 ezer foglalkozást tartozó adatbázisból választja ki, milyen munkák jöhetnek szóba.
Nem tudom, milyen stádiumban van a gépek üzembe helyezése és milyen hatékonysággal dolgoznak. Ki kell próbálni.

Remélem, tudtam segíteni.

Ha bárkinek van kérdése, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldje.

Több amerikai állásblogger is foglalkozott az utóbbi hetekben a munkahelyi sírás problémakörével. A tekintélyes Forbes üzleti magazinban például a Kaliforniai Egyetem egy több éves kutatásának (Kim Elsbach vezetésével) eredményeit idézik. Ebből nem meglepő, hogy a nők sokkal gyakrabban sírnak munka közben, mint a férfiak. A férfiak többségét gyermekkoruk óta tréningezik a könnyek visszafogására, ami egy idő után reflexxé válik náluk.

A sírásnak azonban kifejezetten rossz a munkahelyi megítélése, inkább gátja a karriernek. Különösen meetingen, egy elmarasztaló teljesítményértékelő beszélgetésen, határidős munka közben vagy a kollégákkal vívott szócsaták közepette. Ha ilyenkor törnek elő a könnyek, akkor a főnök és a kollégák a síró munkatársat gyengének, amatőrnek vagy nagy manipulátornak gondolják. A könnyeiknek szabad utat engedő hölgyek közül többen úgy nyilatkoztak, a közjáték hátráltatta előléptetésüket. Főnökeik közül többen képtelenek voltak kezelni a helyzetet és utána nem vették őket komolyan. Csupán a magánéleti sokk – hozzátartozó halála, válás – kiváltotta sírás megítélése semleges.

Tudom, hogy az ember megkönnyebbül, ha kisírhatja magát, de ne a munkahelyen. Jobb otthon elpityeredni… Valakinek esetleg van tapasztalata bármelyik oldalról?

Egy fiatal hölgytől kaptam az alábbi kérdést.

Kedves Zoltán!

Érdeklődni szeretnék, hogy jelenlegi tervem mennyiben okozhat nekem majd hátrányt a későbbiekben, ha majd a munkaerő piacra szeretnék lépni:
2008-ban érettségiztem, az kötelező tantárgyak mellett egy emeltszintű elméleti gazdaságtan érettségim van. Egy angol C típusú középfokú nyelvvizsgám van. Az angol nyelvet is rendszeresen használom, ugyanis 2010 nyarán aupairnek (babysitter, aki a családdal is lakik nap, mint nap, s így a család része) szegődtem Olaszországba, hogy megtanuljam az... Egy angol C típusú középfokú nyelvvizsgám van.

Az angol nyelvet is rendszeresen használom, ugyanis 2010 nyarán aupairnek (babysitter, aki a családdal is lakik nap, mint nap, s így a család része) szegődtem Olaszországba, hogy megtanuljam az... olasz nyelvet. A dolog olyannyira megtetszett, hogy a következő 5 éves tervem 1-1 év aupairként, Ausztria-Spanyolország-Portugália-Franciaország-Oroszország, tehát a német-spanyol-portugál-francia és orosz nyelv elsajátítása végett.

A kérdésem tehát az volna, hogy egy esetleges 5-6-7-8 nyelvtudás (ki tudja, hogy végig tudom-e vinni az 5 éves tervemet...), mindennapi kommunikációs szinten, mennyire ellensúlyozza egy esetleges alap és mesterképzéses diploma hiányát? Volt tervbe véve diploma, csak nem láttam értelmét, hogy én legyek a 200.004. közgazdász, illetve a 196.875. turizmus-vendéglátásos. Milyen esélyekkel indulhatok majd a munkaerő piacon? Egyáltalán milyen állást érdemes megpályáznom?
Válaszát és segítségét előre is köszönöm. Alexandra

Kedves Alexandra! Kicsit irigylem, hogy ilyen mozgalmas az élete. Világnyelvek tanulása mindig jó befektetés. A külföldi au paires lét pedig azt mutatja, hogy alkalmazkodóképes, nyitott, tanulékony, önálló. Ez mind fontos érték a munka világában, a turizmusban aztán méginkább. Az, hogy később, az álláspiacra kikerülve mi jöhet szóba, az Önön múlik. A tervére a válaszom: én más utat választanék. Inkább tanuljon meg 2 esetleg 3 nyelvet (ebből az egyik az angol legyen), de azt felsőfokú szinten.

A 7 év au pairkedés pedig inkább az egy helyben járás látszatát kelti. 1 év alatt pedig nem igazán lehet egy nyelvet magas szinten megtanulni. Ezt úgy is mondom, mint egykoron aktív nyelvtanár.

Én a diplomaszerzést javaslom, mellette pedig 1-2 félév külföldi szakmai gyakorlatot vagy ösztöndíjat. Ha a turizmusban karriert akar építeni, sajnos kell felsőfokú végzettség. (illetve nagyobb eséllyel építhet, mint anélkül). Már a kapcsolatok miatt is, amelyek az egyetemi évek alatt alakulnak ki. Persze még megpróbálhat au pairként 1-2 országot, ha 'élni akar', és a karrier várathat magára... Válasz a kérdésére: 5-7 nyelv középfokú ismeretével és au paires múlttal idegen nyelvű call centeres munkák és a rendezvényszervezés (főleg az idegenforgalomban) jöhet szóba.

Az utóbbi 24 órában két történet is eljutott hozzám, miként lehet állásra vágyó, elkeseredett munkanélkülieket rászedni.

Egy hölgy azt panaszolta, egy budapesti irodának 6 ezer forintot fizetett olyan cégek címeiért, amelyek állítólag állást ajánlanak. Nyugtát nem kapott róla, és a cégek hívásakor derült ki, hogy vagy nem jó a telefonszám, vagy nincs üres pozíciójuk. Valószínűleg a cégnevek nyilvános adatbázisból valók és ezt tette pénzzé egy csaló „munkaközvetítő”.

Tegnap az MTI egy 31 éves szabolcsi férfiról adott hírt, aki egy kft. nevében biztonsági őri állást hirdetett és a jelentkezőktől tanfolyami díj címén 11 ezer és 40 ezer forint közötti összeget szedett be, de se oktatást nem szervezett, se munkát nem szerzett a jelentkezőknek…

Mindkét történet jelzi, legyünk résen. Állásközvetítésért ne fizessünk senkinek.

Jogszabályellenes ugyanis állásközvetítés címén az álláskeresőtől pénzt kérni. Az állásközvetítő „fizetős” ügyfele ugyanis a megbízó, tehát az állást meghirdető vállalat. Érdemes egy pillantást vetni a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat weboldalán a magán munkaerő-közvetítőket tartalmazó listára, amely a hivatalosan nyilvántartásba vett ilyen profilú vállalkozásokat tartalmazza. http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=allaskeresoknek_magan_munkakozv_listaja

 Szintén a csalások közé tartozik az a jelenség, amikor formálisan ugyan meghirdetnek egy állást, de valós munkaerőigény nincs mögötte. Legtöbbször jól hangzó pozíciónevet adnak, amire a lehető legtöbben pályáznak – például marketingasszisztens, majd a beérkezett önéletrajzokban található személyes adatokat (e-mail cím, telefonszám, lakcím) kereskedelmi célokra használják, például termékeket ajánlanak.

Hogy mit lehet ezek ellen tenni? Érdemes nagy állásoldalakon próbálkozni, az már egy szűrő. Magát felfedni nem akaró munkaadóhoz pedig csak akkor pályázzunk, ha a közvetítéssel megbízott vállalkozás ismertnek és megbízhatónak számít.

Ha valakinek van rossz tapasztalata, ossza meg, kérem. Kíváncsi vagyok, mivel próbálkoznak még...

A fenti címmel találtam egy elgondolkodtató írást a tegnapi Wall Street Journal tekintélyes amerikai üzleti napilap online kiadásában. Gondoltam megosztom a lényeget. A teljes cikk itt található.

1. A legtöbb e-mailed egyszavas
Kényelmes, hatékony, de udvariatlan egy-egy e-mailre egy szóval válaszolni (Például: igen, nem, beszéljünk róla stb.). E stílus hagyománya a mobiltelefonos e-mailezésig nyúlik vissza, amelynél nehézkes a hosszabb válasz.

2. Ritkán beszélsz beosztottaiddal személyesen
Az e-mailes vezetési stílus inkább menekülés a konfliktusok elől. A személyes egyeztetés viszont bizalomépítő.

3. Beosztottaid táppénzen vannak – méghozzá sokszor
Ez lehet két okból: vagy így akarják elkerülni a kontaktust, vagy a rossz vezetési stílus betegíti meg őket. Egy 2008-es svéd felmérés szerint a rossz vezető alatt dolgozó munkavállalók 20-40 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak infarktust.

4. A csapatod túlórázik, de nem sikerül határidőre végeznie
Az új vezetők hajlamosak teljesíthetetlen feladatokat kiadni. Ha túlmunkával sem sikerül végezni, az frusztráló.

5. Kiabálsz
A kiabálás rontja a munkahelyi légkört. A kollégák ezt követően még probléma/kérdés esetén is kerülik az ilyen főnök társaságát/megkeresését.

Magára ismer valaki? Vagy esetleg alkalmazottként dolgozó olvasóim ilyen főnök alatt dolgoznak?

Hajrájához érkezett az őszi félévre szóló felsőoktatási felvételi jelentkezés, február 15-ig már csak két nap van hátra. Korábban egy bejegyzésben arról értekeztem, hogy frissdiplomásként miért ne célozzunk meg egy újabb diplomát, ha ezzel az a szándékunk, hogy elkerüljük az álláskeresést/munkanélküliséget.

A bejegyzés talán azt a hatást keltette, hogy én diplomaellenes vagyok, pedig ez nincs így, éppen ellenkezőleg. Inkább az értelmetlen diplomahalmozás ellen vagyok. Aki ugyanis 28-30 éves koráig nem lép ki az álláspiacra, hátránnyal indul (elég csak arra gondolni, hogy 5-6 évnyi fizetés hiányzik a pénztárcából az egzisztenciateremtéshez és még a munkaadói kétségeket nem is említettük…).

No, de most hadd ecseteljem azt, miért javaslom mindenkinek, felvételizzen a felsőoktatásba. Múlt kedden könyvbemutatón jártam. „Diplomás pályakövetés – Frissdiplomások  2010” – ezzel a címmel mutattak be egy könyvet, amely az Educatio Nonprofit Kft átfogó kutatásának eredménye. A 2007-ben végzett egyetemistákat, főiskolásokat vizsgálták. A több ezer fiatalt egyebek mellett elhelyezkedésükről, fizetésükről, elégedettségükről kérdezték.   

A kötet átfogó, rengeteg számadat szerepel benne, még időm sem volt végigolvasni.

Hadd ragadjak ki azonban néhány adatot, ami jelzi, nem rossz befektetés a diplomaszerzés.

- A 2007-ben végzettek átlagban 3,6 hónap alatt álláshoz jutottak, 56 százalékuk 1-2 hónap alatt.

- Csupán 2,7 százalék  azoknak az aránya, akik a diplomázás óta kerestek, de nem találtak állást: (Összevetésül: a magyar munkanélküliségi ráta a 18-64 év közötti munkaképesek körében 10,8 százalék.)

- A frissdiplomások körében a teljes idejű foglalkoztatottak aránya: 83,5 százalék (a teljes népességben a foglalkoztatási ráta 56 százalék)

- A 2007-ben végzettek 21,4 százalékuk közép- vagy felsővezetői szintre ért (ez egyben lényegesen magasabb fizetést is jelent)

- Átlagos havi nettó jövedelmük: 136 100 forint (Összehasonításul: a KSH által 2010-ben mért nettó átlagbér, amiben minden korosztály szerepel, 132 ezer forint.)

- A mérnökök nettó 144 ezer forintot, az informatikusok 154 ezer forintot keresnek. 

- A végzettek több mint fele három éve ugyanannál a munkaadónál dolgozik, és nem tervez váltást

- 75 százalék elégedett munkája szakmai, tartalmi részével.

 - 14 százalék a pályaelhagyók aránya.

Aki a teljes könyvre kíváncsi és szakterületenként is látni akarja az eredményeket, a http://www.felvi.hu/diploman_tul/szakmai_tamogatas/kiadvanyok/dprfuzet4_megjelent

 oldalon megtalálja a kutatást.

Időnként elgondolkodik az ember azon, miért is működik egy állami munkaügyi hivatal. Hogy álláshoz segítse az álláskeresőket és hasznos kezdeményezéseket támogasson - gondolhatnánk. Nos, én most ennek az ellenkezőjét tapasztaltam.

A tanulságos történet: Három hete írtam egy cikket a „spontán álláskeresés” technikájáról. Egy olyan álláskeresési módszert mutattam be, amely nem a kiírt álláshirdetésekre való pályázásra épül, hanem a „rejtett álláspiacra”. Cégek közvetlen megkeresésére és ügyes önmarketinggel a szaktudás felajánlására.

A cikkben ezt a módszert Veszely György az állami munkaügyi hivatal tanácsadója mondta el nekem, mégpedig kitűnően. 12 éve foglalkozik a témával. A beszélgetés után megkérdeztem tőle, tartana-e munkaidőn kívül (!) privátban egy tréninget egy általam összehívott álláskeresői csapatnak. Ő azt mondta, szívesen, de ehhez igazgatói engedély kell Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjától. Megkerestem írásban Mátrainé Bartus Éva igazgatót, miközben blogom olvasóit szondáztattam, érdekelné-e őket egy ilyen tréning. Néhány órán belül tucatnyi jelentkezés érkezett.

Egy nappal később felhívott az Állami (bocsánat, már Nemzetire keresztelték) Foglalkoztatási Szolgálat sajtósa, Szalóky Eszter, és kikérdezett a kezdeményezésről. Elmondtam, Veszely Úr tartaná a tréninget, munkaidőn kívül (ha engednék, akkor talán egyik péntekből pár órát lecsípnénk, de ha nem akkor teljesen munkaidején kívül), én szereznék hozzá termet és nonprofit lenne, legfeljebb a terembérlés költségeit osztanánk szét magunk között. A munkaügyi hivatalnak ezzel semmilyen költsége nem lenne, csupán egy „Igen”-t kell mondania és már kezdenénk is, az eredményekről pedig beszámolnék blogomban. Jeleztem, ha nem engedik, azt is mondják meg minél hamarabb, hogy tisztán lássak és a már érdeklődő álláskeresőknek is tudjak valamit írni.

Január 25-én küldtem el a mailt és ma, azaz február 11-én érkezett válasz (talán a reggeli telefonom hatott), Mátrainé Bartus Éva igazgató megbízásából Németh Magdolna képzési osztályvezetőtől, aki közli, „az Ön által kezdeményezett klub foglalkozás lebonyolításában nem áll módunkban közreműködni.” Aztán persze ajánlotta a hivatal Álláskeresők Klubja szolgáltatását stb.

Mi a problémája egy állami munkaügyi hivatalnak, ha egyik munkatársa munkaidőn kívül segítene álláskeresők munkához jutásában úgy, hogy ez nonprofit kezdeményezés és ezzel az államnak egy forintnyi költsége sincsen? – teszem majd fel a kérdést Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkárnak, a kormányzat részéről a munkaügy első számú felelősének, ha lesz rá alkalmam.

„A kormány azt várja a megújuló Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy váljon hatékony és fajsúlyos szereplővé a munkaerő-közvetítés piacán, s érdemben segítsen a tragikus foglalkoztatási helyzet javításán.” Ez a mondat abból a közleményből való, amivel a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly augusztusban a munkaügyi központok vezetőinek leváltását indokolta. No komment. Talán csak annyi: Remélem, a segítőkész Veszely úrnak ebből a történetből nem lesz baja.

A tréning ötletét nem adtam fel. Ha az állam nem segít, úgy tűnik, más irányba kell indulnom...

Két irányból várok segítséget:

Ki az, aki tapasztalt trénerként nonprofit alapon vállalna egy ilyen tréninget? (praktikus álláskeresés, a spontán megkeresésre építve)

Ki az, akit érdekelne a részvétel (Budapesten)?

A karacsony_zoltan@freemail.hu címre írjatok/írjanak.

Már csak hat nap a felsőoktatási felvételi jelentkezési határidejéig és egyre inkább szaporodnak e témában a hozzám érkező kérdések. Igyekszem mindegyikre válaszolni és természetesen minden kedves kérdezőm adatait bizalmasan kezelem. Név nélkül azonban néhány tipikus jelenséget szeretnék kiragadni. Most például azt, hogy frissdiplomásként néhány álláskeresési kudarc után nem az a megoldás, hogy maradunk az iskolapadban és újabb diplomát célzunk meg.

Két kérdés röviden:

1. Egy édesanya írt nekem néhány napja, akinek a lánya francia-média szakon végez hamarosan. Volt már külföldi ösztöndíjon is Franciaországban, németül is beszél, most gőzerővel tanul angolul. Újságíró szeretne lenni, de nem vették fel sehová, ahová jelentkezett. Most azon gondolkodik, hogy egy újabb ösztöndíjat pályáz meg Franciaországban és egy újabb szakot végez ott el.

2. Egy másik hölgy közgazdász diplomát szerzett, mellette van még végzettsége közbeszerzési referensként és projektmenedzsment témában. Munkatapasztalat híján nem kap állást, és most azt tervezi, hogy kontrolling vagy logisztika témában szerez újabb diplomát.

Egyik kérdezőnél sem látom sok értelmét újabb diploma szerzésének. Ez ugyanis nem oldja meg a problémát, inkább elodázza a megoldást, sok pénzt emészt fel és inkább menekülésnek érzem az álláskeresés elől. Egy újabb diploma ugyanis nem jelent automatikusan könnyebb álláshoz jutást.

Keressük közvetlenül a cégeket

Mindkét hölgy megszerezte azt a tudást az iskolapadban, amivel el lehet kezdeni az álláskeresést. Az első hölgynek azt javasoltam, ne (csak) álláshirdetésekre jelentkezzen, ugyanis újságíróként nem ezen az úton lehet munkához jutni, hanem a kiadók, a szerkesztőségek közvetlen megkeresésével. Lehet, hogy egy-két évet minimális fizetségért dolgozik majd, de ennyi befektetés kell ebben a szakmában.

A második kérdezőnek is a közvetlen megkeresést javasoltam. Most, amikor indulnak az Új Széchenyi terv pályázatai, megnő a pályázatíró cégek munkája. És ezek a cégek kisvállalkozások, amelyek nem álláshirdetésekben keresik az új munkaerőt. Lehet, hogy az elején csak adminisztratív feladatokat kap, ám ezzel a munkatapasztalattal már később előrébb tud lépni. Persze ha teljesen mást szeretne, akkor megpróbálhat logisztika és kontrolling irányba lépni (megjegyzem: ez a már megszerzett közgazdász diploma egy-egy szakiránya…), ám csak azért ne meneküljünk újabb diplomába, mert nem sikerül elhelyezkedni.

Mindezt saját példámból írom, ugyanis én is beleestem ebbe a hibába. 1999 nyarán az ELTE-n végeztem média és német szakokon. Újságíró akartam lenni, de álláskeresés helyett megpályáztam egy németországi ösztöndíjat (pedig már korábban tanultam német nyelvterületen). Az ösztöndíj nagyszerű volt, de a karrierépítésben nem vitt előre. Sőt, Berlinből visszatérve a nagy semmi kellős közepén találtam magam. A régi ismerősökkel, egykori tanárokkal megkopott a kapcsolat, nem volt meg az a biztonságos közösségi háttér, ami egyetemistaként az utolsó félévben erősíti az ember álláskeresését. 

A következő napokban igyekszem az egyetemi szakválasztás témakörben írni.

Ha van kérdés, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldjék, küldjétek.

Május elsejétől nyílik a német és az osztrák álláspiac, ami azt jelenti, munkavállalási engedély beszerzése nélkül lehet dolgozni. Ennek kapcsán és a múltkor elkezdett keresett szakmák folytatásaként hadd idézzek egyik kedvenc német gazdasági magazinomból, a „Wirtschaftswoche”  című hetilapból, amely a közelmúltban „10 különösen keresett szakma” címmel készített összeállítást.

A gazdasági lap a következő tíz foglalkozást emelte ki az álláspiacról. (rövidítve a lényeg)

1. Orvos. Már most hiány van belőlük Németországban és a társadalom öregedése ezt a folyamatot csak felerősíti. A kezdő fizetés évi 45 000 euró (körülbelül 12 millió forint)

2. Építőmérnök. Energiatakarékos ingatlanok építésében jók a lehetőségek. Kezdő fizetés: 35 000 - 45 000 euró között

3. Kémikus (elektrokémiai specializációval). Jelenleg 100-ból egy autó nem hagyományos meghajtású. Tíz év múlva viszont már 10 százalék lesz alternatív üzemmódú. Az elektromos autókban nagy jövőt látnak, ennek kulcsszereplője az elektrokémiára specializálódott kémikus. 65-70 ezer eurót fizetnek a pályakezdőknek a nagy autógyárak, laboratóriumok.

4. Villamosmérnök. Itt az RFID (Radio Frequency IDentification) technológiában van óriási potenciál, erre érdemes specializálódni (a logisztikában és a kereskedelemben használják). A McKinsey tanácsadó cég szerint 2016-ig évi 19 százalékkal nő az RFID-piac.

5. Fizikus (fotovoltaika szakértő). A napenergiát hasznosítására épülő termékek piaca nőni fog. Fotovoltaikára szakosodott fizikusokból kétszer több kell a következő években. Kezdő fizetés: 50 000 – 80 000 euró

6. IT-biztonsági szakértő. Informatikai adatvédelemre nem sajnálnak költeni nagyvállalatok, bankok, állami hivatalok. Kezdő fizetés: 45 000 – 50 000 euró

7. Gépészmérnök. Már most hiányzik 5000 gépészmérnök és 5000 gépipari szakmunkás a német álláspiacról. 40 000 – 45 000 euró a pályakezdők bére.

8.  Közösségimédia-manager. Facebook, Twitter, Xing – Németországban ezek a legnépszerűbb közösségi oldalak, amelyeket 38 millióan használnak. Külsős szakemberként (egyéni vállalkozóként) jók az esélyek. Főleg termékmarketing, toborzás, vállalati kommunikáció területén. Kb. 40 ezer euró a start.

9. Mérnök-értékesítő. Magyarországon is keresett ez a szakma, nálunk egyébként nem tanítják. Feladata egy cég műszaki termékeinek népszerűsítése tervezők, kivitelezők, áruházláncok körében. Kb. 45 000 - 50 000 euró.

10. Mechatronikai mérnök. Egy trendi specializáció, ami arra épül, hogy manapság a műszaki termékek (pl. mobiltelefonok, szerszámok) fejlesztéséhez elektronikai, mechanikai és informatikai tudás is kell. (40 000-45 000 euró).

Szóval a lényeg: orvosi, informatika, műszaki és természettudományos diplomák. Ezek a nyerőek Németországban (is). Annyit még hadd tegyek hozzá: a nemdiplomás szakmák közül a vendéglátóipariak (pincér, szakács, szállodai recepciós), az építőipariak (cnc-esztergályos, és más szakmunkások) kelendőek.

Egy kedves olvasóm kérdezte: „Tisztelt Zoltán! Mi a véleménye a marketingmenedzserek helyzetéről jelenleg? Most fejezem be a gimnáziumot és nagyon gondolkodom rajta. Azért szeretném ezt a szakmát tanulni, mivel engem olyan szakma érdekel, amelyben kreatívnak és versenyképesnek kell lennie az embernek. És mivel Magyarország diplomaközpontú, ezért felsőfokú végzettséget szeretnék belőle. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Ákos”

Kedves Ákos! Mindig azt mondom, pályaválasztáskor elsődleges szempont az legyen, Ön mivel szeretne foglalkozni. Mi az, amiben örömét lelné? Ezt követően érdemes azt is szemügyre venni, mennyire kapós a szakma az álláspiacon.

Nagy a túlképzés
 
Most hadd reagáljak utóbbi szempontra. Manapság marketinges pályakezdőként nagyon nehéz elhelyezkedni. Szokás azt mondani, nincsenek állásajánlatok. Ezúttal üzenem minden kétkedőnek, marketinges állásajánlatok márpedig vannak. A nagy állásportálokon 170-220 körüli találat jön ki a marketing kulcsszóra. Még akkor is igaz ez, ha néhány ajánlat „marketing” címszó alatt futó értékesítői munka...

A probléma csupán az, hogy az egyetemek, főiskolák nagyon sok fiatalt bocsátanak ki gyakorlati ismeretek nélkül. Az álláshirdetésekben pedig kész, gyakorlott szakembereket keresnek (néhány asszisztensi hirdetés is akad, ezekhez viszont már sok a diploma…).

Igen, én is a diplomaszerzést javaslom. Hosszú távon ezen a területen (is) diplomával lehet karriert építeni.

Keressünk a rejtett álláspiacon

Aki kitartó, kreatív utakon jár, már az egyetemi évek alatt keresi a lehetőségeket, kapcsolatokat, megtalálja a számítását. És ami fontos: ne csak álláshirdetéseket böngésszünk, hanem keressük kreatívan a lehetőségeket. A rejtett álláspiacon (amit nem hirdetnek meg) ugyanis sokkal több a lehetőség és kisebb a konkurencia.

Egy sikeres álláskeresés története

Kedvenc példám Fülöp Attila álláskeresése, aki 2 évvel ezelőtt pályakezdőként akart bejutni a marketinggel rokon reklám területre egy reklámügynökséghez. Csinált magának egy saját weboldalt, ahová kreatív önéletrajzát feltöltötte, készített egy saját magát reklámozó nagy plakátot, amelyet személyesen reklámkonferenciákon állított ki (mint állásbörzén egy standnál). Itt azonnal a döntéshozók látták produktumát, akik közül többen be is hívták állásinterjúra, végül állást szerzett. Attilával egy cikk kapcsán volt szerencsém 2 hete egy e-mailt váltani. Hadd idézzek válaszából, ami útravaló lehet Önnek és minden marketing vagy reklám területen elhelyezkedni akaró fiatalnak:

„A reklámozás arról szól, hogy határozd meg a márkád jellemzőid, fogalmazz meg hozzá üzeneteket, majd ezeket juttasd el a célcsoportjaidhoz. Én két legyet ütöttem egy csapásra a saját álláskereső kampányommal. Egyrészt megmutattam, hogy értek valamelyest a szakmához, vagyis létre tudok hozni egy hatásos reklámot (ez esetben a saját márkámra, ami a személyem volt), másrészt a kampány fő üzenete az volt, hogy ezeket a kvalitásokat más szolgálatába is tudom állítani.
Tehát én nem elmeséltem, hogy megoldásokat tudok szállítani kommunikációs kihívásokra, hanem bemutattam azt, olyan eszközökkel, amelyeknek fontos jellemzőjük volt, hogy alkalmasak voltak arra, hogy átlépjék a befogadók ingerküszöbét. Emellett van egy hosszútávon beérő siker is, ami nem más, mint a személyes márkaépítés. Minél többen ismerjenek meg engem, a stílusom, az életszemléletem, a kvalitásaim, stb.

Ne várd meg míg az esetleges munkaadók kérnek arra, hogy bizonyíts, előzd meg őket! Az álláskeresés is egy piaci verseny, ahol nemcsak a konkurencia nagy, hanem mindenki csak a minőségi árura utazik. El kell adnod magad úgy, hogy minimum egy lépéssel előttük jársz!

Kell a kapcsolatépítés

Ebben a szakmában különösen fontos a kapcsolatépítés. A pályakezdők sok esetben nem rendelkeznek ilyen hálózattal, mégis rögtön a legjobb helyen, a legjobb fizetésért akarnak dolgozni. Pedig egy megfelelően elkezdett ismerkedés, már néhány hónapon belül kiváló eredményeket hozhat, legfőképpen, ha a munkánk során ismernek meg minket. Lehet, hogy ehhez önkéntes munkát kell vállalni (ingyen), vagy proaktívan előre dolgozni, kész megoldásokat nyújtani, esetleg komoly PR munkát végezni a saját reputációnk növelésére.”

Szolgálati közlemény: Az álláskeresői klub ötlete egyelőre megfeneklett az állami munkaügyi központnál. Találtam egy állami kötelékben dolgozó tapasztalt trénert, aki a spontán álláskeresési technikáról tartana egy 18 órás tréninget, de ehhez kell a hivatal engedélye. Köszönöm az eddigi jelentkezéseket, rajta vagyok a kérdésen. Ha nemet mondanak, keresek más utakat. Ha van valakinek álláskeresői kérdése, a karacsony_zoltan@freemail.hu címre küldje.

Már három hét sincs hátra a február 15-i felsőoktatási felvételi jelentkezési határidőig. Hová adjam be a jelentkezésemet? Bizonyára sokan felteszik ezt a kérdést. Tuti tippel nem tudok szolgálni, inkább néhány munkaerőpiaci szempontot fogalmazok meg olyan területekre, amelyekre rálátásom van. Annyit leszögeznék: nem a szakmai munkát minősítem az egyes intézményeknél, csupán a hallott munkaadói véleményeket summázom a sajátommal kiegészítve.

- Közgazdász szakok. Ha egy multinacionális cég pénzügyi pályakezdőt keres, akkor toborzásával két intézményre fókuszál: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola (utóbbinál főleg PSZF). Ha a gazdasági elit szakmai önéletrajzait nézzük meg (én megtettem több százzal), a Corvinus (Közgáz) fölénye elsöprő.

- Műszaki területen Budapesten a BME diplomáját említik először ismeretségi körömben (időnként az említésekben a Kandó és a Neumann is felbukkan). Regionális szinten az Audi Győrben a Széchenyi Egyetemre épít, a Bosch a Miskolci Egyetemre, és jelentősen felértékelődik a Kecskeméti Főiskola helyzete a Mercedes beruházásával (már megállapodás is született a szakember-képzésről). Összességében a műszaki diplomások helyzete könnyebb, mivel hiányszakmának számít.

- Jog. Az ELTE presztízse a legjobb. Úgy látom, konzervatív a jogásztársadalom, mind az ügyvédi irodáknál, mind a miniszteriális szférában ez a diploma a legkapósabb. Vidéken a regionális központokban (Pécs, Szeged, Győr stb.) szerzett diploma csenghet jól a helyi munkaadóknál.

Média. Színház- és Filmművészeti Egyetem. Igazi elitképző. Nehéz bejutni, de aki elvégzi, semmi sem menti meg a képernyőtől. Jómagam az ELTE média tanszékén végeztem, az is a legjobbak között szerepel.

Néhány gondolat útravalóul az egyetemi tanulmányok előtt:

Az iskola neve az első munkakereséskor fontosabb, utána egyre inkább halványul. Később a szakmai tapasztalat, a munkahelyek, a szakmai sikerek válnak hangsúlyosabbá.

Önmagában az iskola neve nem garancia a sikeres karrierépítésre. A jó nevű iskola járulékos előnye: egy életen át tartó kapcsolatrendszer. Ez Nyugat-Európában és az USA-ban is így van. (Az USA-ban például Harvard, Yale, Princeton)

Legyen része a tanulmányoknak a külföldi ösztöndíj. Magabiztossá teszi a nyelvtudást, kinyitja a világot

Meghatározza az esélyeket a szakmai gyakorlati hely. Törekedjünk arra, hogy jó nevű és a piacon vezető szerepet betöltő céghez jussunk be, ne egyszemélyes bt-nél tudjuk le gyorsan.

Első munkakereséskor kulcsfontosságúak olyan személyes tulajdonságok (asszertivitás, jó kommunikáció, érzelmi intelligencia, előadókészség), amelyek elengedhetetlenek a munkahelyi érvényesüléshez. Éppen ezért tanácsos ezeket is fejleszteni az egyetemi évek alatt (például programszervezéssel, tanulmányi versenyeken való részvétellel, diákönkormányzati tagsággal)

Két héttel ezelőtt „Miért vonzóak a pályakezdők?” címmel írtam egy bejegyzést. Élénk és heves e-mailes reakciókat váltott ki az írás Kedves Olvasóim részéről. Különösen azoktól, akik már nem pályakezdők, hanem 45-50 év felettiek, állást keresnek és folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a munkaadóknak csak a fiatalok kellenek.

Még mielőtt azzal vádolnának, hogy én a fiatalok pártján állok, egyvalamit hadd szögezzek le: A sikeres álláskeresés pártján állok. Ebben a blogban pedig inkább jelenségeket írok le tanácsokkal vegyítve. Helyzetértékelésem tehát nem értékítélet, hanem a realitások érzékeltetése.

Nyugat-Európában is probléma 

Az 50 év felettiek nehezebb álláskeresése, a munkaadói előítéletek nem magyar sajátosság. Aki végignézi az angol és a német nyelvű sajtót, nagyjából ugyanazt találja, mint a magyarban. Talán annyi különbséggel, hogy több a pozitív példa, hatékonyabbak az ezzel foglalkozó civil szervezetek, azonban az előítéletek a nyugati munkaadókban is jelen vannak.

Annyit érdemes leszögezni: egy álláskeresőtől nem várható el, hogy megváltsa a világot. Előrelépés csak az állami, a civil, a munkavállalói és a munkaadói oldal együttgondolkodásával, megfelelő ösztönzők kidolgozásával érhető el. 

Márcsak azért is, mert a következő évtizedekben elkerülhetetlen lesz az 55 év felettiek nagyobb bevonása az álláspiacra. Hol vannak azok a minták, vezetési módok, amelyek segítenek a generációs szakadékokat leküzdeni és amelyekkel lehetséges több generációt egy csapatba integrálni? Hol vannak díjak, amelyeket példamutató munkaadóknak osztanak?

Önsajnálat helyett... 

Hogy mit tehet most egy 50 év feletti álláskereső? Önsajnálat helyett inkább pozitívan gondolkodjon. Hajtóerő, proaktivitás nélkül nem megy.

Mire építhetnek a szenior (hadd használjam ezt a szót) álláskeresők?

Három gondolat útravalóul:

Nagyobb élet- és munkatapasztalat

Közvetlen ügyfélkapcsolattal járó munkáknál (például panaszkezelés) kifejezetten előnyös lehet a jobb emberismeret, az élettapasztalat. Valószínű az is, hogy az ő munkamódszereik kifinomultabbak, nem mennek be minden zsákutcába.

Erősebb kötődés a munkaadóhoz

Ha már ilyen nehéz az elhelyezkedés, ki az a szenior álláskereső, aki olyan könnyen otthagyna egy olyan munkahelyet, ahol jól érzi magát? Míg egy huszonéves 20-30 ezer forintos fizetésbeli különbség esetén is kész odébbállni, egy ötvenes dolgozónak meg sem fordul a fejében. Egy új dolgozó felvétele és betanítása pedig súlyos százezrekbe kerül a munkaadónak.

Nem várható szülés

Egy 50 éves női álláskeresőről nagy valószínűséggel állítható, hogy nem szül gyermeket. Ha pedig gyermekei felnőttek, akkor több a szabadideje, így jobban tud a munkára koncentrálni.

Álláskeresési stratégiának pedig első körben a személyes kapcsolatok megmozgatását javasolnám.

Tervezek egy linkgyűjteményt összeállítani, ami hasznos lehet ennek a korosztálynak.

És még 1 fontos kérdés/dilemma: Gondolkodom egy álláskeresői klubban. Kinek lenne kedve hozzá? Én csak koordinálnám. Ide jelezzétek/jelezzék: karacsony_zoltan@freemail.hu

Egy lista látott napvilágot a közelmúltban a legjobb amerikai szakmákról. Ennek kapcsán egy gyorsértékelés és az én TOP 10-es magyar listám a fizetés és a szakma keresettsége alapján.

Évente készít kutatást a legjobb amerikai foglalkozásokról a CareerCast nevű cég. Néhány napja jött ki a legújabb, 200-as listájuk, amelyet kolléganőm fel is dolgozott. A felmérés összeállítói öt szempontot vizsgáltak: a fizikai igénybevételt, a munkakörnyezetet, a fizetést, a karrierkilátásokat és a stresszfaktort.

Mindezek alapján a legjobb szakmák az USA-ban: Szoftverfejlesztő mérnök, matematikus, aktuárius, statisztikus, számítógépes rendszerelemző, meterológus, biológus, történész
A legrosszabb szakmák: Rakodó munkás, vasmegmunkáló, favágó, ács, taxisofőr, rohammentős, hegesztő, szobafestő

A teljes lista egyébként itt tekinthető meg angolul

Ennek kapcsán néhány gondolat.

Látványos és bulváros is egyben egy ilyen összeállítás. Nem mondom, hogy nincs benne igazság, ugyanis a szoftverfejlesztői szakmát Magyarországon minden bizonnyal sokan a legjobb állások között tartják számon: átlagon felüli kereset, sok állásajánlat, könnyű külföldre jutás… és még sorolhatnám. Ők valóban sztárok az álláspiacon.

Ám van-e értelme egy ilyen lajstromnak. Megmondható-e, hogy mi a legjobb állás? Szerintem „A” legjobb állás nem létezik. Mindenkinek megvan a számára legjobb foglalkozás. A listát tehát mindenkinek magának kell összeállítania és így sok „Legjobb állás” létezik.

Nekem személy szerint a legjobb állás az újságírás. Mert szeretek emberekkel beszélni, mert szeretem a változatosságot, az írást, az infogyűjtést, az újdonság keresését és annak érdekes feldolgozását, használom a német- és angolnyelv-tudásomat. Számomra a szoftverfejlesztés nem jó szakma, mert utálok egész nap egy irodában ülni, nem érdekelt igazán sosem a matematika, az informatika. Még ha képes is lennék programozni, a monotónia biztosan zavarna. Szóval a legjobb szakma relatív.

Ám ennek ellenére mégsem tartom elhibázottnak az ilyen összeállításokat. Részint azért, mert jelzi, milyen szakmákban van a legtöbb állásajánlat, mely területeken lehet a legjobban keresni. Fontos információ lehet pályaválasztás vagy pályamódosítás előtt. És gondolkodásra sarkall. Legfeljebb nem ilyen hangzatos címmel kell ellátni.

A fizetésre és az elhelyezkedési lehetőségekre fókuszálva én is összeállítottam egy top 10-es listát. Én így látom a magyar álláspiac keresett és jól fizető szakmáit.

Mérnök
Informatikus
Könyvelő
Könyvvizsgáló
Adótanácsadó
Logisztikai szakember
EU-s hivatalnok
Tolmács, fordító (EU-s intézményeknél)
Értékesítő (nemcsak szakma, hanem üzleti attitűd)
Projektmenedzser (inkább készség, de a projektekre épülő üzleti világban egyre fontosabb)

Mit szóltok a listámhoz? Nálatok mi a legjobb szakma?

Rutintalanság, hiányos szakmai ismeretek, fegyelmezetlenség. Ezek a negatív sztereotípiák élnek sok cégvezetőben a pályakezdőkkel szemben. Vannak azonban cégek, amelyek „harapnak” rájuk: már az egyetemi tanulmányok alatt megkörnyékezik őket. Miért vonzó egy tapasztalatlan fiatal a munkaerőpiacon?

Nagyobb teherbírás
A huszonéves pályakezdőknek még nincs saját családjuk, hajlandóak a túlórákra és megtérülő befektetésként kezelik a napi 8 órás munkaidőn felüli, esetleg hétvégi munkavégzést.

Kisebb fizetési elvárás
A pályakezdők hajlamosak belemenni olyan alkuba, ami a munkaadónak előnyös, a hátrányokat pedig fiatalon nem érzik saját bőrükön. A minimálbérre bejelentés és a zsebbe fizetés 40 év felettieknél, a gyermekvállalás előtt álló hölgyeknél vagy megbetegedés esetén kifejezetten hátrányos, egészséges huszonévesként azonban nem érződik. Másrészt a pályakezdők nem érzik magukat alkupozícióban az állásinterjún, így az átlagnál alacsonyabb fizetésbe is belemennek, amit a cégek egy része ki is használ.

Jó elméleti alapok
A jó nevű iskolában, kiváló diplomaeredménnyel végzettekre jellemző, hogy az egyetemen, főiskolán erős elméleti tudásra tesznek szert. Erre később lehet építeni.

Gyors tanulási képesség
Az életkor előrehaladtával a tanulási képesség folyamatosan csökken. A huszonéves pályakezdők ebből a szempontból a legjobb munkavállalói korban vannak; a legtanulékonyabb csoportnak számítanak, akikkel a negyvenesek nem vehetik fel a versenyt.

Jobban formálhatók a cég arculatához
Elsősorban a nagy, multi munkaadókra jellemző az alaposan kidolgozott cégkultúra. Ezek a cégek azt szeretik, ha az új munkaerő „romlatlan”, nem szedett fel más cégeknél rossz reflexeket. A pályakezdők alapos betanítási programon mennek keresztül, amelyen magukba szívják a cég által vallott értékeket. 

A közelmúltban egy fejvadász ismerősön panaszolta, mennyire nem ismerte egy aznapi pályázó a mobiltelefon-etikettet. Az álláskereső ugyanis az interjú alatt megszólaló telefonját felvette, és elnézés kérése nélkül csevegett két percet hívójával. Természetesen nem került be a következő körbe. Hogy ilyesmi kedves olvasóimmal ne fordulhasson elő, néhány tanács a mobilhasználathoz.

Kell a mobiltelefonszám az önéletrajzba, ugyanis így tudnak a személyzetisek a leggyorsabban elérni. Ha céges mobilunk is van, akkor ne azt adjuk meg több okból:
könnyen visszakereshetőek a számok,
lehet, hogy az asztalon felejtjük és - céges mobil lévén - kollégánk veszi fel,
egy esetleges munkahelyváltásnál a munkaadó egyszerűen nem tud bennünket elérni.

Ha munkahelyünkön nem tudjuk felvenni a telefont, beleírhatjuk, milyen időközben tudunk hívást fogadni.

Bevett szokás HR-eseknél a telefonos előszűrő, ami a személyes beszélgetés előtti próbatétel. Ebben a munkaadó az önéletrajzot pontosítja, és első benyomást szerez a pályázóról. Ha e célból hívnak, és nem alkalmas a helyszín és az időpont a beszélgetésre (mert tömegközlekedési eszközön, a zajos utcán vagy munkahelyünkön tartózkodunk), inkább kérjünk új időpontot és adjuk meg, mikor lesz alkalmas. Ez az időpont ne legyen később fél napnál. Ha munkahelyünkön ér a megkeresés, érdemes valamilyen semleges mondatot kitalálni, ha el akarjuk titkolni álláskeresésünket. („Sajnos most nem alkalmas az időpont. Fél hat körül megfelelő lenne?” Vagy: „Visszahívhatom? Mikor?”)

Állásinterjú előtt kapcsoljuk ki a telefont. Ha ezt elfelejtettük volna, és beszélgetés közben megcsörren a telefon, csak kivételesen fontos esetben vegyük fel - akkor is elnézést kérve, alaphelyzetben semmiképpen. 
 
A mobiltelefon egyébként nem része az állásinterjúnak, így az asztalra sem célszerű kitenni. Egy túlságosan értékes telefon egy „szerényebben eleresztett” HR-es számára még talán irritáló is.

Ha az interjún megkapjuk a munkaadó névjegykártyáját, akkor első próbálkozásra inkább a vonalas telefonszámán próbáljuk meg elérni.