Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

15 motiváló gondolat a karrierépítéshez (2.)

Idei januári első posztomat ugyanezzel a címmel kezdtem. Úgy érzékelem környezetemben, hogy a nyári szabadság legalább akkora választóvonal, mint az Újév környéke.  Augusztus végén szintén sokan elgondolkodnak jövőjükről, szakmai céljaikról, hová jutottak és merre szeretnének továbblépni. Alább egy kis muníció a léleknek új kihívások kereséséhez legyen az cégen belüli előrelépés, munkahelyváltás tervezése vagy tanulás.

 

1.„A nagyapám azt mondta, hogy kétféle ember létezik. Az egyik, aki dolgozik. A másik, aki a munka gyümölcsét learatja. Azt mondta nekem, hogy próbálj meg az első csoportba tartozni. Ott sokkal kisebb a konkurencia” - Indira Gandhi (1917-1984) India első női miniszterelnöke 

2. „A legnagyobb kockázat: nem kockázatot vállalni... Egy hihetetlenül gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami kudarcra van ítélve a rizikó kerülése” - Mark Zuckerberg (1984-) a Facebook alapítója

3.  "A sikereidet úgy értékeld, hogy mit kellett feladnod azért, hogy elérd" – a Dalai láma (1935-)

4. „Amikor az emberek megpróbálják elvenni az álmaidat, megjövendölik a kudarcodat vagy kritizálnak, emlékezz arra, hogy a saját történetüket mesélik, nem a tiédet” – Cynthia Occelli amerikai író, motivációs tréner

5. „A sikert nem a győzelmekben mérem, hanem abban, mennyivel leszek jobb minden évben” - „Tiger“ Woods (1975-), minden idők legjobb golfjátékosa

6. „A jövőnek sok neve van. A gyengéknél az elérhetetlen. A félénkeknél az ismeretlen. A bátraknál az esély” - Victor Hugo (1802-1855) francia író

7. „Ha valóban akarsz valamit csinálni, akkor megtalálod az utat. Ha nem, akkor csak kifogásra lelsz” - Jim Rohn (1930-2009) amerikai vállalkozó, motivációs tréner.

8. „Ne várj arra, hogy a kezdéshez a körülmények tökéletesek legyenek. A kezdés teszi a körülményeket tökéletessé” – Alan Cohen (1954) vállalkozó, a Florida Panthers jégkorongcsapat tulajdonosa.

9. „Ha nem tudsz repülni, akkor fussál. Ha nem tudsz futni, akkor sétálj. Ha nem tudsz sétálni, akkor másszál. De bármit is csinálsz, a lényeg, hogy előre haladjál” – Martin Luther King Jr. (1929-1968) amerikai lelkész, emberjogi aktivista.

10. „Olyan könnyű azt mondani, hogy „Nincs időm”, amikor valakinek szüksége van a segítségedre. De olyan fájdalmas azt hallani, hogy „Nincs időm”, amikor neked van szükséged más tanácsára” – ismeretlen szerző

11. „Egy dolog van csak, ami hosszú távon drágább mint a tanulás: a nem tanulás” – Max Planck (1858-1947) Nobel-díjas német fizikus.

12. Az élet olyan mint a kerékpározás. Hogy egyensúlyban tudj maradni, folyamatosan haladnod kell” – Albert Einstein (1879-1955) Nobel-díjas német fizikus.

13. „Jobb nem tökéletes döntéseket megvalósítani, mint állandóan tökéletes döntéseket keresni. Utóbbi ugyanis nem létezik” - Charles de Gaulle (1890-1970) francia köztársasági elnök

14. „Az üzleti életben mindenkit kétféle érmével fizetnek meg: pénzzel és tapasztalattal. Először fogadd el a tapasztalatot, a pénz jön majd később” - Harold Geneen (1910-1997) amerikai az üzletember, az ITT Corporation elöke.

15. „Húsz évre van szükség, hogy felépítsd a hírnevedet és öt percre, hogy lerombold. Ha ezt szem előtt tartod, akkor másképp közelítesz a dolgokhoz” - Warren Buffett (1930-) amerikai befektető, milliárdos

Szeptemberben újra pörög az álláspiac. Indulnak a toborzási kampányok állásbörzéken és más karrierredezvényeken. Résen leszek, igyekszem minél több infóval szolgálni. 

Kérdés, javaslat esetén mailben továbbra is a karacsony.zoltan kukac jobb-allas.hu címen vagyok elérhető.

Karácsony Zoltán

0 Tovább

Sláger a német nyelvterület külföldi álláskeresésben

Az utóbbi hetekben több online kérdőíven kértem a véleményeteket többek között a külföldi munkavállalásról és a karrierváltásról. E kettőre 2 ezer körüli választ kaptam, amit ezúton is nagyon köszönök. Az összesítésből kiderül, hogy ha külföldi munkát vállalnátok, Németországban, Svájcban vagy Ausztriában dolgoznátok a legszívesebben. A munkahelyváltást tervezők elsődleges motivációja a magasabb fizetés, a leginkább pedig a munka tartalma tart a munkahelyen. 

Kezdem a múlt csütörtökön feltett kérdéssel, amely így szólt: „Mely országban dolgoznál legszívesebben?” A válaszadók 11 opció közül választhattak ki egyet vagy a szabad szöveges részbe saját válaszukat írhatták be. Összesen 817 kitöltés érkezett. A legtöbben – de ez csak relatív többség és 18 százalékot takar – a „Maradok Magyarországon” opciót jelölték meg, 18 százaléknyian.

A külföldi országok közül aratott a német nyelvterület. 14-14 százalék Németországban vagy Svájcban, 13 százalék Ausztriában dolgozna a legszívesebben. Ezt követi az Egyesült Államok (10 százalék), aztán egy nagyobb szakadékkal Svédország és Anglia. A szabad szöveges részben sok szavazat érkezett Norvégiára, de kapott szavazatokat Dubai, Dánia, Izland, Ausztrália, Kanada, Luxemburg.

A korrektség kedvéért azért hozzáteszem, hogy a kérdőív egy külföldi (svájci) munkavállalásról szóló poszt végén szerepelt, így nagyobb eséllyel válaszolták meg a külföldi munkavállalást (azon belül is a svájcit) tervezők.

Mely országban dolgoznál legszívesebben?
Maradok Magyarországon    142 válasz    18%
Németország    116    14%
Svájc    110    14%
Ausztria    108    13%
USA    82    10%
Svédország    52    6%
Anglia    42    5%
Hollandia    36    4%
Spanyolország    23    3%
Olaszország    21    3%
Franciaország    17    2%

A pénz miatt váltanánk

Másik online kérdőívemben a karrierváltás témakörében tettem fel két kérdést.
Ebből az egyik: Miért távoznál mostani munkahelyedről?
Talán nem meglepő, hogy a legnagyobb elégedetlenségi forrás a fizetés.
Kimagaslóan a legtöbb válasz a „Magasabb fizetést szeretnék” opcióra érkezett, 603 válasszal, 28 százalékkal (itt maximálisan két lehetőséget lehetett megjelölni). A második legtöbbet választott lehetőség az „Érdekesebb munkára vágyom a szakmán belül”, majd a „Jobb főnököt és jobb kollégákat szeretnék”.

Miért távoznál mostani munkahelyedről?
Magasabb fizetést szeretnék    603    28%
Érdekesebb munkára vágyom a szakmán belül     344    16%
Jobb főnököt és jobb kollégákat szeretnék    281    13%
Kevésbé stresszes munkát akarok    268    12%
Kiégtem a szakmámból. Más szakmába akarok váltani.    233    11%
Nem érzem stabilnak a munkahelyet    221    10%
Nem érzem stabilnak a saját pozíciómat    118    5%

„Ezt a céget is bekebelezte a kétharmad”

Olvasóim a kérdőív szabad szöveges részébe egyéni válaszokat írhattak, ha a felkínált sablonok nem illettek rájuk. Ilyen bejegyzések születtek: „napi 15 órát dolgozom és nincs életem”, „nem használom ki a munkában a tudásomat”, „haza akarnék költözni Magyarországra egy motiváló munkahelyre”, „alacsonyabb pozícióban dolgozom, mint a képesítésem”, „rendes állást szeretnék több évi diákmunkából”, „ezt a céget is bekebelezte a kétharmad”, „saját vállalkozást építenék”, „nem értek egyet a cég politikájával”, „esti műszak miatt”, „eljutottunk anyagilag bizonyos szintre és régi álmunkat szeretnénk megvalósítani, „gyes után nem kellek”, „jobban menedzselt munkahelyen szeretnék dolgozni”, „sok lett az ingyenmunka”, „szeretnék valakitől tanulni”, „alacsony szakmai, szervezeti színvonal”, „unom”, „külföld”, „messze lakom a munkahelyemtől”, „elegem van a 3 műszakból”.

A munka tartalma miatt vagyunk a leginkább elégedettek

Azt is megkérdeztem az olvasóktól, hogy mit szeretnek leginkább mostani munkahelyükön. A legtöbben nem a körülményeket, hanem munkájuk tartalmát és jellegét emelték ki. A második legtöbb válasz a munkahely (ezt csak én teszem hozzá: vélt) stabilitására jött, a harmadik legfontosabb tényező a munka/magánélet egyensúlya. Utóbbi számot ajánlom a kedves munkaadók figyelmébe. Amint látható, a családbarát intézkedéseknek (rugalmas munkaidő, távmunka lehetősége, szabad hétvége stb.) van megtartó ereje. A hat lehetőség közül csak az ötödiken szerepelt a versenyképes fizetés, a fejlődési lehetőség pedig mindössze 6 százaléknyi szavazatot kapott (utóbbi némileg meglepett).

Mit szeretsz leginkább mostani munkahelyeden?
Szeretem, amit csinálok    257    25%
A stabil munkahelyet    197    19%
A munka/magánélet összeegyeztetését    193    19%
A jó főnököt és kollégákat    153    15%
A versenyképes fizetést    142    14%
A fejlődési lehetőséget    66    6%
A két utóbbi kérdésre összesen 1162 válasz.

„A magam ura vagyok”

Itt is volt lehetőség a szabad szöveges részben kifejteni az egyéni véleményt. Néhány válasz: „a magam ura vagyok”, „lakóhelyhez közeli munkahely”, „nyugalom”, „rugalmas munkaidő”, „külső elismerés”, „a kolléganők, az egyik különösen”, „induló cégnél a céggel együtt fejlődés”.

Ezek a felmérések ugyan nem reprezentatívak, viszont számomra fontos indikátorok és egybecsengenek más kutatások eredményeivel.

Karácsony Zoltán

0 Tovább

Jobb-Állás Blog

blogavatar

A legújabb karriertrendek, a legérdekesebb álláshírek saját kommentárral Minden véleményt, témajavaslatot várok. Alkossunk egy jó közösséget!

Utolsó kommentek

Címkefelhő

állás (111),karrier (107),álláskeresés (52),Karácsony Zoltán (27),állásbörze (17),külföldi munka (14),pályakezdő (10),karácsony zoltán (9),állásinterjú (9),állásexpo (8),álláshirdetés (7),pályaválasztás (6),szakma (6),munkahely (6),fizetés (6),frissdiplomás (6),önéletrajz (5),kereset (4),felvételi (4),nyelvvizsga (4),foglalkozás (4),nyelvtanulás (4),diszkrimináció (3),Németország (3),pályázás (3),monster (3),facebook (3),felsőoktatás (3),karrierépítés (3),felmondás (3),allas (3),Ausztria (3),esélyegyenlőség (3),toborzás (2),nyelvtudás (2),külföld (2),távmunka (2),egyetem (2),új munkahely (2),vezető (2),diploma (2),képzés (2),közszféra (2),CV (2),ESZA (2),EU (2),álláskeresési járadék (2),au pair (2),motiváció (2),mérnök (2),informatikus (2),karrierváltás (2),Egyesült Királyság (2),fejvadász (2),személyzeti tanácsadó (2),felmérés (2),olimpia (1),idősgondozó (1),karrierhír (1),google (1),szakválasztás (1),Egyenlő Bánásmód Hatóság (1),zaklatás (1),trend (1),webdesigner (1),munkaerőfelvétel (1),Anglia (1),németország (1),Vizes VB (1),Benedek Tibor (1),vízilabda (1),jövedelem (1),worldskills (1),munkanélküli (1),túlóra (1),váltás (1),munkasprint (1),rugalmas munka (1),álláskereső (1),gyakornok (1),álláspályázat (1),munkajog (1),külföldi tanulás (1),hiányszakma (1),munkanélküliség (1),munkanélküliségi ráta (1),álláspiac (1),atipikus munka (1),kerékpár (1),diákmunka (1),szexi szakma (1),Bringázz a munkába (1),bicikli (1),linkedin (1),megváltozott munkaképességű (1),jutalom (1),Kanada (1),Harvard Business Manager (1),diplomamunka (1),sales manager (1),mobilitás (1),Work Force (1),parti (1),kapcsolatépítés (1),burn out (1),egészség (1),key account manager (1),állásnév (1),egyetemista (1),bér (1),szakmai gyakorlat (1),HR (1),informatika (1),tanácsadó (1),hegesztő (1),Google (1),Facebook (1),pénzügy (1),szakmunka (1),csapatépítő tréning (1),állásportál (1),osztrák munka (1),Steve Jobs (1),nfsz (1),eures (1),(1),IT (1),Apple (1),Zuckerberg (1),munkaerő-közvetítő (1),EURES (1),karrierexpo (1),kísérőlevél (1),motivációs levél (1),Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (1),marketing (1),reklám (1),munkahelyváltás (1),munkaügy (1),manager (1),siket (1),előléptetés (1),babysitter (1),állásközvetítés (1),ötven felett (1)