Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A 10 legérdekesebb momentum a munka világából – szubjektív válogatás 2014-ből

December utolsó napjaiban sorra születnek az évi végi összegzések a legkülönbözőbb területeken. Úgy gondoltam, elkészítem én is a saját válogatásomat. Számomra ezek voltak a munkaerőpiac legérdekesebb történései, trendjei, pillanatai 2014-ben. Ezúton kívánok Boldog és Karrierépítésben Sikeres Új Évet minden kedves olvasómnak! 2015-ben folytatjuk.

1.Törnek előre a robotok
A következő évek egyik legizgalmasabb és a munkavállalók számára legveszélyesebb rejtvénye, hogy melyek azok a szakmák/tevékenységek, amelyeket a robotok ki tudnak váltani. Idén sem volt hiány kísérletből. A Német Posta csomagküldő drónokat tesztel a szárazföld és egy északi-tengeri sziget között (hasonló a célja az Amazon webáruháznak is). A Microsoft főhadiszállását robot éjjeliőrök védik. A Skype szinkrontolmács-szolgáltatást próbál ki. Egy kaliforniai cégnél automaták írják az egyszerűbb híreket. Vajon valóban veszélyben lesznek a futárok, a tolmácsok, a biztonsági őrök vagy az újságírók? És akkor még nem is beszéltünk az autóiparban a betanított élőmunkát kiváltó gépekről vagy az e-kereskedelem fejlődésével megszűnő adminisztratív pozíciókról, eladói munkákról.

2. Nyugat-Európa nem kér a segélyturistákból
Az utolsó lökést Románia és Bulgária polgárainak szabad nyugat-európai munkavállalása adta meg az európai politikai döntéshozóknak. A leghangosabb a kérdéskörben David Cameron brit miniszterelnök. November végén bejelentett csomagjának értelmében fél év után távozniuk kell Nagy-Britanniából azoknak a külföldi EU-állampolgároknak, akik munkavállalás céljából érkeznek, de nem tudnak elhelyezkedni. A szigorítási tervek között szerepel az is, hogy a jövőben legalább négy évig kell Nagy-Britanniában élniük és dolgozniuk az EU más országaiból érkező munkavállalóknak, mielőtt hozzájuthatnak egyes szociális juttatásokhoz.

Ehhez kapcsolódik, hogy Svájcban februárban a nép döntött minimális többséggel a bevándorlás korlátozásáról. Így aki utóbbi országban szeretne munkát vállalni, igyekezzen, mert hamarosan a népakarat a törvényekben is megjelenik.

3. Harcol az EU a fiatal munkanélküliség ellen
Európa továbbra is tehetetlen, egy nemzedék hiába keres munkát az iskolapadból kikerülve. Dél-Európában minden második 25 év alatti fiatal dologtalan: már nem tanul és nem talál munkát (nálunk a fiatalok munkanélküliségi rátája 20 százalék). Ennek jegyében hívta életre az EU az Ifjúsági garanciaprogramot. Ebben az EU-tagállamok kötelezték magukat, hogy minden 25 év alatti fiatal a munkahelye elvesztését vagy a tanulás befejezését követően 4 hónapon belül állásajánlatot kapjon, illetve további oktatásban vagy gyakornoki képzésben részesüljön. Most indulnak a programok, sokat várnak ettől az európai döntéshozók.

4. Átlépte az 500 ezret a magyarországi LinkedIn-használók száma
Több posztban is foglalkoztam azzal, hogy a következő években az álláskeresésben egyre nagyobb szerepet játszik a közösségi média. Ezen belül is tör előre a LinledIn.com oldal. A magyarországi felhasználók száma augusztusban lépte át a félmilliós határt és gyorsuló ütemben bővül. A fejvadászoknál és a személyzeti szakembereknél már ez az egyik legfontosabb forrás a jelöltkeresésben és a pályázók ellenőrzésében.

5. Nem lehet vasárnap dolgoztatni a hazai kereskedelemben
Karácsony előtt átment a parlamenten a KDNP törvényjavaslata a vasárnapi zárva tartás bevezetéséről. A jövő év egyik nagy kérdőjele, hogy a március 15-i hatályba lépést követően miként alakul a kereskedelemben foglalkoztatottak létszáma. Egyes becslések szerint 15-20 ezres elbocsátásba is kerülhet a dolgozók szabad vasárnapja. Megússzák viszont a zárva tartást azok a 200 négyzetméternél kisebb eladóterű üzletek is, ahol a cég legalább egyötödét birtokló tulajdonos maga, vagy valamelyik családtagja áll a kasszánál. Nyitva tarthatnak a gyógyszertárak, a reptereken és pályaudvarokon lévő üzletek, és a benzinkutak shopjai is.

6. Adómentes cafeteriaelem lett a lakáshiteltörlesztés Magyarországon
A munkavállalók számára az év egyik újdonsága áprilisban vált elérhetővé: néhány nappal a parlamenti választások előtt írta alá a nemzetgazdasági miniszter a munkaadói lakáshiteltörlesztésről szóló végrehajtási rendeletet, amellyel egy cég akár 5 millió forint adómentes támogatást adhat a munkavállalójának e célra (öt éven át értendő, évi 1 millió forintos maximummal), ami nem kis mértékben növelheti a munkavállaló elköteleződését a munkaadó iránt.

7. Magyarországon csökkent legjobban a munkanélküliség az EU-ban
A közmunka mindenképpen közrejátszott, ám akkor is figyelemre méltóak a számok.Egy év alatt 22 EU-tagországban csökkent a munkanélküliség, öt országban nőtt, egy országban, Luxemburgban pedig nem változott. Ebben a kategóriában Magyarország az éllovas: nálunk tavaly szeptemberhez képest 2014 szeptemberéig 10,0 százalékról 7,3 százalékra mérséklődött a ráta. Utánunk Portugália és Spanyolország következik. Ezzel szemben Olaszországban 12,3 százalékról történelmi rekordszintre, 13,2 százalékra, Finnországban pedig 8,3 százalékról 8,9 százalékra nőtt a munkanélküliség.

8. Bevezetik a minimálbért és a női kvótát Németországban
Néhány évvel ezelőtt egyikre sem fogadtak volna sokan. A kereszténydemokrata-liberális (CDU-FDP) koalíció 2013-as vége és a CDU-SPD nagykoalícós kormány hivatalba lépése azonban változást hozott a német politikában. Ezentúl 8,5 euró alatti óránkénti munkabért nem fizethet a munkaadó. Ez a Németországban munkát vállaló magyaroknak fontos információ. 2016-tól pedig a 200 főnél nagyobb részvénytársaságok felügyelőbizottságaiban kell legalább 30 százalékos részarányt biztosítani a hölgyeknek.

9. Sokkal kevesebb időt töltünk táppénzen
Az egyik legérdekesebb KSH-elemzés, amelyet az utóbbi időben olvastam. 2005 és 2013 között a táppénzen lévők napi átlagos száma 102 ezerről 54 ezerre, közel a felére esett vissza Magyarországon. Míg 2005-ben egy betegség esetén átlagosan 30 napot töltött táppénzen egy munkavállaló, 2013-ban 6 nappal kevesebbet. A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a dolgozók hajlamosabbak lehetnek a táppénzes állomány helyett rendes szabadságukat felhasználni, vagy betegen is munkába állni a táppénz összegét jelentősen csökkentő szabályozások, a munka elvesztésétől való félelem, illetve a helyettesítés megoldatlansága miatt. Azt azért a KSH hozzáteszi, hogy a dolgozók egészségi állapotának a javulása is tényező lehet. Utóbbiban szerintem kevesen hisznek látva-hallva más egészségi statisztikákat...

10. Emelkednek a fizetések Magyarországon
A bruttó átlagkereset január-októberben éves összevetésben 2,9 százalékkal, 234 400 forintra nőtt, ami a nulla körüli inflációt figyelembe véve ugyanakkora reálbéremelkedést is jelent. A minimálbér a hétfői megállapodás alapján a 2014-es 101 500 forintról 2015. január 1-től 105 ezerre, a garantált bérminimum 118 ezerről 122 ezer forintra nő. Persze ez sovány vigasz annak, akinek a bankszámlájára ugyanaz az összeg érkezik, mint tavaly ilyenkor.

0 Tovább

Hogyan viselkedj a céges karácsonyi partin?

Itt van újra az évi végi vállalati rendezvények időszaka. A legtöbb helyen lesz valami: vacsora, beszélgetés, zene, italfogyasztás, vezetői összegzés, esetleg valamilyen játék, kísérőprogram. Nem árt azonban munkavállalóként résen lenni. Aki nagyon elengedi magát, kellemetlen következményekkel szembesülhet.

15 évvel ezelőtt Franz Beckenbauer a németek futball-legendája saját példáján tapasztalta meg, mi minden megtörténhet egy céges karácsonyi partin . A „Császár”, a Bayern München akkori elnöke - vélhetően néhány sör elfogyasztása után - kikezdett a klub egyik titkárnőjével, Heidivel, akivel egy idő után elvonult. Az éjszaka „eredménye” egy gyermek lett, a most már 14 éves Joel Beckenbauer. A hirtelen akció Beckenbauer második házasságának megromlásához, később váláshoz vezetett. Igaz, hosszú távon happy end a sztori vége, ugyanis három évvel később megszületett a második gyermek attól a bizonyos titkárnőtől, újabb három év múlva pedig összeházasodtak.

Franz Beckenbauer, felesége Heidi és fia Joel idén nyáron. Már nem bánják azt a bizonyos 1999-es Bayern München karácsonyi partit...

Biztosan akad még sok hasonló eset, a céges karácsonyi partik ugyanis számos meglepetést tartogatnak és a munkahelyen nem látott reakciókat hozhatnak ki a résztvevőkből. Felvetődik a kérdés: Miért tart ilyen rendezvényt a vezetőség? Miért nem osztja szét az erre kifizetett pénzt a munkavállalók között? Sokkal jobban örülnének ennek a karácsonyi meglepetésnek, mintsem együtt bulizni a felettesekkel.

Az év végi parti nem az értelmetlen pénzszórásról szól, sokkal inkább a munkatársak megtartásáról. A tét: milyen hangulatban vonulnak a kollégák a karácsonyi pihenőre? Jó kedvvel, az erőgyűjtés szándékával, azzal a céllal, hogy januárban újult erővel folytassák a munkát? Vagy hitehagyottan, fél szemmel az állásportálokra fókuszálva?

Az év végi parti jó alkalom az ügyvezető számára is, hogy jelezze, fontosak számára a dolgozók, erős a vállalat, senki ne féltse állását.

Munkavállalóként érdemes megfelelő körültekintéssel kezelni az eseményt. Könnyű ugyanis olyan bakikat elkövetni, amellyel hosszú időre eláshatod magadat. Melyek is ezek?

- Ne maradj ki belőle. Ugyan munkajogilag senki sem kötelezhető munkaidőn kívüli céges rendezvényen való részvételre, ne mondj nemet. Sokat ronthatsz cégen belüli pozíciódon.

- Ne csak a közeli kollégáiddal beszélj. Ez jó alkalom arra, hogy olyan vezetőket / munkatársakat is megszólíts, akikkel korábban kevés kapcsolatod volt. Ilyenkor minden vezető nyitottabb, könnyebben megközelíthető. A karácsonyi partiban csapatépítést látó cégek erre figyelnek: például játékos feladatokkal, nem fix ülésrenddel, vagy azzal, hogy a vezetők keresik a beszélgetést azokkal, akikről keveset tudnak.

- Félhivatalos eseményként tekints rá. A céges parti nem magánbuli. Még akkor sem, ha a cégvezetés azt kommunikálja, hogy most mindenki elengedheti magát. Fogd fel inkább félhivatalos eseménynek, amely a vidámságról szól. Viselkedés szempontjából sok függ persze a cégkultúrától. Egy huszonéves vezetők szervezte „startup-os bulin” más engedhető meg, mint ahol ötvenes, konzervatív urakból áll a menedzsment.

- Öltözz fel megfelelően. Ha nem vagy biztosak az elvárt öltözetben, inkább kérdezz rá előtte. (bár nem szokványos dress code esetén a vezetés ezt előre jelzi)

- Óvatosan az alkohollal. Csak annyit igyál, amennyi biztosan nem árt meg. A kontrollt vesztett dolgozó nagyon kellemetlen helyzetekbe sodorhatja magát. Még akkor is légy résen, ha a vezetés ivásra sarkall.

- Vigyázat a flörtöléssel. Ne most kezdj el kollégáiddal bizalmas viszonyt kialakítani, főleg ne a felettessel. (Bár Beckenbauerék példája mutatja, vannak kivételek). Gondold át azt is, mennyit osztasz meg magánéletedből a kollégákkal. A túlzott kitárulkozás veszélyes lehet.

- Ne most kérj béremelést. Nagyot hibázol, ha ilyenkor próbálsz meg a vezetőből fizetésemelést vagy előléptetést kicsikarni. Ez nem az a pillanat.

- Ne morgolódj, ha nem téged tüntettek ki. Gyakori, hogy a céges bulikon a legjobban teljesítőket különféle díjakkal jutalmazzák. Örülj a másik sikerének, gratulálj neki. Ne azt hangsúlyozd, hogy miért nem te kaptad.

- Légy tisztelettudó a főnökkel. A vezetőknek általában nagy az egójuk. Nem szeretnek alulmaradni, a beosztottakhoz képest rossz színben feltűnni, legyen az tánctudás, játékos feladatok vagy tájékozatlanság egy-egy téma kapcsán. Ha valamiben jobb vagy a főnöknél, mutatkozz szerénynek, kicsit vegyél vissza önmagad ünnepléséből.

- Ne próbáld meg átverni a céget. A legtöbb céges rendezvény költségeit a munkaadó fizeti, ugyanis ő hívta meg ünnepelni a munkavállalóit. Megesik azonban (ez sem túl jó üzenet), hogy a vezető korlátokat állít fel: például a röviditalt, a cigarettát mindenki maga fizeti. Tartsd magad ehhez, ne próbáld meg átverni a céget.

A Facebookon itt vagyok elérhető.

Feltettem az alábbi kérdést, amelyre december 15-én hétfő 10.30-ig összesen 374 válasz érkezett. Ezek szerint a válaszadók 70 százalékánál (263 válaszadó) lesz valamilyen céges rendezvény karácsony előtt, 28 százaléknál (105) nem. Köszönöm a közreműködést!

0 Tovább

Jobb-Állás Blog

blogavatar

A legújabb karriertrendek, a legérdekesebb álláshírek saját kommentárral Minden véleményt, témajavaslatot várok. Alkossunk egy jó közösséget!

Utolsó kommentek

Címkefelhő

állás (111),karrier (107),álláskeresés (52),Karácsony Zoltán (27),állásbörze (17),külföldi munka (14),pályakezdő (10),karácsony zoltán (9),állásinterjú (9),állásexpo (8),álláshirdetés (7),pályaválasztás (6),szakma (6),munkahely (6),fizetés (6),frissdiplomás (6),önéletrajz (5),kereset (4),felvételi (4),nyelvvizsga (4),foglalkozás (4),nyelvtanulás (4),diszkrimináció (3),Németország (3),pályázás (3),monster (3),facebook (3),felsőoktatás (3),karrierépítés (3),felmondás (3),allas (3),Ausztria (3),esélyegyenlőség (3),toborzás (2),nyelvtudás (2),külföld (2),távmunka (2),egyetem (2),új munkahely (2),vezető (2),diploma (2),képzés (2),közszféra (2),CV (2),ESZA (2),EU (2),álláskeresési járadék (2),au pair (2),motiváció (2),mérnök (2),informatikus (2),karrierváltás (2),Egyesült Királyság (2),fejvadász (2),személyzeti tanácsadó (2),felmérés (2),olimpia (1),idősgondozó (1),karrierhír (1),google (1),szakválasztás (1),Egyenlő Bánásmód Hatóság (1),zaklatás (1),trend (1),webdesigner (1),munkaerőfelvétel (1),Anglia (1),németország (1),Vizes VB (1),Benedek Tibor (1),vízilabda (1),jövedelem (1),worldskills (1),munkanélküli (1),túlóra (1),váltás (1),munkasprint (1),rugalmas munka (1),álláskereső (1),gyakornok (1),álláspályázat (1),munkajog (1),külföldi tanulás (1),hiányszakma (1),munkanélküliség (1),munkanélküliségi ráta (1),álláspiac (1),atipikus munka (1),kerékpár (1),diákmunka (1),szexi szakma (1),Bringázz a munkába (1),bicikli (1),linkedin (1),megváltozott munkaképességű (1),jutalom (1),Kanada (1),Harvard Business Manager (1),diplomamunka (1),sales manager (1),mobilitás (1),Work Force (1),parti (1),kapcsolatépítés (1),burn out (1),egészség (1),key account manager (1),állásnév (1),egyetemista (1),bér (1),szakmai gyakorlat (1),HR (1),informatika (1),tanácsadó (1),hegesztő (1),Google (1),Facebook (1),pénzügy (1),szakmunka (1),csapatépítő tréning (1),állásportál (1),osztrák munka (1),Steve Jobs (1),nfsz (1),eures (1),(1),IT (1),Apple (1),Zuckerberg (1),munkaerő-közvetítő (1),EURES (1),karrierexpo (1),kísérőlevél (1),motivációs levél (1),Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (1),marketing (1),reklám (1),munkahelyváltás (1),munkaügy (1),manager (1),siket (1),előléptetés (1),babysitter (1),állásközvetítés (1),ötven felett (1)